Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMDe hogyan lett az aggszüzek védőszentjéből jóságos szakállas?
További Kultúr cikkek
A Szent Miklóshoz fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában (a mai Törökország területén) egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem tellett neki a hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, de ő túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen.
az éjszaka leple alatt dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják el őket.
E tettéért Szent Miklós a hajadonok és az aggszüzek védőszentje lett.
De ki is Noel Baba?
Szent Miklós a III. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban, majd ő lett a közeli város, Müra püspöke. A history.com beszámolója szerint minden vagyonát arra fordította, hogy a szegényeken és az árvákon segítsen.
Az évek alatt Miklós egyre népszerűbbé vált, és Noel Baba, azaz Ajándékozó Apa néven nevezték, valamint már az életében is szentként tisztelték. 342. december 6-án halt meg, ezért a mai napig ezen a napon emlékezünk rá. Követői a halála után évről évre megajándékozták a gyerekeket, így éltetve a püspök adakozó szeretetét.
Ez az alapja annak a keresztény hagyománynak is, amikor a gyerekek a kipucolt csizmáikat az ablakba rakják, remélve, hogy a Mikulás telerakja édességgel és gyümölcsökkel – bár az ünnephez köthető szokások országonként eltérőek.
Télapó és Santa Claus
A Télapó a második világháború után, az 1950-es években „keveredett” Magyarországra, politikai okokból. A kommunizmus alatt ugyanis a Szovjetunióban a pogány Gyed Moroz (tükörfordítása a Fagy Apó) szorította háttérbe Szent Miklóst, Moszkva és Oroszország védőszentjét.
Gyed Moroz – a minden vallásos tartalomtól megfosztott jutalmazó-büntető figura – azonban csak Szilveszter napján hozott az emberek tetteitől függően ajándékot vagy adott büntető virgácsot. A Télapó Jézust is félreállította, mivel a szovjet hatalom ateista elképzeléseivel nem volt összeegyeztethető. A karácsonyból pedig fenyőünnep lett.
Angolszász területeken, de főként az Egyesült Államokban a karácsonyi ajándékokat nem a Jézuska hozza december 25-én, hanem a Santa Claus. Ő a kilenc repülő rénszarvas által vontatott szánjával érkezik a házakhoz, majd a kéményen keresztül a kandallók fölött elhelyezett zoknikba teszi az ajándékokat. Története szerint az Északi-sarkon lakik, és a gyerekek karácsony előtt levelet küldenek neki a kívánságaikkal.
És most pedig kvízzel tesztelheti, mennyit tud a Mikulás-ünnepről.
(Borítókép: A finn Mikulás, Joulupukki a Mikulásgyár megnyitóján 2023. december 1-jén. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)