Elfogyott a levegő, de a költő lyukat csinált a falon, hogy lélegezni tudjon

Az orosz költőt 2024. január 8-án ütötte el egy autó Moszkvában, súlyos állapotban került kórházba, majd életét vesztette. Úgy tudni, a Rubinsteint elgázoló sofőr 12 hónap alatt 19 közlekedési szabálysértést követett el, a hatóságok vizsgálatot is indítottak az esettel kapcsolatban. 

Miután Putyin megkezdte Ukrajna elleni invázióját, Rubinstein más írókkal együtt nyílt levelet írt, amelyben elítélte az orosz agressziót.

Cetlikre írt versek

Lev Rubinsteint az orosz konceptualista mozgalom egyik alapítójaként tartják számon, amely mozgalom az irodalmi avantgárd részeként a szocialista realizmust állította pellengérre az 1970-es és ’80-as években. A költészet és a színház között próbált hidat verni abszurd komédiát és improvizációt ötvöző performanszaival, amelyekben

Előadásainak témáját könyvtárosként végzett mindennapi munkája és a szovjet korszak bürokráciája adta. Műveit a Szovjetunió összeomlása után széles körben publikálták a mainstream kiadók, sokan a posztmodern Csehovként tartották számon.

Amikor Rubinstein 2020-ban, még az ukrajnai háború kezdete előtt nagyinterjút adott a Pank Magazinnak, még Moszkvában élt, és esszéket, kultúrkritikákat írt az orosz független médiának, emellett a Putyin-ellenes és demokráciapárti mozgalmakban is aktívan részt vett.

Ebből az interjúból kiderül az is, hogy generációja többi tagjához képest ő viszonylag későn kezdett el verseket írni. Műveit sokáig nem merte megmutatni senkinek, csak miután már kialakult a saját hangja, stílusa. Elmondta azt is, hogy nem az irodalom vagy a költészet volt rá a legnagyobb hatással, sokkal inkább a művészet különböző formái: a kortárs zene, képzőművészet, a pop-art és a konceptualizmus. Ugyanakkor közvetett módon a zen keleti filozófiája is hatott rá. 

Inkább olyan verseket írt, amelyeket lehetetlen kiadni

A kérdésre, hogy miért kezdett el cetlikre verset írni, így válaszolt: „Egyszerű oka van. Mivel sok éven át könyvtárban dolgoztam, a kártyák mindig rendelkezésre álltak. Bár ez csak a felszíni ok. Fontos volt számomra, hogy valami hasznosat hozzak létre. Miért írnék olyan szövegeket, amelyeket úgysem fognak kiadni? Inkább olyan verseket írnék, amelyeket lehetetlen lenne kiadni. És a szöveget mint tárgyat akartam létrehozni, nem törődve a kiadással és nem aggódva a költségeken. Szinte mindent kézzel írtam.”

Rubinstein azt akarta, hogy a szöveg egyszerre legyen tárgy, irodalmi tárgy és színházi tárgy. És pontosan így is lett. Mert gyakran előfordul, hogy ugyanaz a szöveg bekerül egy verses vagy prózai kötetbe, esetleg képzőművészeti kiállításra, illetve zenészek használják fel az előadásukhoz. 

Az interjúban arról is szó esett, hogy a szövegei a műfaji határok között helyezkednek el. „A szövegem az egyik pillanatban lírai versnek tűnik, ám a következő lapnál kiderül, hogy az nem is lírai, hanem például prózai. Egy másikon pedig valami hétköznapi beszélgetés olvasható, vagy egy cinikus megjegyzés. Vagy egy üres lap. A csend mezeje. Ezt a zenéből kölcsönöztük, mert a szünet a zenében nagy hatással bír. Emiatt mindig is problémát jelentett számomra a szövegek megjelentetése könyvekben. Mindig azt mondom, hogy ez a változat nem teljesen az én szövegem, ez egy reprodukció. Nem másolat, hanem reprodukció, vagy ahogy már korábban is mondtam, olyan, mint egy szobor fényképe.”

A költészet Oroszországban

Az interjúban az orosz költészet és a kommunizmus bukása utáni történelmi változások is szóba kerültek. Amikor a cikk írója megjegyezte, hogy számára úgy tűnik, mintha a költészet a totalitárius társadalmakban lenne a legerősebb, a próza pedig jobban illik a kapitalista társadalmakhoz, Rubinstein azt mondta: 

Nekem úgy tűnik, Nyugaton a költészet mint intézmény eléggé marginalizálódott. De Oroszországban ez teljesen másképp van. Mindig is fontos volt. Teljesen más a hagyomány és a szavakhoz való viszony. Minél archaikusabb egy társadalom, annál nagyobb szerepet játszik a költészet. Különböző keleti országokban – például Grúziában vagy Örményországban – a költészet szintén nagy szerepet játszik. Még a parasztok is ismerik és szavalják a verseket.

Ugyanakkor Rubinstein is elismerte, hogy Oroszországban ez most eltűnőben van. Mint mondta, a költészet a szovjet időszakban, a peresztrojka idején fontos – politikai – szerepet játszott.

Bár én mindig is elutasítottam ezt a szerepet. A költészetet mindig is magánügynek, önálló dolognak, társadalmi, de nem politikai dolognak tekintettem. Egyszerűen fogalmazva a költészet mindig lehetett politikai, de csak akkor, ha természettől fogva politikai volt, és nem csak azért, mert a költő politizálni akart.

Felidézte Oszip Emiljevics Mandelstam orosz költő és esszéíró (ő Sztálin diktatúrájának egyik legismertebb áldozata a művészvilágban) szavait is. Mandelstam egyik nap, amikor üldözni kezdték, azt mondta a feleségének:

Rubinstein szerint sokan azért tisztelik a költészetet, mert félnek tőle. Hozzátette: „Ebben az értelemben igen, a költészet politikai. De az én koromban, az én körömben az 1970-es, ’80-as években a költészet nem az ellenállás, sokkal inkább a saját megmentésünk eszköze volt – más szóval az ember ereje, elzárkózása, otthona. Elfogyott a levegő, de a költő lyukat csinált a falon, hogy lélegezni tudjon.”

S hogy milyen az orosz költészet mai helyzete? Rubinstein akkor – 2020-ban – azt mondta, hogy normális. „Sok költő van, érdekes és kevésbé érdekes. Vannak intézmények, iskolák, klubok, helyek, ahol létezik költészet, folyóirat, minden” – fogalmazott, bár hozzátette, hogy jelenleg nem annyira népszerű, mint a hatvanas években, de ez így van jól. Hiszen abban az időben a költészet abnormális népszerűségnek örvendett, akkor ugyanis nem voltak más társadalmi intézmények, sem rock- vagy klubkultúra.

(Borítókép: Lev Rubinstein orosz író 2004. november 16-án Párizsban, Franciaországban. Fotó: Ulf Andersen / Getty Images)