Gáspár Győző üzent az „elmebeteg” kommentelőknek: Ássák el magukat élve

2023.10.18. 06:06
Gáspár Győző kemény üzenetet küldött azoknak, akik folyamatosan kritizálják.

Gáspár Győző a napokban előtte-utána fotókat posztolt a fogyásáról, az internetezők viszont nem kímélik őt. A showman 62 kilótól szabadult meg. Legutóbbi posztjában azt írta: nehéz utat járt be, mire elérte célját, de követői szerint van oka büszkének lenni. „Fogyókúra keményen mínusz 62 kg, és csak most kezdődik” – jegyezte meg lapozható bejegyzésében a showman, akit többen kritizáltak kommentben.

Úgy tudni ugyanis, hogy Gáspár Győző – a feleségéhez, Gáspár Beához hasonlóan – gyomorszűkítő műtéten esett át.

Gáspár kedden reggel a Mokka stúdiójába való érkezés előtt is kapott egy olyan kritikát, hogy „könnyű dolga volt, mivel leszedték a húsát”.

Annyira szellemi fogyatékosak az emberek – és elnézést kérek mindenkitől, akit így kora reggel megsértek

– fakadt ki a celeb, ugyanis elmondása szerint először le kellett fogynia, hogy aztán az orvos meg tudja szépen formázni a hasát és a mellét, olvasható a tenyek.hu weboldalon.

Ássák el magukat élve

Győző szerint elmebeteg emberek kommentelnek a közösségi oldalain, és nem felejtett el üzenni sem nekik.

Ezeknek azt kívánom így kora reggel, hogy csináljanak magukkal otthon valamit, vagy ássák el magukat élve

– fogalmazott a showman.

Gáspár Győző bevallotta, lelkileg belebetegedett abba, hogy nemrég egy Ferencváros-mérkőzésen a vendégek szurkolói szidták őt és családját, különösen az viselte meg, hogy feleségére és lányaira használtak obszcén kifejezéseket a drukkerek.

Hamarosan betölti az ötvenedik életévét is, amelytől – beismerte – mindig is nagyon félt. Úgy érzi, megöregedett, és retteg, hogy ha meglátja a születésnapi tortán az ötöst és a nullát, „ott kap szívbajt”.