A Kispál és a Borz nyitja a II. SopronFestet

DSOKI20140618123
2024.01.25. 11:13
Folyamatosan bővül a II. SopronFest programja, ami most bejelentette, hogy a Kispál és a Borz nyitja az eseményt 2024. május 16-án, a Fő téren. Utána az ország legnagyobb házibuliját ígéri a Necc Party.

Sopron és a Kispálék neve kétségkívül összeforrt egymással. A csapat igazán aktív időszakában rendszeresen léptek fel a város klubjaiban, és a VOLT Fesztiválon és főszerepet kaptak, a 2010-es búcsúkoncertek egyik állomása pedig ugyancsak a Hűség Városa volt – írja sajtóközleményében a fesztivál.

Lovasiék úgy döntöttek, 2024-ben néhány koncert erejéig újra színpadra állnak, ezek között az egyetlen fesztivál a SopronFest, amelynek nulladik napján a Fő téren szólalnak meg több generáció legendás dalai.

Családias Sopron

A csapat számára fontos, hogy ezúttal „családias méretű” koncerteken vehessenek részt azok, akik újra velük szeretnék énekelni a csapat legnagyobb slágereit (Húsrágó, hídverő, Szőkített nő, Ha az életben, Zsákmányállat, Emese). A beszorult mondat című turné soproni állomására mindössze kétezer vendéget várnak. Kispálék különleges felállásban állnak színpadra ezen az estén:

  • Lovasi András (ének, basszusgitár),
  • Kispál András (gitár),
  • Dióssy D. Ákos (billentyű),
  • Bajkai Ferenc (dob),
  • Babcsán Bence (fúvósok),
  • G. Szabó Hunor (dob, gitár).

A nulladik napi program további különlegessége, hogy Lovasiék koncertje után az országszerte klubok és fesztiválok küzdőtereit megtöltő Necc Party várja a közönséget a kivilágított Tűztorony tövében.

Azahriah is fellép

A jegyek február 1-től vásárolhatók meg a SopronFest honlapján. Azok a fesztiválozók, akik bérletet váltottak, kedvezményes áron juthatnak hozzá a kiegészítő jegyekhez.

A SopronFest szervezői május 12-től egész héten programokkal készülnek a város főterén, közülük eddig Demjén Ferenc május 12-i koncertje, a Kraak & Smaak, a Csík Zenekar, valamint a Be Massive Horizon részvétele publikus, ezek a programok belépő nélkül látogathatók.

Május 17–19-én a Lővérekben az év első felében egyedüliként lép színpadra Azahriah, de itt lesz mások mellett az Alle Farben, Majka, Dzsúdló, a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, a Valmar, a Bagossy Brothers Company és Beton.Hofi is.

(Borítókép: Kispál és a Borz-koncert 2014. június 18-án. Fotó: Sóki Tamás / MTI)