A főhadiszállás az Oroszlános Borbirtok és Hotel, a kiállítást szervező és finanszírozó, Márton Péter és Berger Anna birodalma, de ők most Budapesten vannak, így elkérjük a kulcsokat, és elindulunk a legfontosabb helyszín, a tállyai evangélikus templom felé, ahol 1802. szeptember 19. környékén megkeresztelték Kossuth Lajost. Azért „környékén”, mert a tállyai templom anyakönyve 1810-ben elégett, és az is csak valószínűsíthető, hogy az 1948–1849-es forradalom és szabadságharc vezére mikor született. Amúgy Monokon, de a legközelebbi evangélikus templom Tállyán volt.
„Áprilisban jártam először itt, Tállyán – töprengett Gulyás Gábor, a Kortárs Képzőművészeti Kiállítás Európa Közepén kurátora. – Akkor ismertem meg ezt a kulturális hagyományt kicsit mélyebben, itt, Tállyán, és június elején jött az ötlet, hogy rendezzük meg ezt a kiállítást. Márton Pétert már tíz éve ismertem, de közben nem találkoztunk, tehát ez egy tízéves ismeretség felelevenítése volt. Én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. alá tartoztam a Műcsarnok igazgatójaként, és amikor tíz és fél éve lemondtam, nem tudtam a lemondásomat átadni az MNV Zrt. elnök-vezérigazgatójának, mert Horváth Gergelyt leváltották. Aztán lett egy új elnök-vezérigazgató, ő volt Márton Péter. Akkor találkoztam vele először, amikor átadtam neki a lemondásomat. Most fél éve felhívott, találkoztunk, és elhívott Tállyára. Megnéztük a falut, megkóstoltam a borát, és elhatároztuk, hogy megcsináljuk a kiállítást.”
Gulyás Gábor segítette a művésztelep munkáját, majd elkezdték a művészek toborzását. 140 művészről volt szó, közülük Gulyás kilencet hívott meg, többek között Verebics Ágnest, Rabóczky Juditot, Nagy Krisztát, Csurka Esztert, drMáriást, Göncz Dalmát. Többen is lettek volna, Bukta Imre például nem tudott eljönni a művésztelepre, de a kiállításra készített egy installációt.
Közben megérkezünk a csepergő esőben a templomhoz, belépünk, és rövid keresgélés után ott állunk Keserü Ilona gyönyörű alkotása előtt. Kíváncsi vagyok, hogy az ikonikus, 1994-ben készült Gyűrött című olajkép, amely valójában vászondomborítás, vajon hogyan került el Budapestről a Hegyaljára, több mint 200 kilométerre.
„Ez a kép szerepelt New Yorkban meg számos komoly helyen – meséli Gulyás. – Volt egy művészettörténész, Körner Éva, akit én nagyon kedveltem, de aki sajnos már nem él, 2004-ben meghalt, ő ezt a képet tartotta a ma már 90 éves Keserü Ilona fő művének. De nem emiatt esett erre a választás, kis egyeztetés eredménye volt. Ezeket a művészeket már régebb óta ismerem. A biztosítást természetesen meg kellett oldani, én kötöttem meg, én voltam a kölcsönvevő. Ilona alapvetően pécsi, de jobbára Pesten él, a Belgrád rakparton, de van két műterme a Ferenciek terén, az egyik Vidovszky László zeneszerzőé, a férjéé. Néhány hete jártam Ilonánál, akkor fejezte be a legújabb festményét, lenyűgöző az aktivitása. Ezt a művét, a Gyűröttet úgy hoztam le Pestről, hogy egy önkéntes szállító, egy mérnök eljött egy kisbusszal, beraktuk a raktérbe, lehoztuk a Ferenciek teréről.”
Havadtoy egy Andy Warholhoz kapcsolódó kamuflázst készített Tállyának, Göncz Dalma – aki elkísért bennünket Tállyára – pedig egy Hová vezet? című, korábbi korszakával némiképp szakító, inkább figuratív elemeket tartalmazó betonképpel jelentkezett.
A templom azért lett a központi épület, mert itt keresztelték Kossuthot, itt, a szomszédban tanult meg írni, olvasni.
Emitt Németh Ágnes egyik szobra, a Mechanon nevű, a padsorokról pedig gázálarcok lógnak, ez Szirtes János installációja.
A gázálarcok muzeális darabok, itt, Tállyán, egy ház pincéjében találtuk őket. Mindjárt átmegyünk abba az épületbe
– mondja Gulyás.
A szemközti falnál Bukta Imre installációját látjuk, a három vödör, kettőben a vért szimbolizáló vörös folyadékkal, sajnos nem működik a kompozíció ottjártunkkor.
Betüker István egy Madonna-témát dolgozott fel, sokak szerint túl profán a kép, de ez nem igaz, aztán Csurka Eszter, majd Gál József képét látjuk, ez utóbbi is kiverte sokaknál a biztosítékot.
És már ott is állunk a Keserü Ilona-kép, a Gyűrött előtt, tényleg lenyűgözően szép. Megérte leutaztatni a Ferenciek teréről…
A legrégebbi épület, ahol láthatók a kiállítás képei, az 1630-ban épült Rákóczi-kúria, amelyet Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hitvese, II. Rákóczi Ferenc dédnagymamája építtetett. Abban az időszakban a császáriak felrobbantották a végvárak többségét, de megegyeztek, hogy a szerencsi, sárospataki és a munkácsi várat épen hagyják. A tállyait viszont felrobbantották, és ennek a köveiből építette a Rákóczi család ezt a kúriát. Azért volt fontos ez a hely, mert itt állt egy ház, ahol Károli Gáspár, a bibliafordító lakott. A Rákócziak katolikusok voltak, de II. Rákóczi Ferenc türelmes volt a reformátusokkal.
Közben megérkezünk ahhoz a házhoz, ahol a gázálarcokat találták. Ennek az épületnek a tulajdonosa Szűcs Ferenc, a tokaji Szűcs Pincészet alapítója, a hírneves műgyűjtő volt, aki a történések tragikus egybeesése folytán tállyai látogatásunk előtt egy nappal, szeptember 18-án reggel hunyt el.
„Van, aki borászként emlékszik rá, én inkább gyűjtőként, fantasztikus kortárs gyűjteménye volt” – mondja idegenvezetőnk.
Itt, ebben a házban látható a Blue Noses képe, amely két csókolózó orosz katonát ábrázol. A Blue Noses csoportot két olyan művész hozta létre, akik Oroszország keleti régióiból érkeztek Moszkvába: Vjacseszlav Mizin Novoszibirszkből és Alekszander Saburov Jekatyerinburgból. Fő műfajuk a performance, amelyeket fotók és videófelvételek rögzítenek.
„A csoport alapstratégiája sokféle tréfás gyakorlatban megmutatkozik – mondta Gulyás. – Paródia, humor, groteszk – ezek a legjellemzőbb karakterjegyeik. Kigúnyolják a XX. századi művészet összes csúcsirányzatát, de nem kímélik a tömegkultuszokat sem. Megtámadják a legtekintélyesebb közéleti szereplők panteonját, összekeverik őket kirívó bűnözőkkel a celebek karneváljában. Az 1999-ben létrejött Blue Noses tárlatait többször betiltották Oroszországban, ugyanakkor jelentős karriert futottak be Európában.
2006-ban szerveztek egy kiállítást nekik Párizsban, és az akkori orosz kulturális miniszter elment az orosz–finn államhatárhoz, és személyesen levette ezt a képet a kamionról azzal, hogy nem hagyhatja el az országot.
Ma már a nemzetközi művészeti szcéna teljes joggal tekinti mestereknek őket. Én 2007-ben ismertem meg személyesen a két művészt Moszkvában – a következő évben már rendeztem nekik egy önálló kiállítást Debrecenben, amelynek a megnyitójára személyesen is eljöttek. Digitálisan küldték el a képeiket, így sikerült mindet elhozni. Jó élmény volt.”
Az egyetlen tállyai művész, akinek van itt alkotása, Szúnyog Júlia szobrászművész. Helyben termett virágokból állt össze a munkája.
A Mailoth-kastélyban találkozunk annak az Orosz Istvánnak a munkájával is, aki a rendszerváltás forgatagában a Tovarisi, konyec! plakátot készítette, Kaposi Sándor futballbíró tarkójával. Itt láthatjuk Rabóczky Judit, Fabricius Anna és Szurcsik József művét is. A helyi tornacsarnokban, amellyel kiváltották az életveszélyesnek nyilvánított református templomot, délszláv alkotók munkái láthatók, de itt van drMáriás három képe is, tekintve, hogy az alkotó Újvidékről, szerbül Novi Sadról származik…
A kiállítás finisszázsa szeptember 29-én lesz, az evangélikus templom addig áll rendelkezésre, azon az éjszakán lebontják a tárlatot.
(Borítókép: A Blue Noses alkotása. Fotó: Göncz Dalma)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
