Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMibe öltöztek politikusaink az idei nyáron?
További Kultúr cikkek
Régi igazság, hogy a divat nem a férfiak dolga, és nem is kell hogy az legyen, viszont elengedhetetlen, hogy az erősebbik nem is tudatosítson néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogy mit lehet és mit nem tanácsos felvenni.
Szerencsére a szandál-zoknis párosításon, úgy tűnik, túl vagyunk, remekül szellőző vászoncipőben mégiscsak illendőbb megjelenni,
és nem csak akkor, ha hölgyek is vannak a társaságban. A rövidnadrág viszont még erősen tartja magát a férfiak körében, pedig ha valaki megkérdezi a gyengébbik nem képviselőit arról, mit gondolnak a kivillanó szőrös lábakról, akkor percek alatt megérti a lényeget.
Ajánlatos ugyanis a rövidnadrág helyett könnyű vászon- vagy lenvászonanyagból készült hosszúnadrágot hordani.
Persze mindez csak arra az esetre vonatkozik, amikor emberek között jelenünk meg valamilyen társasági eseményen. Ha egyedül vagy barátainkkal töltjük a szabadidőnket, azt veszünk fel, amit csak akarunk.
Egy jó ing minden férfit stílusossá tesz
Érthetetlen, miért olyan népszerű még mindig a férfiak körében a póló – főleg akkor válik teljesen komolytalanná, ha azon valamilyen szöveg is olvasható. Pedig valószínűleg senki nem örül annak, ha mozgó hirdetőtáblának nézik. Ha mégis elengedhetetlen a pólóviselet, akkor a hófehér a javasolt, és nem csupán azért, mert Tom Cruise is ilyen egyszerű hófehér pólót viselt a Top Gun összes részében – értsd: a hófehér póló soha nem megy ki a divatból –, hanem mert az összes többi nem társasági eseményre való.
Viszont ahhoz, hogy egy férfi stílusos legyen, nem kell más, mint egy jó minőségű, hosszú ujjú vászon- vagy lenvászonanyagból készült ing.
Ha meleg van, fel lehet gyűrni némiképp az ujját, de ne felejtsük el, a protokoll nem ismer rövid ujjú inget. Egyébként azok a férfiak, akik megkérdezik a nőket arról, hogy mitől lesz stílusos egy férfi, meglepődhetnek: minden nő az ingre szavaz. Mindenesetre adva van a kérdés: mit tudnak minderről a döntéshozó férfiak, a hatalom emberei.
Sikerül végre megszabadulni a rövidnadrágtól?
Megnéztünk néhány fényképet, amelyet lapunk készített, vagy amely a Facebookon látható. Csak egyszer írjuk le, de minden esetre érvényes, egyedi eseményeket elemzünk, nem feltételezzük, hogy az adott politikus vagy a kulturális élet bármelyik fontos szereplője nem tud az alkalomhoz illően felöltözni, de mindenkivel megeshet, hogy nem figyel oda az öltözködésére. Ez a cikk viszont arról szól, hogyan öltözködtünk a nyáron. Előrebocsátjuk a jó hírt: jövőre is lesz nyár, megvan a lehetőség a korrigálásra.
L. Simon László, a lázadó pimasz kamasz
A stílus maga az ember, ami azt jelenti, hogy lazák és természetesek a viselkedésünkben legyünk, a rövidnadrágot meg hagyjuk otthon, vagy akkor vegyük fel, ha a gyerekkel elmegyünk a játszótérre vagy biciklizni. L. Simon Lászlót láttuk már több fényképen is hosszú vászonnadrágban megjelenni, de úgy látszik, néha elfelejti, hogy mi a módi.
Irreleváns, hogy magánemberként vagy hivatalosan, de nem szerencsés, ha a Nemzeti Múzeum főigazgatója narancssárga rövidnadrágban és reklámpólóban jelenik meg egy kiállításon.
Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a narancssárga színnek van politikai jelentése is, nem csak a népszerű déligyümölcs illatát idézi emlékezetünkbe. Bár az kétségtelen, hogy a narancssárga cipőfűző remekül illik a nadrághoz, viszont a cipőn lévő, Botticelli-féle Vénusz születése képen látható híres Vénusz-tekintethez inkább nem fűznénk hozzá semmit, olyan ez, mint a Mona Lisa mosolya: megértéséhez időre van szükség.
Hoppál Péter, az igyekvő és szorgalmas diák
Hoppál Péter megfelelő atyai örökség birtokában stílusosan öltözik fel a társasági eseményekre. A barna cipőhöz jól illik a drapp nadrág, a szettet megbolondítja a sötétkék vászoning, bár – hogy kötözködjünk egy kicsit – a világoskék kevésbé dominálna, másrészt meg az is kétségtelen, hogy vonzó ez a sötétkék, komoly ember benyomását kelti, olyanét, akire jó odafigyelni. L. Simon László rövidnadrágjáról már írtunk, a reklámpóló pedig biztosan alulmarad az ingekben parádézó felelős férfiak között. Richly Gábor MMA-főtitkár pedig már majdnem stílusosan öltözött a szürke legalább kettő árnyalatába, az más kérdés, hogy a rövid ujjú ing helyett stílusosabb a hosszú, kicsit feltűrve is akár.
Navracsics Tibor, a stílusos értelmiségi egyetemista
Nem először látunk Navracsics Tiboron olyan ruhaszettet, amelyből levonhatjuk a következtetést: stílusos. A nagy nyári melegben előszeretettel öltözik teljesen fehérbe, ami mindig jól áll a férfiaknak. Aztán az is menő, amikor a tengerpartok népszerű színeit ölti magára, vagyis a kék ing mellé fehér nadrágot visel. Ha ezt a szettet kék vászoncipővel (lehetőleg az ing színében) ki tudja egészíteni, szinte tökéletes az összhang. A fényképen látható ruhaszettjét egészen ügyesen válogatta meg, a cél az volt ez esetben egyértelműen, hogy fiatalos legyen.
A vagány, fekete vászon tornacipőhöz megfelelő választás a világoskék farmer (természetesen csak hosszú szárú farmer), és a kék-fehér csíkos Ralph Lauren ing örök klasszikus darab, minőségi férfiak remek választása, színvilága jól illik egyrészt a nadrághoz, másrészt az évszakhoz (a drapp-barna és a kék-fehér párossal nem igazán tévedhetünk), ráadásul egy jó ing önbizalmat is ad annak a férfinak, aki hordja. Ez látszik is a fotón.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem áll be a tornasorba
Szalay-Bobrovniczky Kristóf temérdek fényképen katonás rendben hordja az öltöny-ing kombót, ami teljesen rendjén való, gondolom, a nyárra való tekintettel sok alkalommal kreatívan variálja a színeket, bár azért – szerencsére – nem elég bátran, hivatalos öltözéknek nem igazán való minden szín az erősebbik nem esetében.
Igazi pozitív meglepetés a drapp lenvászon ing fehér lenvászon nadrággal (mármint az anyaga igazi nyári meglepetés), a vászoncipő pedig az ing színeiben pompázik, és – valljuk be – nem hiányzik róla sem a Botticelli Vénusz születése, sem, mondjuk, Delacroix A szabadság vezeti a népet című festménye (hogy stílszerűek legyünk).
Csák János a szelíd motorosok bandájában
Lehet persze az is koncepció, hogy a kultúrát kemény kézzel kell kezelni (ez ugye alliteráció a k hangra), mert mindjárt ott van Joseph Hellertől A 22-es csapdája, amivel azért meg kell küzdeni, ha kultúrpolitikus az ember, arról már nem is beszélve, hogy mindig megjelenik a művészvilágban egy Különvélemény (gondoljunk csak Philip K. Dick könyvére), így az a legjobb, ha az ember rendesen lerakja az alapokat.
Persze, hogy melyek azok a megfelelő alapok, és azokat hogyan kell rendesen lerakni, megint csak könnyedén gyilkos viták tárgyává válik. Egy motorosszerkó általában férfias látvány, főleg a nyári nagy melegben hősies vállalkozás, másrészről sokat lehet tanulni abból, ha az ember elindul egy belső utazásra, főleg, ha a belső zsebben ott lapul, mondjuk, Robert M. Pirsig A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete című könyve, ezt nem is kell magyarázni, hogy miért.
Amikor Orbán Viktor partizni indul
Azt tudjuk, hogy Milos Forman Tűz van, babám című filmje a kedvenc mozis alkotások között szerepel Orbán Viktor esetében, még talán a Fodor Gábor-féle filmklubban láthatták először a Bibó-kollégisták, valószínűleg azokban az években még flanelingben kószáltak fiatalemberként, és aki akkor igazán stílusos akart lenni, az ing alá vett egy fehér pólót.
Orbán Viktor miniszterelnöknek manapság az öltözködés terén általában nincsen sok lehetősége, fekete öltöny, fehér ing és sokszor világoskék nyakkendő a legstílusosabb viselete a nemzetközi tárgyalásokon, de úgy tűnik, hogy szerencsére partizni is ingben indul, ha minden igaz, olasz lenvászon ingben. Többek között a Massimo Dutti gyárt ilyen mintájú, igazán stílusos férfiinget, amilyet a fényképen láthatunk. Abban nem igazán vagyunk biztosak, hogy kell-e fehér póló az ing alá, mert bár a 80-as években a flanelingeket feldobta, de manapság egy jobb szabású ing önmagában is megállja a helyét.
Bebizonyosodott tehát a fő tétel, amelyet a cikk elején deklaráltunk: egy jó ing minden férfit stílusossá képes tenni, De csak akkor, ha nem rövid ujjú.