Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM„Makarenkói pofon, anyádat tegezd” – sztorik a 70 éves diafilmgyártásról
További Kultúr cikkek
- Ennyit keresett az első Deadpool rendezője, sokkolta az összeg
- 36 év után visszatért Salman Rushdie műve az indiai könyvesboltokba
- Van egy ország, ahol az emberek boldogok azért, mert oda születtek
- Rendkívüli turnéra indítják Olaszország egyik legféltettebb gyűjteményét
- Tilda Swinton rangos elismerést vehet át
Nem mindennapos, hogy egy cég megéri a 70. születésnapját. Főként, ha egy letűnt, sőt ma már elítélt korszak egyik „szócsöve” volt. De a Diafilmgyártó Kft. meg tudott újulni, s megtalálta helyét a mai korban is.
Bíró Ferenc diafilmszakértő megszállottan gyűjti a valaha megjelent diafilmkiadványokat, technikai eszközöket és relikviákat, ráadásul digitálisan feldolgozza és mások számára is elérhetővé teszi azokat. Övé Magyarország legnagyobb diafilmgyűjteménye.
A szakértő megfogalmazása szerint ezt a műfajt nem csupán mesékre, hanem szinte bármire lehetett használni. Például oktatásra vagy bármiféle üzenetre – mondjuk politikai propagandára. De hogy mi volt az első gondolat, miért is kell az embereket leültetni, hogy nézzenek egy vetített falat, arra Bíró Ferenc így felelt:
Így huzamosabb ideig lehetett magyarázni. Diafilm már a némafilmek, sőt a hangosfilmek idejében is volt. De utóbbiakat csak a mozik vetítették, ezért olyan eszközre volt szükség, amely ismert volt, könnyen kezelhető.
Bíró Ferenccel az arutlúK című műsorban egyebek mellett arról beszélgettünk:
- Hogyan készül a diafilm?
- Volt-e cenzúra?
- Hogyan használták a téeszcsésítés folyamatában?
- Hogyan lehet adaptálni egy filmet diára?
Fordult a kocka
Magyarország azon országok közé tartozik, ahol már a műfaj keletkezése óta aktívan készítenek filmeket. Az első és a második világháború között még viták és elemzések is születettek arról, hogy a pedagógusok hogyan használják az eszközt.
És hát ne felejtsük el, hogy a L’art pour l’art Társulat is elemezte a diafilmeket.
Ez nagyon jó és közismert dolog. A legjobb, amikor az egyik diaképet fordítva is berakják, és azt mondják: Fordult a kocka. Ez is azt jelzi, hogy a műfajt szeretik, mert humorosan is beszélnek róla, ami pozitív visszajelzés.
Újjáéledés útján, igazi áttörés
Szinte nincs olyan témakör, amelyhez ne készült volna diafilm. A 70 év alatt 6000 kiadvány született, aminek 70 százaléka ismeretterjesztő, a többi szalagos mese.
A 90-es évekre hazánkban is alábbhagyott a dia iránti érdeklődés, ám a privatizáció révén a vállalat megmenekült a bezárástól, és elindulhatott az újjáéledés útján. Tíz év szünet után sikerült az első új kiadású diafilmet megjelentetni, (A kis Mukk története), az igazi áttörést azonban Bartos Erika Bogyó és Babóca mesesorozatának adaptációja jelentette 2004-ben, amit azután számos más kortárs mese és kiadvány követett.
Ma már a Kufli-mesék, de Berg Judit, Lackfi János, Tamás Zsuzsa, Varró Dani és más szerzők művei is megtalálhatóak diafilmen, SOK-SOK KIVÁLÓ GRAFIKUst bevonva a folyamatba.
Idén, a jubileumi évben elindul egy vetítéssorozat, ahol olyan régi kópiákat láthatunk, amelyek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, így igazi kuriózumok kerülnek a nézők elé. A havonta jelentkező esemény különleges élmény lehet azoknak az idősebbeknek, akik egyfajta nosztalgiaként élik meg ezt, és a kicsiknek is, akik egy őrületes digitális világból tesznek egy lépést vissza a múltba.
Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, az ide kattintva meghallgathatja.
(Borítókép: Bíró Ferenc. Fotó: Németh Kata / Index)