Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBírósággal fenyegetőzik a Magyar Művészeti Akadémia vezetője
További Kultúr cikkek
A hírportál szerint Vashegyi György, aki Keller Andrást, a Concerto Budapest művészeti vezetőjét szeretné a Zeneakadémia a rektori székébe ültetni, az Index birtokába jutott levél miatt lett nagyon dühös.
A KISZIVÁRGOTT LEVÉL MIATT az MMA elnöke most FENYEGETŐ LEVELET KÜLDÖTT A ZENEMŰVÉSZETI TAGOZAT TAGJAINAK,
legalábbis erre utal az a „rivalló″, amelyről a HVG számolt be. Ebben ez olvasható: „Szeretném Mindenki előtt leszögezni, hogy ami történt, bűncselekmény volt. BTK-jogi és erkölcsi értelemben egyaránt az: elnöki kötelezettségemnek megfelelően természetesen keressük annak lehetőségét is, hogy a tettes büntetőjogi értelemben sem kerülhesse majd el a felelősségre vonást.
Ami történt, arra semmiféle mentség nincs, a bűnre semmiféle ürügy nem adhat felmentést
– írja Vashegyi György, aki szerint az MMA-nak a legnagyobb kárt ez a kiszivárogtatás okozta a hatéves elnöksége alatt. Azonban a testületnél nem mindenki ért egyet az elnökkel, mert Vashegyi fenyegető levelét is kiszivárogtatták a HVG-nek.
Teljes a káosz
A Zeneakadémia rektorválasztásnak a tétje az, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) jelöltje, Keller András lesz-e az egyetem vezetője, és ez az intézmény is alapítványi fenntartásba kerül, vagy az egyetem jelöltje kerül az intézmény élére, aki ellenáll ennek a kormányzati szándéknak.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) – Vigh Andrea távozásával októbertől megüresedő – rektori posztjára 2023. július 3-án írta ki először a Kulturális és Innovációs Minisztérium a pályázatot. Az ebben foglalt diszkriminatív pályázati feltételek miatt tiltakozott az egyetem oktatói gárdája, szenátusa, de tiltakoztak a tanszékvezetők, a zeneszerzők, a jazz-zenészek, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Bizottsága és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is.
Az Index az ügyben cikksorozatot írt, a többi között a tiltakozásokról is beszámolt. Ennek hatására Csák János kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette, hogy visszavonják az első pályázatot, és újat írnak ki, meghosszabbítva ezzel a beadási határidőt is. Ez azonban még kuszább helyzetet teremtett.
Jogi problémák
Az új pályázat 2023. július 21-én éjjel jelent meg, de – ahogy korábban megírtuk – nem a közszolgálati állásportálon, a KÖZSZOLGÁLLÁS Portálon jelent meg, hanem a Belügyminisztérium Rendészeti, Vezetőkiválasztási, Vezetőképzési és Továbbképzési Főosztályának közszolgálati álláspályázatai között.
Kérdés tehát, hogy ha a két pályázati kiírás párhuzamosan volt elérhető, akkor az tekinthető-e a hivatalosnak, amelyet a KÖZSZOLGÁLLÁS Portálon tettek közzé, vagyis az első pályázat, és a második csak valamiféle hirdetmény, vagy jelenleg az utóbbi tekinthető érvényes pályázati kiírásnak a Zeneakadémia rektori székére.
Miközben tehát a budapesti Zeneakadémia rektori pályázatára jelentős nemzetközi figyelem irányul, komoly jogi kérdések vetődnek fel a kiírásával kapcsolatban. Van egy első pályázati kiírás, amely érvényben maradt, hiszen nem került le a közszolgálati állásportálról, és van egy második kiírás, amelyet nem a közszolgálati állásportálon hirdettek meg.
Kérdés, hogy az első kiírás szerint beérkezett pályázat így a rektorjelölt személyéről döntő egyetemi szenátus elé kerül-e.
A minisztérium szerint a módosított pályázat azért nem a szokásos KÖZSZOLGÁLLÁS Portálra került fel, mivel – ahogy a sajtó is megírta – a portálon informatikai hiba lépett fel és nem volt elérhető. Így a pályázatot másik felületen kellett közzétenni. A KÖZSZOLGÁLLÁS Portálon tovább kint maradnak a pályázati kiírások, de ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy a július 21-én megjelent kiírás az egyetlen érvényes pályázat.