Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKeserü Ilona munkáiból nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
További Kultúr cikkek
Az MNG grafikai kabinetjében megtekinthető kiállítás Keserü Ilona munkásságának egy kevésbé „kirakatban” lévő aspektusából, a grafikai életműből ad retrospektív áttekintést – mondta el a tárlat csütörtöki megnyitóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
Baán László kiemelte: a válogatás apropóját a művész születésének 90-ik évfordulója adja, a kiállítás éppen Keserü Ilona születésnapján nyílik meg.
Mint felidézte, Keserü Ilona egy 1969-es tárlatának megnyitóján Ottlik Géza mondott beszédet, rámutatva, hogy az igazán nagy művészet négy dologról: az igazságról, a bátorságról, a tisztaságról és a rendről beszél. Ez mind igaz Keserü Ilonára, akinek pályafutásából egy nagy, egyedi, autonóm és egyetemesen érvényes művészet bontakozott ki – hangsúlyozta.
Hessky Orsolya, az MNG grafikai gyűjteményének vezetője elmondta, a művésszel együttműködésben kialakított tárlat
több olyan munkát is bemutat, amely most szerepel először kiállításon.
A grafikai munkásságból a csomópontokat kiválasztó válogatás szépen vezet végig a pályakezdés világot, környezetet megfigyelő és megragadó, figurális rajzaitól a látásmód intuitív, belső érzéseket megjelenítő szín- és jelfestészetéig – közölte.
A pálya elejének figurális rajzain végigkövethető a vonal fejlődése, a Martyn Ferencnél töltött tanulóévektől kezdve a bulgáriai nyári benyomásokon keresztül az első olaszországi út élményeiig, majd megjelennek az absztrakció felé tett lépések, a sírkőmotívum feltűnése és beépülése, végül az ezt követő, a színhez kapcsolódó kísérletek eredményei egészen a legutóbbi idők legutóbbi ötleteiig – méltatta a válogatást.
A tárlat ajánlója emlékeztet: Keserü Ilona munkássága nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is elismert és megbecsült, az alkotó művészi nagysága az elmúlt évek számos külföldi kiállítása után immár nemzetközileg is vitathatatlan – írta meg az MTI.
A Nemzeti Galéria kiállítása Keserü Ilona hét évtizeden átívelő, eddig kevésbé tárgyalt grafikai munkásságát ismerteti olyan ikonikus, sokszorosított eljárással és egyedi rajztechnikával készült darabjainak bemutatásával, mint a korai tanulmányok, külföldön készült tusrajzok, a hatvanas évek végén született balatonudvari sírkőmotívumos művek, az úgynevezett utóképek a nyolcvanas-kilencvenes évekből, vagy a Lény - Színugrások napjainkból.
A Csizmadia Krisztina kurátor által rendezett kiállításon a művész budapesti műterméből válogatott 64 mű látható csütörtöktől 2024. január 28-ig.