Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsaknem kétmillió forintért kelt el egy ritkaságokat rejtő Arany Biblia
Csaknem kétmillió forintért kelt el egy Klasszikus Arany Biblia, amely az első magyar bibliakiadás színes illusztrációkkal. Nem is akármilyenek, ugyanis híres festőművészek bibliai eseményeket megjelenítő képeinek reprodukciói szerepelnek a kötetben – írja az MTI.
Az először 1897-ben megjelenő kétkötetes Klasszikus Arany Biblia kiállításában is ritkaság.
A bibliakiadásban híres festőművészek többek között Tiziano, Rubens, Raffaello, Leonardo Da Vinci, Rembrandt bibliai eseményeket megjelenítő képeinek reprodukciói szerepelnek.
Az antikvárium.hu online aukcióján az Arany Biblia 1 millió 960 ezer forintért cserélt gazdát.
Szenczi Molnár Albert Az mi urunc Jesus Christusnak uy testamentoma című kötete az árverésen másfél millió forintért kelt el. Az 1607-ben megjelent kötet az Újtestamentumot és a Szent Davidnac soltari című zsoltároskönyvet tartalmazza.
A hóhér kötele Petőfi Sándor egyetlen regénye, amit 1846-ban szülei szalkaszentmártoni fogadójában írt.
A regényben egy hetvenéves aggastyán, Andorlaki Máté mondja el élete történetét, amelyben szerelem, gyűlölet, bosszú és vérmes fordulatok egyaránt megtalálhatók. A kötet 700 ezer forintért cserélt gazdát.
A tájékoztatás szerint Antonio Bonfini Historia Pannonicája 191 ezer forintért kelt el az aukción. Bonfini Mátyás király megbízásából, 1488-ban kezdett bele az eredetileg Rerum Hungaricum decades (A magyar történelem tizedei) című történelmi munka megírásába, amelynek vezérfonala a Thuróczy-krónika volt. Az itáliai humanista csaknem egy évtizedig, 1497-ig dolgozott a művön, ami évszázadokra meghatározta a magyar múltról való felfogást. A most felbukkant, kölni kiadású példány 1690-ben jelent meg.
Az árverésen jól szerepelt még Fekete István 1965-ös Vuk című könyvének dedikált, első kiadása, valamint a Csí 1944-es példánya és Csukás István Oriza-Triznyák – Mirr-Murr kalandjaiból című könyve. Utóbbi 42 ezer forintért cserélt gazdát.