Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTöbb milliós bírságot kapott a Líra
Több sebből is vérzik a kormány szerint a Líra Heartstopper – Fülig beléd Zúgtam (Szívdobbanás) kiadványa, ugyanis az érintett képregény homoszexualitást jelenítenek meg, de nincsenek lefóliázva és ráadásul a gyermekeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték el.
Nyáry Krisztián azért tartja felháborítónak a büntetés összegét, mivel a képregényből már sorozat is készült a Netflixen, amit bárki megnézhet, nemtől és kortól függetlenül. Az író és kreatív igazgató nem feltétlenül tartja világosnak a gyermekvédelmi törvény szabályait. Úgy fogalmazott,
az elmúlt két évben a kormány sem tartotta be ezt a törvényt, most pedig elkezdett szelektálni és valamiket megvalósítani belőle.
A kormányhivatal a Kereskedelmi Rendelet 20/A. § (3) bekezdésére hivatkozva marasztalta el a Lírát, merthogy a hivatal szerint az kötelezést tartalmaz arra, hogy a kiadványokat: 1. a többi terméktől elkülönítve; és 2. zárt csomagolásban kell forgalmazni – írták az RTL-en.
A rendelet szövege azonban nincs pontosan megfogalmazva, hiteles formában azt írták:
a termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható.
Az elkülönítve szó után jól láthatóan nincs vessző, tehát ezen formában a szabály jelentése az, hogyha a többi terméktől elkülönítve helyezik ki a könyveket akkor azt csak zárt csomagolásban tehetik meg. Így a jogszabály nem írja elő, hogy a homoszexualitást tartalmazó könyveket külön kellene tárolni.
Nyári Krisztián arra is kitért, hogy a jogszabály kormány szerinti értelmezése érvényes lenne egy csomó kötelező olvasmányra is, olyan íróktól mint Szapphó, Thomas Mann és Shakespeare, akiknek a művei szintén tartalmaznak homoszexualitást.