Kémkedésért csukták le, pedig csak egy újságot vett

Igazat kell adni a könyv szerzőjének, Hulej Emesének abban, hogy Elischer Edith bátorsága egészen rendkívüli. Szorongató gondoktól mentesen felnevelt úrilány volt, majd’ negyvenéves koráig az élet napos oldalán járt, biztonságban nőtt fel, traumák és tragédiák nem acélozták meg az idegeit. Mégis helytállt az ostrom és a nyilas hatalom idején, és később a börtönben is, ahová az ÁVH pribékjei juttatták. Elképesztő, végletes helyzetekbe került, többször életveszélybe is, de a halál torkában is képes volt gondolkodni és kitartani.

Lovaglás, tenisz, korcsolya

Elischer Edith Gerbeaud Emil egyik unokája volt, és már csecsemőként „híres” lett, ugyanis Benczúr Gyula róla mintázta a fasori evangélikus templom oltárképén a kis Jézust. Edith másik nagypapája, Elischer Gyula a festő diákkori jó barátja volt, és mivel evangélikus presbiterként ő gyűjtötte össze a pénzt az új oltárképre, ő javasolta a munka elvégzésére Benczúrt, majd amikor a modellkérdés felvetődött, jelezte, hogy neki van egy éppen ilyen korú unokája.

Az Unoka a Gerbeaud-házból című könyv olyan érdekesen és olvasmányosan írja le egy akkori nagypolgári család életét, mintha mi is ott lennénk a gyerekszobában, a nevelőnők és házvezetőnők világában, aztán a bálteremben, majd a munkás hétköznapokban. Edith a napi munka mellett is járt lovagolni, teniszezni, télen korcsolyázott, síelt, és a báli, jótékonysági rendezvényekről szóló tudósításoknak is állandó szereplője volt. Ő nyújtotta át az üdvözlő virágcsokrot Anna főhercegnőnek, aki József Ferenc főherceg társaságában látogatott el a budai evangélikus nőegyletbe.

A könyv részletesen foglalkozik a Gerbeaud cukrászda történetével, mindennapjaival, még a Gerbeaud kisasszonyokkal is, akik közül sokaknak a munkahelyüknek köszönhetően sikerült jól férjez menniük. A cukrászcsaládban a gyerekeknek nemcsak a válogatás volt tiltva, de a nassolás is.

Eszegetni legfeljebb az elrontott, a vásárlók és vendégek elé ki nem tehető édességekből lehetett, de csak ha jól viselkedtek. Igaz, a házhoz érkező udvarlókat már bonbonokkal kényeztették, de addigra a nevelés szempontjait felülírta a házasságok egyengetésének ügye. Ez volt a mézesmadzag...

Az ostrom után az ÁVH börtönébe került

Edithet tehát igényesen nevelték, de nem kényeztették el, talán ennek is köszönhető, hogy helytállt élete nehezebb időszakaiban is.

A családot például baráti kapcsolat fűzte a Weiss-Chorin-Kornfeld-Mauthner családokhoz, a német megszállás napján pedig az akkor már felnőtt Edith ékszereket és ruhákat hozott ki a Mauthner-villából, miközben egy német tiszt éppen hurcolkodott befelé a lefoglalt épületbe. Mauthner Gabriellát szüleivel együtt ők bújtatták a Vörösmarty téri házban. Edith részt vett hamis papírok gyártásában, és az ostrom alatt végig ott volt a Vörösmarty téren. Tüzet oltott, intézte az óvóhely ügyeit, onnan vitték el a nyilasok egy razzia során. Kalandos úton menekült meg, majd elkezdődött a cukrászda újraindítása.

Edith dolgozó nő volt, idegen nyelvi levelező, és a háború után előbb az amerikai misszió, majd a francia követség dolgozója lett (a francia és a német nevelőnőknek köszönhetően mindkét nyelven nagyon jól beszélt). Miközben ment reggelenként a francia nagykövetségre, megvásárolta a Szabad Nép című újságot – mint kiderült, ez kémkedésnek számított, hiszen 

Letartóztatták, és hat évet ült különböző börtönökben, sokszor embertelen körülmények között. A könyvben megismerkedhetünk a cellatársak sorsával is, ezek legalább olyan megrendítőek, mint Edithé.

Szerelem a börtön idején

Az életrajzi kötet egy nagyszerű család építkezésének, összetartásának, a nehézségeken való felülemelkedésének könyve, de legalább ennyire a szereteté, a mindenen át kitartó szerelem dokumentálása. A család körül mindig sok udvarló legyeskedett, volt köztük orvos, jogász, bankár, de a lányoknak midig azt mondta az édesanyjuk, hogy 

Elischer Edithnek ilyen volt dr. Szelényi Tibor fizikus, akihez a háború legvégén, majdnem negyven évesen ment férjhez, és aki kitartott mellette a legkeményebb börtönévek alatt is. Megható leveleik egy része is bekerült a könyvbe, ahogy a Gerbeaud házaspár – szintén megható – végrendelete is.

A család kevéssé ismert Elischer-ágának története is elolvasható a könyvben. Edith nagypapája világhírű nőgyógyász volt, aki az angol királyi családnál is megfordult, nagybátyja pedig a röntgenológia úttörője. Idősebb Elischer Gyula emellett műgyűjtő is volt, hatalmas kollekcióját a Szépművészeti Múzeum elődje vásárolta meg jutányos áron.

Elischer Edith élete végén megkapta a francia Becsületrendet a helytállásáért – a tartásáról csak annyit, hogy amikor 1997-ben, már idősen átvette a kitüntetést, a hosszú ceremónia alatt sem volt hajlandó leülni: azt mondta, ha francia elnök – Jacques Chirac – áll, akkor ő is tud állni, még ha két bottal is.

A könyv magával ragadó olvasmány, amely – sok-sok kutatás és beszélgetés után – nem csupán a történelmet mutatja be egy törékeny, mégis kemény nő életén keresztül, de ma is erőt ad. Hulej Emese ismét egy kivételes embernek állít emléket, hiszen ilyen volt az életét az érintetlen természet és a gorillák védelmének szentelő Teleki Géza is, akiről az első könyvét írta. Edith unokaöccsének, Tóth Ivánnak és feleségének köszönhetően a könyvbe igazi fotóritkaságok is bekerültek.

(Borítókép: A Gerbeaud Cukrászda és Kávéház a fővárosi Vörösmarty téren 2020. június 4-én.  Fotó: Cseke Csilla / MTI)