Tízévesen megkérte a sztárt, hogy a koncert után vele is játsszon

Dominika legelső emléke választott hangszeréről egy fuvolázó gyereket ábrázoló kép, amit talán még óvodás korában látott. Mai fejjel úgy gondolja, hogy már akkor is tetszett neki a mozdulat aszimmetrikussága és az, hogy a fuvolát nem maga előtt, hanem oldalra tartja a zenész. Játék közben nem is látja, csak érzi a hangszerét.

Épp csak elkezdte az iskolát, amikor először élte át a noszlopi kultúrházban, hogy gyerekek is játszhatnak hangszeren. Szombatonként járt ki a falujukba egy kisvárosi zenetanár, és ő nagyon szeretett volna ennek a csodának a részese lenni. Karácsonyra azt kérte a szüleitől, hogy engedjék zenét tanulni.

A sztárom a mesterem

Az ajkai zeneiskolában tanulta meg a fuvolázás alapjait. Egykori tanárára, Kovács Imrére ma is úgy emlékszik, mint aki mestermunkát végez gyerekekkel.

A következő sorsfordító élménye egy Horgas Eszter-koncert volt, ahová anyukája vitte el. Erre így emlékszik: – Vukán Györggyel játszott együtt, és nem is tudtam, mire számítsak. Nagyon izgatott voltam, de a koncertre biztos, ami biztos, magammal vittem a hangszeremet és egy kottát. Azt terveztem, hogy ha tetszik az előadás, odamegyek a művésznőhöz, és megkérdezem, játszana-e egy kicsit velem is.

Az előadás teljesen elbűvölte, akkor érezte meg először az élő koncert varázsát, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a végén tényleg odamenjen a színpadon pakolászó művésznőhöz. A tízéves noszlopi kislány közölte a szőke sztárral, hogy ő is elhozta ám a fuvoláját, és arra kérné szépen, hogy most játsszon vele is egy kicsit.

Akkor még nem tudhatta, hogy a világhírű fuvolista legalább olyan szenvedélyes tanár, mint amilyen előadó, így megtörtént a csoda. Ma is emlékszik, mit játszottak együtt, és arra is, hogy későbbi tanára olyan hangokat csalt ki a hangszeréből, amiről addig nem gondolta, hogy azok benne lehetnek.

Teljes lett a kép, éreztem, hogy nekem ő a mesterem, és amikor megtudtam, hogy a budapesti Weiner Leó Konzervatóriumban tanít, igazából nem is hagytam magamnak más opciót. Nyolcadik végén ez volt az egyetlen konzervatórium, ahová jelentkeztem, a többi helyre erős gimnáziumokat írtunk be. Az volt bennem, hogy vagy ő, vagy senki

– meséli tovább.

A Forrás és a guruk

Konzis évei alatt sokáig nem volt számára egyértelmű, hol is folytassa tanulmányait. Felmerült benne is, hogy külföldre jelentkezzen felsőfokú képzésre, de végül úgy érezte, hogy itthon van dolga. Jókora pofon volt számára az első felvételi, ami nem sikerült, de ma is úgy érzi, hogy megérdemelte. A konzi ötödik évében tanult meg igazán koncentrálni, és a következő felvételire már félelem nélkül ment el.

A Zeneakadémián sem jött minden magától. Eleinte magányosnak érezte magát, viszonylag sokáig tartott, míg megtalálta a neki való mesterkurzusokat. 

Valahogy úgy alakult, hogy egyetemi évei alatt többnyire a fuvolán kívüli körökben talált rá az intenzív inspirációra, az igazi mesterekre, és azokban az években döbbent rá, hogy az ő valódi útja az összművészet.

A diploma után doktori iskolában folytatta tanulmányait. Témául a Forrás Kamarazenei Műhely történetét választotta. Ez a formáció mestere, Horgas Eszter kezdeményezésére alakult meg 1992-ben.

Az akkor még pályakezdő művészeknek számító baráti társaságban olyan, ma is meghatározó zenészek vettek részt, mint például Várjon Dénes zongoraművész, Vígh Andrea hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia rektora, Varga Tamás, a bécsi opera cselló-szólamvezetője vagy Jakobi László, a sokoldalú klasszikus zenei menedzser. Az elhivatottságon túl az is közös volt bennük, hogy mindannyian Kurtág György és Rados Ferenc tanítványai voltak a Zeneakadémián.

Gyakorlatilag mindenki, akit a műhely tagjai közül megkeresett doktori kutatásai során, arról mesélt, hogy az a hat-hét év nagyon-nagyon intenzív időszak volt az életében, és meghatározó későbbi művészi karrierjükben. Dominika úgy érzi, hogy

akik elképesztő részleteiben és mélységeiben igyekeztek megérteni és átadni tanítványaiknak a zene lényegét.

Gondolattal, szóval, cselekedettel és fuvolával

Amikor arról kérdem, szerinte miért kaphatta meg a Junior Prima díjat, mivel emelkedett ki kortársai közül, azt feleli, hogy gyerekkora óta hajtja a vágy, hogy kifejezze és másokkal is megossza azokat a gondolatokat, amiket érez. Folyamatosan keresi is az erre megfelelő eszközöket. Ezért kezdett fuvolázni, és ezért talált rá az énekre, színházra és mozgásra is.

– Szeretném használni azokat az eszközöket, amik már a kezemben vannak, és tovább bővíteni a lehetőségeimet. Muzsikus vagyok, előadóművész, de egyre több eszközzel, és azokat folyamatosan fejlesztve szeretnék színpadon lenni.

Egyik formáció, amiben dolgozik, a ConnecTrio, egy véletlen találkozásnak köszönhető. Kapott egy lehetőséget a 2022-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon, és ehhez keresett társakat. Egy házibulin találkozott María Valverdével. A spanyol nemzetiségű zongoraművész szintén a Zeneakadémián tanult, de Dominika akkor jött rá, hogy akár együtt is kezdhetnének valamit, amikor a bulin odaült a zongorához.

A trió másik tagját volt tanára, Körösvölgyi Zoltán ajánlott a figyelmébe. A menedzsmentet oktató művészettörténész, egyetemi tanársegéd említette neki, hogy van egy ütőhangszeres lány, aki Zürichben diplomázott, versenyeket nyert, technikailag hihetetlenül magas színvonalon dolgozik, és a diplomája összművészeti produkció volt. Így került a csapatba T-Potzner Veronika. Izgalomba jött, amikor elképzelte a folytatást: 

Úgy éreztem, hogy ez a hármas elég jól tudna működni. Teljesen eszeveszett felállás lehet együtt a zongora, marimba vagy vibrafon és a fuvola – meg az ének. María is énekel, amit mindenképpen nagyon erősnek találtam, és az ütőhangszerek is szinte végtelen lehetőségeket kínálnak

– mesél Ács Dominika a folyamatról.

Ebből született meg a „For who was not born” című performansz, amelyet az új trió vezetőjeként álmodott színpadra 2022 májusában, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A formabontó, vagy inkább a formák között szabadon szárnyaló előadás témája egy meg nem született gyermek elvesztése. Ahogy ő maga mesél róla, a perinatális gyászt dolgozta fel, tehát a magzatvesztés bármilyen formájához kapcsolódó gyászfolyamatról szólt.

– Én írtam hozzá a szövegkönyvet, dolgoztam ki a dramaturgiát. Nagyjából megvolt már a zenei alap, amihez a szöveges részeket először a saját naplómból kezdtem el átdolgozni, hozzátéve mások történeteit is.

A három lány azóta is együtt dolgozik, sokat koncerteznek, és nemsokára kiadják első közös lemezüket. Ebben egy kortárs lengyel szerző Luminosity című darabja a kiinduló mű, melyhez kapcsolódva a fény kínálta tematikát járják körül. A lemezen szerepel a fiatal jazz-zongorista, Oláh Krisztián egyik saját zeneműve is.

Besorolhatatlan utazás

Nem véletlenül, hiszen vele is elindult egy közös projektünk, Unclassified néven, és épp egy új anyaggal készülnek, amit a Zeneakadémián mutatnak be.

– Én a klasszikus oldalról jöttem, de nagyon nagy nyitottsággal más műfajok felé. Krisztián alapvetően a jazz felől indult. Pont a legjobbkor találtunk egymásra, mert ő nagyon szeretett volna klasszikus darabokkal, illetve a saját kortárs zenei szerzeményeivel is bemutatkozni.

Domi bevallja, hogy eleinte nagyon nehéz volt improvizálni a jazzvirtuóz jelenlétében, neki pedig ugyanilyen nehéz volt legyőznie a gátlásait, amikor klasszikusokat játszottak. Azóta már 15 körüli közös koncertnél járnak.

– Ez egy nagyon nagy utazás, ami alatt tényleg megismerjük egymást, érteni kezdjük a másik reakcióit, merünk bátrak lenni és kockáztatni a színpadon – mondja a fuvolista.

Következő projektjük címéül egy Ingmar Bergmann által is alkalmazott Szent Pál-idézetet választottak: Tükör által homályosan.  Amit viszont Dominika tisztán lát: jövőre el szeretné készíteni első saját szerzeményeiből álló szólemezét.

(Borítókép: Ács Dominika. Fotó: Kondella Misi)