Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMindenről a fia jut eszébe Benedek Miklósnak
Benedek Miklóst az RTL-nek adott interjúban a riporter megkérdezte, gyakran gondol-e a fiára, Benedek Tiborra, mire így válaszolt:
Naponta. Igen.
A színművész hozzátette, hogy mindenről eszébe jut, majd önmagát kijavítva úgy fogalmazott, mindenről ő jut eszébe.
Benedek Miklós – aki egyébként könyvet ír családja történetéről – szeptemberben a Nők Lapjának úgy nyilatkozott fiáról, hogy „ő volt a legnagyobb mindnyájunk közül”.
Mint megírtuk, Benedek Miklós kapta idén a Nemzet Színésze elismerést. A cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. július 19-én elhunyt Balázsovits Lajos helyére. Benedek Miklós lapunknak akkor elmondta, milyen érzés volt megtudni, hogy neki szavazták meg az elismerést.
„Hallottam, ahogy a kollégák bekiabálva gratuláltak. Elcsuklott a hangom. Váratlanul ért. Nem gondoltam volna, hogy engem választanak, mert vannak még előttem neves kollégák. Szerencsésnek érzem magam, mert nem mindenki részesül ebben az elismerésben” – fogalmazott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.