Álhír terjed az Intim Torna Illegálról

2024.01.10. 21:37 Módosítva: 2024.01.10. 21:45
A zenekar Facebook-közleményben öntött tiszta vizet a pohárba. (Frissítés a cikk végén olvasható.)

A zenekar két alapító tagja, Nádasdi János és Gálos Ádám közleményben cáfolja a hírt, miszerint újra összeállt az Intim Torna Illegál. A Petőfi Rádióban elhangzó hírt félrevezetőnek tartják, és állítják, hogy a zenekar továbbra is felfüggesztett, tetszhalott állapotban leledzik. 

Mélységesen elszomorít minket, mint alapító tagokat, hogy korábbi zenésztársunk Dorogi Péter, Intim Torna Illegál néven folytatja szólóprojektjét a saját zenekarában közreműködő zenészekkel.

A 2021-es búcsúturné lezárta az akkor tízéves zenekar történetét, és ami most van, azt semmiképpen nem neveznék a zenészek ITI-nek, hiszen a három alapítóból és védjegytulajdonosból kettő nem a zenekar tagja.

Úgy érezzük, hogy a most bejelentett »újjáalakulás« az ITI rajongóinak bizalmát ingathatja meg, hiszen azt a hamis illúziót keltheti, hogy az Intim Torna Illegál újra működik, így a zenekar körüli történések követhetetlenné válhatnak számotokra

– fogalmaztak. Hozzátették, hogy tudatában vannak annak, hogy egy évtizedes történetet senkinek sem könnyű elengednie, nekik sem volt könnyű, azonban úgy gondolják, hogy ez a lépés sutba dobja a korábbi, közösen elért sikereket. „Sajnálatosnak tartjuk, hogy ez megtörtént, hiszen másra sem vártunk volna, minthogy újra összeálljunk, és hárman ott folytassuk, ahol abbahagytuk” – közölte a zenekar.

Az eredeti közlemény a zenekar Facebook-oldalán olvasható. 

Frissítés: 

Szerkesztőségünknek 2024. január 11-én az ITI Management jelezte, hogy cikkünkben lévő cím és lead nem fedi a valóságot, mivel nem a zenekar, hanem a zenekar ex tagjai tették közzé Facebook-közleményüket. Dorogi Péter azt mondja, a zenekar nevét jogszerűen használja.