Hogyan került Bak Imre képe Londonba?

2023.08.18. 11:51
Bak Imre 1976-os Nap-Ember-Arc II. című festménye is bekerült a londoni Tate Modern Media Networks: Beyond Pop című aktuális kiállításának válogatásába. A mű 2016-ban vált a londoni Tate Modern gyűjteményének részévé, és az intézmény falain belül most látható először nyilvánosan.

Bak Imre Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Munkácsy Mihály-díjas és Kossuth-díjas magyar festőtavaly halt meg, a festményei viszont a mai napig olyan kiemelkedő külföldi közgyűjteményekben találhatóak meg, mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi MUMOK, a zürichi Haus Konstruktiv vagy a pozsonyi Nemzeti Galéria. 

Bak IMRE Nap-Ember-Arc II. című festménye is bekerült a londoni Tate Modern Media Networks: Beyond Pop című aktuális kiállításának válogatásába, TÖBBEK KÖZÖTT ROY LICHTENSTEIN ALKOTÁSÁVAL SZEREPELhet együtt.

Ez hatalmas siker, de az idáig vezető út is példás, hiszen több évtizednyi munka van abban, ami a kép Londonba érkezésétől Bak Imre nemzetközi hírű művésszé válásáig, majd a mostani kiállításig eltelt.

Bak Imre a Nap-Ember-Arc II. című festménye a londoni Tate Modern Media Networks: Beyond Pop című aktuális kiállításán
Bak Imre a Nap-Ember-Arc II. című festménye a londoni Tate Modern Media Networks: Beyond Pop című aktuális kiállításán
Fotó: Élmény Kombinát

Bak Imre először 1964-ben utazott a vasfüggönyön túlra, Nyugat-Európába, ekkor jutott el Londonba is a Tate Múzeum Painting and Sculpture of a Decade 54–64 című kiállítására. Ez sorsdöntő esemény volt a számára, hiszen ez volt az egyik első olyan alkalom, amikor a korszak új nyugat-európai művészetének friss alkotásait élőben, testközelből, szűrők nélkül is láthatta.

Mindez nagy hatással volt további festői pályájára és későbbi művészi gondolkodásmódjára. A fontos látogatás emlékét dokumentálandó a művész több mint fél évszázadon keresztül megőrizte a kiállításhoz kapott papíralapú segédanyagokat, amelyeket – akkurátus ember lévén – végigjegyzetelt a helyszínen a saját meglátásaival. 1964-ben a művész még abban sem lehetett biztos, hogy valaha eljut-e újra az intézménybe, nemhogy ennek falain belül kiállítson, idén nyáron ez mégis valósággá vált.

Hogyan került Bak Imre képe Londonba?

A nemzetközi kapcsolatépítés évekig tartó folyamat, de néhány kereskedelmi galéria – részben akár az állami intézményeket is helyettesítve – kezdett nemzetközi kapcsolatokat építeni. Így lett 2017 májusában kisebb mérföldkő, amikor egy tekintélyes New York-i galériában, az Elizabeth Dee Galleryben megnyílt a Mások szemével: a hatvanas és hetvenes évek magyar művészei című csoportos kiállítás. A kiállítás komoly médiavisszhangot keltett, és az itt kiállító harminc magyar egyike volt Bak Imre – sőt képe New Yorkban a kiállítás nyitóképeként szerepelt, a művészt és az őt képviselő acb Galériát ezután kereste meg a londoni Tate Modern.

Magyarországon fontos művei találhatóak többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Bak a legutóbbi, egyedülálló művészeti és szellemi frissességről árulkodó festményeit az acb Galéria kiállításain mutatta be, utolsó, 2022-ben festett sorozatát pedig a közönség még nem is láthatta. 

Lehetnek-e világsztárok a kortárs magyar festőkből? 

Korábbi cikkünkben többek között arra a kérdésre kerestük a választ, hogy lehetnek-e világsztárok a kortárs magyar festőkből, ami határozott igen. Közülük is kiemelkedik az úgynevezett Iparterv-generáció, az ő pályájuk a 60-as és 70-es években indult. Közéjük tartozik Keserü Ilona, Maurer Dóra, Nádler István és a közelmúltban elhunyt Bak Imre, és ekkor kezdte pályáját Lakner László is. Ők komoly, jegyzett, nemzetközileg elismert festőnek számítanak.

OLYAT TUDTAK, AMIT KEVESEN: TARTOTTÁK A LÉPÉST A NEMZETKÖZI TRENDEKKEL, EGYSZERRE VOLTAK MAGYAROK ÉS EURÓPAIAK.

A rendszerváltás előtt és közvetlenül utána még izgalmasabbá, egzotikusabbá tette a festészetüket, hogy – többségükben – a vasfüggöny mögött alkottak.

A csoport két hölgy tagja, Maurer Dóra és Keserü Ilona szerepel mostanában a legtöbbet a hírekben. Tavaly nyáron egyetlen aukció keretén belül Maurer Overlappings 9 című képe 36 millió forintért, Keserü Mind2 című festménye 38 millióért kelt el, azóta pedig már 100 milliót is adtak egy Keserü-képért.