„Csak egyszer gyere el, eljössz még többször is”

„Kérlek, figyelj ide! Unatkozol? Másképp akarsz szórakozni, vagy újat szeretnél végre látni, látni-hallani? Ácsorgás helyett valami mozgalmasabbat szeretnél csinálni? Voltál már nálunk? TÁNCHÁZ. Meghívunk! Látogass meg minket is! Csak egyszer gyere el, eljössz még többször is!”

A fenti szöveg egy angyalföldi plakáton szerepelt az 1970-es években. Siklós László író, újságíró a Táncház című könyvében azt írta:

aki épp a plakát előtt áll meg, elolvassa, de az ácsorgásnál remélhetőleg mozgalmasabb, ami a furcsa nevű házban történik.

Majd filctollal színesített meghívó került a könyv írójának a kezébe, ami már elárult valamit arról, ami odabent történik, és úgy vélte, talán érdemes bemenni egyszer, hiszen azt már unos-untig tudja az ácsorgó fiatal, hogy mit kap – mit nem kap – egy beatesten.

A meghívón a következő sorok álltak:

„Táncház! Micsoda dolog ez? Csoda bizony! Kész csoda az is, hogy még nem vagy csak keveset hallottál róla, hiszen Budapesten már három éve új művelődési és szórakozási forma a táncház! Sokan szeretik, és minden héten ez a fő programjuk.

Lányokkal közösen

Amikor 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc téri könyvesboltban megtartották az első táncházat, minden bizonnyal kevesen gondolták, hogy ez a hagyományokra épülő szórakozási forma a XXI. században is megállja majd a helyét a fiatalok körében.

Az első budapesti táncházat a Novák Ferenc által alapított Bihari táncegyüttes szervezte, az eseményre további három táncegyüttest is meghívtak – a Bartókot, a Vadrózsákat és a Vasast. A talpalávalót a Sebő–Halmos-duó (Sebő Ferenc és Halmos Béla) szolgáltatta, kiegészülve a Muzsikás együttes tagjával, Éri Péterrel. A cél az volt, hogy a táncosok kilépjenek a koreografált mozdulatok világából, és a saját gyönyörűségükre szórakozzanak.

Majd hosszas viták után (eleinte egyedül a Timár Sándor vezette Bartók voksolt a nyilvánosság bevonására) a táncház megnyitotta kapuit a civilek előtt is, és elindult a magyar népzene és néptánc új korszaka:

Forradalmi lendület

A 1970-es évektől rengeteg lelkes amatőr indult gyűjteni, és egy új szakma született. Megjelentek a néptáncosok, népzenészek, népdalénekesek, néptánc-koreográfusok, néptáncegyüttesek, népzenekarok, néptánckutatók és népzenekutatók. A táncházmozgalom – amelynek legfőbb szellemi mentora Martin György Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató volt – mintaértékűvé vált a világ folkloristái számára is. 

A 2013-ban elhunyt Halmos Béla Széchenyi-díjas magyar népzenész, a táncházmozgalom egyik elindítója 2002-ben a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, ma a táncházmozgalom nagyon is él, csak már nem mozgalom formájában: intézményesült, beilleszkedett a a társadalom életébe. Azt mondta:

A kezdeteket átható romantikus, forradalmi lendület átalakult, most talán kevesebb politikai ellenállás lappang a táncházban. Ma már mindenki szabadon politizálhat, ezért megszűnt a mozgalom egyik fő, kezdeti létrehívója. A biokultúrához tartozik szerintem a népi hagyományok gyakorlása, amikor akusztikus a zene, természetes lépéseket alkalmazunk, saját hangon éneklünk. Ezzel szemben áll a technokultúra, mely ma letarolja a népi kultúrát is. Csak ezt még kevesen ismerték föl. 

A Liszt Ferenc térről indult kezdeményezés ma már százezreket vonz világszerte, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. A fotók is bizonyítják, hogy a budapesti Fonóban szombaton tartott Táncházak Éjszakája eseményen is rengetegen részt vettek. A talpalávalót a Magos, a Zagyva banda, a Khamoro, a Kalász banda, a Talléros és a Berka zenekar húzta.

(Borítókép: Németh Kata / Index)