Ez a betegség mindent felzabál, sokan észre sem veszik

Recseg az ágy, az apa álmatlanságtól szenved, lábával kapálódzik. Kisfia a másik szobában, a beszűrődő zajtól nem tud aludni. Évtizedek telnek el. A fiú most 67 éves férfi. Ma már tudja – azok a depresszió hangjai voltak. Tudja, mert ő is depressziós. 

A férfi Luiz Schwarcz író, a könyvkiadói szakma világszerte elismert sztárja. Ő a Companhia das Letras, Brazília legnagyobb kiadójának alapítója. Magyar származású. Munkájának hatása az egész irodalmi világban érezhető. Nagy ízlésformáló hírében áll, és íróként is karriert csinált.

Bestsellert írt a depresszióról

Díjak ide, elismerések oda, Schwarcz frissen megjelent, Légszomj című memoárjában csak elvétve találkozunk a kiadója nevével és megannyi szakmai sikerével. A depresszióról szóló memoárja bestseller lett Brazíliában. De ez semmi ahhoz képest, hogy a világirodalom legjelentősebb szerzői méltatják őt, és a művét.

• Kazuo Ishiguro „kedvesnek” nevezi.
• Salman Rushdie meleg és mélyen érzelmes embernek tartja.

Luiz Schwarcz 43 évesen, mentálisan darabokra törve fordult pszichológushoz. Egy év terápia és nulla munka után érezte úgy, hogy ismét jól van, egészséges. Aztán... Éppen egy hegytetőn állt, síelni készült, mellette az unokája. Egyszer csak azt érezte, hogy elfogy a levegő, légszomja van. Csúszásnak indult, de nem a hegytetőről. Felismerte:

Betegségét írással próbálta ellensúlyozni. Novelláiban, szinte mindegyikben, a gyermekkoráról beszélt, meg arról, ahogyan az apját kereste. A hőst. Még Budapestre is ellátogatott, elment a Paulay Ede utcai lakáshoz, ahol egykor az apja meg a családja élt. Bejutott az épületbe, megállt az udvaron, felnézett, és meglátta a negyedik emeleti lakás bejárati ajtóját. Sírni kezdett. Egy élet fájdalma szakadt ki belőle. Ekkor fogadta el, hogy a depresszió egy életen át vele lesz.

Örökség a bűntudat

Betegsége generációkon át öröklődő örökség; trauma és biológia együtt. Schwarcz magyar zsidó édesapja 1944-ben 19 éves volt, amikor felpakolták egy Bergen-Belsenbe tartó marhavagonra. Luiz nagyapja, aki ugyanabban a vagonban utazott, ekkor kilökte a fiát, és ezt kiáltotta: „Fuss!” Schwarcz apja életben maradt, a nagyapja sosem tért vissza.

A túlélő bűntudata, amelyet Schwarcz apja Brazíliába vitt – a mögöttes mentális egészségügyi problémákkal együtt –, valamint boldogtalan és bántalmazó házassága egyaránt mélyen érintette fiát. 

A fő örökségem mindig is a bűntudat volt 

– írja könyvében Schwarcz.

Ezt is elviszem magammal?

Schwarcz a könyvében időutazásra adja a fejét, visszatér a gyermekkorába. Elmeséli, mennyire rosszul élte meg, hogy már gyerekként felnőttként kezelték. Szerinte már akkor ő volt az egyetlen felnőtt karakter a családjában. Édesapja a második világháború alatt megélt traumákat nem tudta rendesen feldolgozni.

Luiz Schwarczot amúgy nem véletlenül hívják úgy, ahogy. Keresztnevét a magyar nagyapja, Lajos után kapta. Édesanyját mindig is törékenynek gondolta, a klasszikus háziasszony szerepét töltötte be, aki nem tanulhatott tovább. Több gyereke is lehetett volna, de mindig elvetélt.

Az írót az is nyomasztja, hogy az apja már 13 éves korától prostituáltakhoz vitte. Abban viszont bízik, a családjára nem kényszeríti rá az apai mintát. Igaz, az ő gyermekei más helyzetben vannak. A felesége híres történész, így a gyerekekre két erős karakter árnyéka vetül. Ez az ő keresztjük. 

Ami pedig a mentális betegségek – a depresszió, a bipoláris zavar – társadalmi megítélését illeti, Luiz elmondta, hogy Brazíliában is csak azok fordulnak pszichológushoz ezzel, akik anyagilag megengedhetik. Az egészségbiztosítás ott sem terjed ki a pszichoanalízisre, az ellátás csak az általános dolgokat fedezi.

Rengeteg szegény család még a depresszió létezését sem fogadja el.

Amikor Schwarcz megírta könyvét, számos levelet kapott nehéz sorsú emberektől. Valaki azt írta neki, hogy az ő könyvét használva próbálta meggyőzni a szüleit, hogy tényleg létezik ez a betegség. „De az anyja hajthatatlan, nem akarja elolvasni a művet, ahogy az apja is meggyőzhetetlen. Ő meg ott áll tehetetlenül, mert nem tudja, hogyan küzdjön meg egyedül a problémájával.”

Luiz Schwarcz szerint a pszichológussal való munka elkerülhetetlen:

A problémát sokszor épp a család, vagy a barátok okozzák. Ki kell lépni a probléma köréből, hogy azt meg tudd oldani. A pszichológusok fel tudják tenni azokat a kérdéseket, amelyek segítenek ráébreszteni abban, mi lehet a problémák gyökere.

Liszt Ferenc, töltött káposzta, tarhonya

Hiába magyarok az ősök, Schwarcz nem beszéli a nyelvet. Brazíliában viszont egy időben gyakran járt egy magyar klubba, ahol főként römiztek. Ott rengeteg magyar szót hallott. A magyar kultúráért viszont rajong. Bartókért meg Lisztért, a magyar konyháért. S bár az édesanyja horvát volt, gyakran készített nekik töltött káposztát, tarhonyát és rakott krumplit is.

A szorongó kisfiúból mára befolyásos és elismert szakember lett, mindeközben megőrizte méltóságteljes és befelé forduló hírnevét, begyűjtötte a Londoni Könyvvásár életműdíját, részt vett Ishiguróval a Nobel-ünnepségen, képviselte a brazil irodalmat a világ színpadán, nagyszerű műveket fordíttatott.

Schwarcz mindig is tudta, hogyan érje el, hogy az olvasót ne terhelje túl sok drámával, s hogy tisztelje azt, amit alapvetően együttműködő kapcsolatnak tart: „Igyekszem gyengéd lenni az olvasóval.” És erősen tudatában van annak is, hogy minden olvasóban másként érik be a történet: „A könyv mindenkinek más és más. A könyv két csönd és két képzelet találkozása. Ez az író hallgatása és az olvasó csendje.”

(Borítókép: Luiz Schwarcz. Fotó: Németh Kata / Index)