Tovább él Matthew Perry öröksége
További Kultúr cikkek
Már egy hónapja, hogy Matthew Perry halálhíre megrázta az egész világot. Most a családja jelentkezett a People magazinnál, azt közölve: november 3-án elindították a Matthew Perry Alapítványt, amelynek a következő céljai vannak:
A függőséget betegségként azonosítani, kezelni a megbélyegzések okozta komplexusokat – amelyek megakadályozzák az egyéneket abban, hogy segítséget kérjenek és kapjanak –, valamint hevesen kiállni a jobb és méltányosabb kezelések mellett.
A színészről ugyanis köztudott, hogy szinte egész életében függőségeinek rabja volt, és halálközeli állapotba is került emiatt.
Élete utolsó éveiben elmondása szerint tiszta volt, és ezt kihasználva minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen azokon, akik még mindig hasonló problémák miatt szenvednek.
Ha meghalok, nem akarom, hogy a Jóbarátok legyen az első dolog, amit megemlítenek – azt akarom, hogy mások segítése legyen az első dolog, ami a nevem hallatán az emberek eszébe jut. És életem hátralévő részét ezt a célt űzve fogom leélni
– fogalmazott egy 2022-es nyilatkozatában. Mivel egy évvel később bekövetkezett a legrosszabb Perry életében, így most családja igyekszik továbbvinni örökségét és valóra váltani néhai fiúk álmát.
Fontos számunkra, hogy tiszteletben tartsuk Matthew örökségét. Büszkék vagyunk arra, hogy az alapítványban benne rejlik a lehetőség az álma megvalósítására, hogy a nevében segíthetünk másokon
– mondta Matthew Perry családja.
Mostohaapja, a neves újságíró, Keith Morrison X-posztjában buzdította az egykori színész rajongóit, hogy támogassák az alapítványt. Úgy fogalmazott, „tegyetek annyit, amennyit tudtok, mert nagyon hálás lenne érte”.
This is not the sort of thing I commonly do, this pitch. But this year is different. And tomorrow is Giving Tuesday. Do what you can; he would have been grateful. https://t.co/OmaqSgt1rq
— Keith Morrison (@dateline_keith) November 27, 2023