Meghurcolták a tanárt, most mindenki láthatja a történetét

2023.10.31. 09:23
Tarol a nemzetközi filmfesztiválokon az Elfogy a levegő című magyar film. A Torontóban bemutatott produkció sikere meglepetésként érte a rendezőt, de remélte, hogy univerzális történetével meg tudja ragadni a nézőket. Moldovai Katalint a filmről és a téma fontosságáról és aktualitásáról kérdeztük.

Az Elfogy a levegő valós, 2017-es román történeten alapszik. Moldovai Katalin egy évvel később olvasta a tanárnő sztoriját és abszurdnak tartotta, hogy ez a XXI. században megtörténhet.

Moldovai Katalin és Palóczi Zita 20192020-ban írta a film forgatókönyvét. Ekkor még a láthatáron sem voltak azok az intézkedések Magyarországon, amelyek korlátozzák a kiskorúak hozzáférését az LMBTQ+-témákat felvető könyvekhez és filmekhez, illetve tiltják a kérdéskör iskolai jelenlétét.

Nagyon érdekes volt, hogy a valóság utolérte a fikciót, és meg is haladta

– mondta a rendező, utalva a jelenlegi magyar társadalmi helyzetre.

Fontos téma, nagyon is

Moldovai Katalin úgy gondolja, hogy a nagy problémák helyett a kicsi, értelmetlen dolgokat helyezzük előtérbe. A filmben például a háttérben egy-egy rádió vagy televíziós műsor beszélgetésében megjelenik a klímaváltozás. A rendező szerint az ilyen ügyekkel kellene inkább törődni, hiszen ez a folyamatos társadalmi feszültségek egyik okozója:

Az ilyen ügyeknek kellene minket cselekvésre késztetni, de ehelyett pici történesekbe helyezzük a félelmeinket.

A rendező és minden alkotótársa  ezért is örült annak, amikor 2020-ban a független zsűri kiválasztotta a filmtervet. A produkció a pandémia alatt a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatásával készült. Moldovai Katalin szerint az Elfogy a levegő a jelenlegi világban egy igazán fontos és velünk élő témát hoz be a magyar és a nemzetközi filmezésbe.

Részlet az Elfogy a levegő című filmből
Részlet az Elfogy a levegő című filmből
Fotó: port.hu

Igaz, 2020-ban még nem ez a mostani támogatási rendszer volt, az inkubátor program viszont első nagyjátékfilmeket támogat. Ez alkotói szabadságot adott a film készítőinek. Ahogy Moldovai Katalin mondja: „Ez a gondolat, így megfogalmazva, akkor eszembe sem jutott.

Ám az oktatás szabadsága – és az, hogy meddig lehet elmenni, mindenhol kérdés. Éppen ezért nagyon fontos, hogy elinduljon erről a diskurzus. Olyan témákat kell feldolgoznunk, amelyek konstruktív párbeszédhez vezethetnek.

Moldovai Katalin úgy gondolja, hogy az irodalom és a művészet tanításában teret kell adni a szabadságnak. Enélkül a kreatív energiák eltűnnek és semmi nem lesz igazán őszinte.

Nem vehetik el az oktatás szabadságát

Az Elfogy a levegőben az Arthur Rimbaud és Paul Verlaine kapcsolatáról szóló film, a Teljes napfogyatkozás miatt kerül bajba a főszereplő tanárnő. A rendező szerint az irodalomoktatásból nem szabad kihagyni az egyes írók és költők életét, mert a művészet a személyes világlátásról, az élet megéléséről szól.

Az Elfogy a levegő című filmet a média egyből LMBTQ+-produkcióként könyvelte el, a produkció azonban egyáltalán nem ezt a kérdéskört helyezi előtérbe. Az alkotó úgy érzi, ez csak a kiindulópont, az ok, ám a film teljesen másról szól, és éppen ezért nem is akart nagyon elmozdulni az LMBTQ+ téma felé. 

Moldovai Katalin arról is mesélt, hogy a filmet folyamatos véletlenek sorozata követte a fesztiválokon. Az Elfogy a levegő egyik kiemelkedő pillanata az, amikor kiderül, hogy

a feljelentést okozó filmet a tanács tagjai közül senki nem látta.

Varsóban Agnieszka Holland lengyel rendező The Green Border című alkotásával ugyanez történt. Voltak olyan politikusok, akik úgy nyilatkoztak a filmről, hogy nem is látták azt. Moldovai Katalin úgy érzete, hogy a valóság ebben az esetben is imitálta a fikciót.

A filmet Magyarországon először a Szolnoki Filmfesztiválon mutatták be, és egyből megfogta a közönségben ülő tanárokat. A rendezőhöz a vetítés után több pedagógus is odament, megköszönte az alkotást. Olyan is volt, aki elsírta magát.

Akkor éreztem először, hogy ha valakinek tudsz adni valamit, amiből erőt meríthet, és azt tovább viszi magával az életben, ezt a filmet már megérte leforgatni

– zárta a beszélgetést Moldovai Katalin.