Meghalt Finta József
Finta Józsefet a Nemzet Művészévé, valamint Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgárává választották. A Magyar Művészeti Akadémiának, a Magyar Tudományos Akadémiának és az Amerikai Építészeti Intézetnek is tiszteletbeli tagja volt.
Pályafutása alatt Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissima díjat és a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitüntetését is megkapta a köztársasági elnöki aranyérmes építész.
A Finta Stúdió úgy fogalmazott alapítójáról, hogy az elmúlt 60 év magyar építészetének jelentős szereplője volt.
A neves építész megtervezett épületei között szerepelnek:
- Budapest Kongresszusi Központ,
- Kempinski Hotel Corvinus Budapest,
- Hotel Duna Intercontinental (jelenlegi nevén Marriott),
- Teve utcai rendőrségi székház,
- Westend City Center,
- Bank Center,
- Nemzetközi Kereskedelmi Központ,
- Hotel Liget (jelenlegi nevén Ibis Heroes Square),
- Salgótarján – Csillagházak,
- és Novotel Szálloda.
„A szakmát egy legendás modernista generációtól tanulta, majd alkotásai révén vált ő is annak teljes jogú tagjává. Soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta” – írta megemlékezésében a Finta Stúdió.
Kiemelték, hogy „a legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlent próbálta megtalálni bennük”.
(Borítókép: A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Finta József Kossuth-díjas építész budapesti stúdiójában 2014. november 25-én. Fotó: Marjai János / MTI)