Nemzetközi fellépők adnak ingyenes koncertet Budapesten
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zenészeihez a Zeneakadémia nemzetközi hallgatói és a partnerországok követségei által szervezett fiatal külföldi művészek is csatlakoznak.
A zene éjszakájának ingyenes minikoncertjei a Duna mindkét oldalán várják a
közönséget az ősz legkötetlenebb komolyzenei eseményén
– közölte a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) az MTI-vel.
Tucatnyi helyszínre költözik majd be a zene nemcsak a belvárosban, hanem a külső kerületekben is. A fesztelen hangulatú minihangversenyek késő délután kezdődnek és egyes helyszíneken akár éjfélig is tartanak – olvasható a közleményben.
Kiemelik, hogy A zene éjszakája idén színesebb programot kínál, mint valaha, ugyanis a világ minden tájáról érkeznek zenei formációk az alkalmi színpadokra, a megidézett zeneszerzők sora pedig Haydntől Philip Glassig ível.
A részvétel minden helyszínen ingyenes, de a szervezők közlése szerint érdemes mihamarabb asztalt foglalni.
A sokszínű események szervezője a Budapest Brand és a BP150 Projektiroda, a Fesztiválzenekar ezúttal művészeti partnerként csatlakozik a rendezvényhez. A koncertek programja helyszín szerint a www.bfz.hu weboldalon tekinthető meg – áll az összegzésben.