Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKülönleges mesekönyv, benne a Grande Torino tragédiája
További Kultúr cikkek
- Gyurcsány Ferenc karácsonyi DJ-nek állt
- Nagy Csaba titka életre kelti a karácsonyt
- Margócsy István: A társadalmi problémák feldolgozása nem értelmiségi társaságokban zajlik
- A gyomrunk is összeszorult, miközben a testvér szenvedését néztük
- Harmincöt éves titokra derült fény a Reszkessetek, betörők!-kel kapcsolatban
Elárulok egy kulisszatitkot: a szerző felhívott, mielőtt virtuálisan a kezembe nyomta volna az Almás pite – Mesék családi ünnepekről és együttlétekről című könyvét. No nem azért, hogy „fényezze” az alkotását, de étvágygerjesztőnek megosztotta velem, hogy az egyik mesének én voltam az ihletője.
Pontosabban egy néhány évvel ezelőtti torinói riportom, amelynek hőse Susanna Egri volt, az akkor 96 éves egykori prímabalerina, a néhai magyar–olasz edzőfejedelem, Egri-Erbstein Ernő idősebbik lánya.
Egri-Erbsteinről tudni kell, hogy a Grande Torino, minden idők egyik legcsodálatosabb futballcsapata edzője volt, és a játékosokkal együtt lelte halálát repülőszerencsétlenségben 1949. május 4-én.
Ezek után viharos sebességgel olvastam ki a 87 oldalas mesekönyvet, amíg a 47-es villamos, majd az átszállást követően a 9-es busz elért a budafoki Városház tértől az óbudai Kolosy térig, a szerkesztőségünkig.
Nos, ha nem lennének benne áthallások, az Almás pite akkor is ízletes olvasmány lenne, de így, hogy az öttagú Virág család kalandjait meséli el az írónő, továbbá az egyik fejezet főhőse egy Dezső nevű disznó (még ha csak sün- is...), az ember nem tud nem gondolni Bacsó Péter remekművére, A tanú című filmre…
Az Almás pite szórakoztató
Persze lehet, hogy mindez csak a véletlen műve, bár Dezső esetében ezt alig hinném. De ettől függetlenül is megdobogtatja az ember szívét ez a mesekönyv. A Virág család ugyanis olyan família, amilyet mindig is elképzelt magának az ember.
- A szeretet lengi be a fejezetek kulisszáit,
- Apa szigorú (ebben a filmbeli Virágot idézi), ugyanakkor igazságos (ebben nem...) családfő, aki mindig megenyhül,
- Anya empátiája végtelen,
- a gyerekek, Brúnó, Betti és az alig egyéves Bébibaba pedig nem verekednek egymással, nem irigykednek, az összetartás, a szeretet lépten-nyomon utat tör magának.
És valahogy a család „kültagjait” is beszippantja ez a szeretetteljes légkör. Huppancs, a csintalan dalmata ugyan lever ezt-azt, bele is gabalyodik a nagymama gombolyagjába, elszalad a papírsárkánnyal, de alapvetően olyan kutya, amelyre nem lehet haragudni. Eszter pedig, Apa öccsének a menyasszonya pillanatok alatt megtalálja a közös hangot a népes családdal, amelynek Nagyi és Nagypapa a két legvagányabb tagja. Előbbi még egy tengeri barlangot is felfedez snookerezés közben az Adrián (Anya azért tapintatosan kijavítja, hogy a levegővételhez használt snorkel nem snooker...), utóbbit pedig a születésnapján meglepik gyerekkori álmának teljesülésével, és beülhet a 17-es villamos vezetőülésébe. (Újabb pont Petrának: a 17-es itt megy el a szerkesztőségünk mellett...)
Szóval tényleg olyan ez a család, amit magunknak elképzeltünk. És Finy Petrának valahogyan sikerül elérnie, hogy mégsem lesz szirupos, csöpögős a történet. Hogy mennyire nem, annak illusztrálására idézünk egy erős mondatot:
Ez igazán pumpás látvány! – bökte ki Betti. Pompás látvány, egyetértek! – tette hozzá Anya.
Akad még ebből a fajtából jó néhány, amiből Hacsek és Sajó is meríthetne ihletet, de egyelőre érjük be ennyivel a spoilerezés szándéka nélkül...
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)