A fekete szín nem komor, melegen izzik, akár a szén

Több irányból veszi célba a lelkünket Kántor B. Ági festőművész Hol tűz a szenvedély. című kiállítása. Először is a Várfok utcában nyílt meg a Fest; Tisztít Galériában, amely már a nevével – valamint a kis üzlethelyiség bejárata fölött talán még a szocializmusból itt maradt felirattal és a szomszédos, egészen mesebeli könyvkötő műhellyel – azonnal belopja magát a szívünkbe.

Aztán ott a kiállítás mottója a népszerű Jón Kalman Stefánsson izlandi költő, írótól:

A hegyek mélyén változtatta a szavakat madarakká, és indította útnak őket, hogy megtalálják Istent.

Akit tehát először inkább a szavak fognak meg, és azok irányítják a figyelmet a képi világra, az is rögtön talál kapaszkodót.

És amikor a tekintetünket már a falakon lévő festményeken pihentetjük, megérezzük, hol vagyunk, mit látunk: varázslatos tájakon, ahol az izzó láva talán éppen kitörni készül – de ezt a melegséget a szívünk táján is érezhetjük, ha elmerülünk a látványban, és átadjuk magunkat a hatásának.

Csuporba zubogó fény

A kiállítást megnyitó Baksai József képzőművész nem véletlenül beszélt először a színekről. A feketéről, amely nem komor, hideg és félelmetes, épp ellenkezőleg: melegséget, meghittséget sugároz, éppen úgy, ahogyan az izzó, fekete szén, és még inkább kiemeli a fehéret és a fényt. Mellette a vörös szín – ami lehet tűz, vér, szenvedély, energia – valóban izzik Kántor B. Ági képein, és tényleg emlékeztetheti az embert az izlandi tájra, hol szinte mindent fekete lávakövek borítanak.

De nem kell messzi földrajzi tájra gondolnunk, a meghittséget megtalálhatjuk a legszűkebb környezetünkben is. A képeken többször megjelenik egy kis csuporszerű edény – hol egymagában, hol a hegyek társaságában –, ami előhívhatja az otthon, egy forró tea vagy egy tál meleg étel emlékét. Ahol egymagában áll, olyan, mintha fény zubogna bele – a fekete háttérből pedig úgy ragyog ki a fénynyaláb, mintha a kép hátulról meg lenne világítva.

A szarkák megemelték az eget

A Fest; Tisztít Galériában tehát minden adott ahhoz, hogy melegség, a meghitt otthonosság érzése vegyen erőt rajtunk, és ezt a megnyitó csak fokozta. Baksai József képzőművész például elmesélt egy – maga által írt – teremtéstörténetet, amelyet a képek inspiráltak.

Amikor először teremtették a világot, az ég annyira közel volt a földhöz, hogy eloltott minden fényt. Ezért az élet nagyon nehéz volt. A szarkák összegyűltek, és botokkal feljebb tolták az eget. Az hirtelen megnyílt, és eljött az első hajnal

– mesélte, és a hallgatóság egészen meditatív állapotba került. A hallgatóság olyan volt, mint egy összeszokott baráti társaság, még azok is nagy nyitottsággal és szeretettel fordultak egymás felé, akik addig nem ismerték egymást. Mindez Kántor B. Ági személyiségéből is fakad, aki egyébként a megnyitón maga is fekete-vörös ruhát viselt.

A meghitt pillanatokat pedig a megnyitó után ki-ki magával vitte, és annak a biztos tudatában indult el az éjszakába, hogy a feketeség alatt valahol ott van az izzó láva.

(Borítókép: Fest; Tisztít Galéria)