A Nemzeti Színház ügyelői naplójából minden kiderülhet a színészeket ért balesetről
További Kultúr cikkek
- Különleges ajándék várja Puzsér Róbert rajongóit
- Megrázó üzenetet küldött a házomlásban életveszélyesen megsérült balettművész
- Holtan találták az influenszereket, de a nyugdíjas nyomozó kibogozta az ügy szálait
- Tíz fikciós alkotás, amelybe érdemes lehet belelapozni
- Kern Andrást a biztonság kedvéért kórházba vitték a Pesti Színházból, egyelőre pihennie kell
Horgas Péter díszlet- és látványtervező, a Nemzeti Színház korábbi szakembere szerint konkrétumokat még nem tudni a Nemzeti Színházban történt súlyos balesetről, de ha elkészül egy díszlet, arról minden esetben átvételi jegyzőkönyv is készül. A jegyzőkönyv elkészítésénél pedig jelen van a rendező, és azok is akik részt vettek az adott műalkotás megtervezésében. Az ügyelőnek pedig előadásról előadásra végig kell néznie, hogy a színpadi dolgozók elvégezték-e azt a munkát, ami az átvételi jegyzőkönyvben szerepel.
Erről elvileg kell hogy legyen egy ügyelői napló, ez pedig felkerül a titkárságra, tehát dokumentálva kell lennie. Ha voltak jelzések [a veszélyre vonatkozóan – a szerk.], akkor célszerű lenne, ha volna nyoma. De ez csak a dolgok adminisztratív része
– mondta Horgas Péter a Klubrádiónak, aki szerint ennél élőbb munkahely egy színház. „Folyamatosan lélegzik és pörög, ahogyan egy építkezés” – tette hozzá. Horgas szerint eleve nem biztonságos az a gyakorlat, ahogy most a színházak a díszleteket cserélik, a sokszor hullafáradt építők segítségével, de erre állt be a magyar színházi élet.
A szakember úgy véli, hogy a Nemzeti Színház két színészének sajnálatos balesete alkalmat adhatna arra, hogy a színházi szakma átgondolja ezt a helyzetet, és megértse, mi történt. A rendőrség független vizsgálata pedig minden kérdésre választ adhat.
Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset
A súlyos baleset múlt pénteken történt a Nemzeti Színházban, a sérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra színpadra állhassanak.
A BRFK foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával a körülmények tisztázása érdekében hivatalból nyomozást rendelt el a Nemzeti Színháznál történtek miatt.
A színház vezérigazgatója Vidnyánszky Attila a történtek hatására lemondott posztjáról, de lemondását Csák János miniszter nem fogadta el.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)