Budapesten tartózkodik Benjamín Labatut chilei író, a Maniac című, Neumann Jánosról szóló könyv szerzője. A világsikerű regény írójával folytatott beszélgetésben érintettük
„Amikor a rák átterjedt az agyára, és kezdte elpusztítani az elméjét, az Egyesült Államok hadserege gondnokság alá helyezte, bezárta a Walter Reed Katonai Egészségügyi Központba. Két fegyveres őr állt az ajtaja előtt. A Pentagon kifejezett engedélye nélkül senki sem látogathatta. Egy repülő ezredes és a légierő nyolc katonája szigorúan titkos engedéllyel állt éjjel-nappal a rendelkezésére, bár voltak napok, amikor semmi más nem telt tőle, csak őrjöngött, mint egy eszelős. Egy ötvenhárom éves zsidó matematikus volt, aki Magyarországról emigrált Amerikába 1937-ben, az ágya mellett mégis ott ült, és leste a szavát Lewis Strauss ellentengernagy, az Atomenergia-bizottság elnöke, a védelmi miniszter, a védelmi államtitkár, a légierő, a szárazföldi haderő és a haditengerészet miniszterei és a katonai vezérkari főnökök – mindannyian várták a végső szikrát, egyetlen újabb gondolatot attól az embertől, aki világra hozta a modern számítógépet, lefektette a kvantummechanika matematikai alapjait, megírta az egyenleteket az atombomba felrobbantásához, megalkotta a játékelméletet (...), beharangozta a (...) mesterséges intelligencia elérkezését (...), most pedig ott pusztul el a szemük láttára, kiáltozik kínjában, belezuhan a delíriumba, és meghal, mint bármely más ember.”
Ezzel a lélegzetelállító leírással kezdődik a chilei író életrajzi (?) regényének érdemi része. A könyv címe Maniac, amelynek kettős üzenete van: egyrészt természetesen mániákus őrültet jelent, másrészt pedig egy angol rövidítés, a Neumann János, alias John von Neumann által tervezett első számítógép nevének kezdőbetűiből (Mathematical Analyzer Numerical Integrator and Automatic Computer Model) összerakott betűszó.
Neumann kortársai és barátai szerint – akik között pedig a matematika és a fizika olyan, többnyire Nobel-díjas géniuszai voltak, mint Niels Bohr, Enrico Fermi, Paul Ehrenfest, Ernst Mach, Arnold Sommerfeld, Werner Heisenberg, Samuel Goudsmit, Kurt Gödel, David Hilbert, továbbá az atombomba előállításánál bábáskodó magyar „marslakók”, Wigner Jenő, Teller Ede, Szilárd Leó, Kármán Tódor – az 1903-ban Budapesten, jómódú polgári családba született lángelme a XX. század, sőt talán az egyetemes történelem legokosabb embere volt.
Így, egyszerűen.
Mármost, erről a zseniális magyarról beszél most a fél világ, miután néhány hete megjelent a világhírű, chilei származású író, Benjamin Labatut regénye Neumann János életéről és arról, ahogyan egy megszállott lelkesedésével alkotta meg a mai világ legjelentősebb technikai vívmányainak alapjait.
Kortársai szerint tehát a XX. század legokosabb embere volt, nem véletlenül választotta ezért a tudomány árnyoldalait és lehetőségeit egyszerre vizsgáló regény főhőséül Benjamin Labatut, chilei szerző. Labatut előző könyvével robbant be a köztudatba, amit a New York Times azonnal az év tíz legfontosabb könyve egyikének választott. A Neumannról szóló különleges regényről most a nemzetközi média szinte minden jelentős orgánuma beszámolt Nagy-Britanniától Spanyolországon át Németországig és az Egyesült Államokig.
A több tucat nyelven egy időben megjelenő könyv bemutatója nemrégiben volt New Yorkban, és röviddel ezután az Open Books kiadó meghívására ellátogatott Budapestre is a szerző, akivel a Magyar Telekom ferencvárosi székházában találkoztunk.
Előzőleg azonban étvágygerjesztőnek néhány bombasztikus, bár cseppet sem túlzó szalagcím:
„Felejtsd el Oppenheimert. Ismerd meg a megszállott tudóst, aki felfedezte a Maniacot” – The Telegraph,
„Történelem, életrajz és tudomány tökéletes keveréke a XX. század legokosabb emberéről, John von Neumannról, méltó kiegészítője az Oppenheimer filmnek.” – The Times,
„A tudomány csodája és őrülete, ami megváltoztatta a világot. Benjamín Labatut regénye, a Maniac a nukleáris korszak hajnalát és a mögötte álló ragyogó, néha zavarodott elméket vizsgálja” – The New York Times,
„Labatut azoknak az embereknek a hangját ölti magára, akik körülötte voltak, a kollégáinak, akiket lenyűgözött és elidegenített, a családtagoknak, akiket őrületbe kergetett, így építve egy árnyaltabb képet, mint amit egyetlen perspektíva megengedne” – The Guardian.
Ha már a cikk elején idézett részletben felbukkant Lewis Strauss ellentengernagy, akkor nem téved az olvasó, ha ismerős a főtiszt neve. Igen, őt az Oppenheimer című filmből ismerjük, ő volt az, aki szisztematikusan megpróbálta ellehetetleníteni Julius Robert Oppenheimert, az atombombát Los Alamosban előállító Manhattan Project kommunistaszimpatizánsként beállított kulcsfiguráját.
De most nem ez a lényeg, hanem Labatut könyve.
A Hollandiában született, 43 éves szuggesztív fiatalember az egyórás pódiumbeszélgetésen kifejtette, hogy nem okozott gondot neki a könyv megírását megelőző kutatás, mert számára „a kutatás a legélvezetesebb dolog a világon”. A könyv hőse, Neumann – Labatut szavaival – egy rakéta, egy üstökös, egy természeti jelenség, amelynek az ereje mindent elsöpör”.
Dél-amerikai lévén ráadásul egy Argentínával határos ország polgáraként Labatut kimondja a szentenciát:
Neumann olyan volt, mint manapság a futballban Lionel Messi.
Persze mint minden zseni, Neumann is nehéz ember volt. Az anyjával például nem alakult ki semmilyen érdemi kapcsolata. A női nemmel ettől függetlenül is fura volt a viszonya, meglehetősen lenézte, semmibe vette a nőket, de közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk: nem volt ideje rájuk.
Ennek ellenére kétszer nősült, első felesége Dán Klára, a második Kövesi Marietta volt. Egyetlen lánya, Marina von Neumann Whitman ma is él, 88 éves.
A budapesti közönségtalálkozón feltették a kérdést Labatutnak – aki néhány órával korábban érkezett a fővárosba, kis túlzással a repülőtérről esett be –, vajon itt tartana-e a világ Neumann nélkül, ahol most tart.
Kizárt dolog
– fogalmazott kategorikusan az író.
Labatut arról is beszélt, hogy Hollywood az Oppenheimer-film mintájára Neumannról is filmet akart forgatni, több rendező is megkörnyékezte, ő azonban mindenkit elhajtott. Álláspontja szerint ugyanis az az írásmű, amelyből filmet készítenek, nem lehet jó könyv.
Majd személyes beszélgetésünkben meg is indokolta, illetve visszakérdezett: „Jorge Luis Borges könyveiből hány film készült?” Tudomásom szerint egyetlenegy sem, mire Labatut elmosolyodott. „Na látja!”
Aztán meg is indokolta, miért. „Az ember nem vadászik pillangóra puskával. Ahhoz háló kell. És az ember nem vadászik elefántra lepkehálóval. Arra ott van a puska. Amit én el akartam mondani Neumannról, arra a film alkalmatlan.”
Ha az ember olvassa a Maniac című könyvet, nem tud nem arra gondolni, hogy ez a Labatut nagyon jó matematikus lehet! Hiszen tévedhetetlen magabiztossággal igazodik el az emberiség kilencvenkilenc százaléka számára misztikus hókuszpókusznak tűnő tudományág útvesztőjében. Ezért döbbentem meg a válaszán, amikor megkérdeztem: ugye, jeles volt matekból a suliban?
Ugyan már! Fogalmam sincs a matematikáról! Számomra a matematikában van valami... obskúrus, sötét. Más kérdés, hogy Neumann számára a matematikában minden világos, kristálytiszta volt. Az ő agya teljesen egyéni módon működött. Ezért volt akkora zseni. Nem is tudom, volt-e hozzá hasonló kaliber. Talán Einstein. Nem véletlenül mondta Teller Ede Neumannról, hogy míg másoknak a gondolkodás izzasztó, fájdalmas tevékenység, neki gyönyör, élvezet. Már-már orgazmus. Az ő esze túlságosan is éles volt, vágott. Óvatosan kellett bánni vele.
Arra a kérdésemre is különös választ adott, hogy mikor merült fel benne a könyv megírásának gondolata.
Nagyon hosszú folyamat volt. Megfertőződtem Neumann által. Olyan ez, mint egy súlyos betegség kialakulása. Eleinte apró tüneteid vannak, nem is gondolsz rá, hogy megbetegedhetsz, aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy már menthetetlen vagy. Így voltam én Neumann-nal.
Labatut szerint a könyvírás titokzatos, rejtélyes, különleges folyamat. A chilei író nem arra törekszik, hogy az olvasó megértse őt vagy az írásműveit. Ellenkezőleg: igyekszik misztikumba burkolni regényei tárgyát és alanyát. Ahogy ezt Neumann-nal is tette. És őt elvarázsolja, rabul ejti ez a különös munkamódszer.
Ha elolvassuk a Maniac című könyvet, megértjük, hogy miért.
(Borítókép: Benjamín Labatut Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
