Még a feministák is elborzadtak, amikor megnyílt a világ első női múzeuma

Wilhelmina Holladay és férje, Wallace 1970-ben Bécsben, majd Madridban ismerkedett meg Clara Peeters flamand festőnő – Rembrandt kortársa – munkásságával. Azonban H. W. Janson History of Art című művében Holladay nem talált említést sem Peetersről, sem más női művészről. 

Az intézmény egykori munkatársai egy másik történetet is elmeséltek: Holladay és férje két nagyon hasonló festmény között vacillált, az egyiket negyedannyiért árulták. A műkereskedő közölte, hogy az akciós festményt egy nő készítette. Befektetőként és műgyűjtőként a házaspár meglátta a lehetőséget benne. 

A ma már 6000 műtárgyból álló múzeum egy régi, szabadkőműves templomban található, ahova egykor nem engedtek be nőket. Reneszánsz portréktól kezdve videóinstallációkig minden megtalálható benne. A gyűjtemény a többi között Mary Cassatt, Alma Woodsey Thomas, Élisabeth Louise Vigée-LeBrun és Amy Sherald műveit tartalmazza. Az NMWA őrzi Frida Kahlo egyik festményét is.

Mindkét oldalon dühösek voltak az emberek

A The New York Times beszámolója szerint a múzeumok társadalmi megítélése az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott. A nőket ugyanis már nem zárják ki a múzeumi gyűjteményekből, galériakiállításokról.

A nők műveit bemutató múzeum gondolata ma már nem veri ki a biztosítékot: az NMWA 1987-es megnyitásakor ugyanis Holladay elképzelését a feministák gettósítónak, az elit tagjai pedig radikálisnak tartották.

Susan Fisher Sterling, aki 2018 óta a múzeum igazgatója, azt mondta Holladayról:

Tetszett neki, hogy a múzeum centrista volt, ahogy ő nevezte, mert mindkét oldalon dühösek voltak az emberek. Úgy érezte, ez a vita végül is segített abban, hogy a múzeum olyan hely legyen, amit komolyan kell venni.

Holladay célja valójában egy elfogulatlan washingtoni intézmény létrehozása volt. A múzeum megnyitásának évében azt mondta: „egy művészeti múzeumnak nem szabadna foglalkoznia politikával, abortusszal vagy homoszexualitással”.

Néha azonban konfliktusba keveredett az ott dolgozókkal. A múzeumi igazgatók ugyanis nem voltak jogosultak tagokat kinevezni az intézmény igazgatótanácsába, ezt csakis Holladay tehette meg. (Az igazgatótanács tagjai mind nők voltak, akik Holladay társadalmi csoportjához tartoztak). Mindemellett az alapító látszólag szabad kezet adott a kurátoroknak, ám Judy L. Larson, aki 2002 és 2007 között volt a múzeum igazgatója, egy nemrég készült interjúban úgy nyilatkozott: minden végső döntést Holladay hozott meg. „Megengedte, hogy azt csináljuk, amit akarunk... mindaddig, amíg meg nem látta a kiállítást. Aztán azt kérdezte, hogyan történhetett ez meg?”

Női művészek alkotásai

Az újranyitás immár Holladay (1922-2021) nélkül valósul meg. A felújítással a múzeum 15 százalékkal növelte galériaterületét, és gyűjteménye is gyarapodott. Az alapító elképzelését továbbra is próbálják szem előtt tartani. Sterling szerint azonban a munka még alig kezdődött el. Egy újságírók által összeállított adatbázis ugyanis kimutatta, hogy 

Az igazgató szerint „a művészvilágban az emberek mindig azt hiszik, hogy gyorsabban érjük el az egyenlőséget, mint gondolnánk. Még csak a közelében sem vagyunk, ha a felvásárlások 89 százalékát férfiak munkái teszik ki.”

Európában még nem található hasonló intézmény, de A mű beszámolója szerint 2024 júniusában nyílik meg Dél-Franciaországban a kontinens első, női művészeknek szentelt múzeuma.