Ez aztán a megosztó kiállítás, hamarosan hozzánk is elér

A Van Gogh: The Immersive Experience unikális élménynek ígérkezik. Ahogyan mi is megírtuk a 2024. február 2-án, a BOK-csarnokban nyíló kiállításon elheveredhetünk majd a festő napraforgó- vagy íriszmezején; bámulhatjuk a fejünk felett csillagait, de oda is ülhetünk az asztalához. A tárlat tavaly

Az ötlet azonban nem mindenkinek tetszik. Sok művész úgy véli, ezen és más hasonló kiállításokon valójában nincs is szó innovációról, hiszen egy viszonylag régi technológiát alkalmaznak. Így sokak szerint az egész csak egy nagy pénzrablás.

A The Guardian cikke szerint gyakran 25-40 fontot (ez 11-18 000 forint, de a budapesti kiállításra 6-7000 forintért árulják a jegyeket) is elkérhetnek a belépésért, ami a szakértők szerint erősen túlárazott. 

Insta-kompatibilis pillanatok

A vezető digitális művészek szerint a legnépszerűbb kereskedelmi célú, „magával ragadó élményt” nyújtó kiállítások – különösen azok, amelyek elhunyt művészek, például Van Gogh vagy Dalí munkásságán alapulnak – célja csupán a pénzhajhászás, és pár „Insta-kompatibilis” pillanaton túl nem adnak többet a látogatónak. Kiemelték: valójában nem ezek számítanak az innovatívabb munkáknak és magával ragadó élménynek. 

Lucy Hardcastle, egy londoni stúdiót működtető tervező és digitális művész szerint a magával ragadó élmények „elüzletiesedése” nem sok eredeti ötletnek hagy teret. Hardcastle szerint – aki a Victoria and Albert Museum és a Chanel számára is készített már munkákat – van különbség az olyan kereskedelmi élmények között, mint a vetítésalapú Van Gogh-, Monet- és Dalí-kiállítások, és az olyan, élvonalbeli tárlatok között, ahol a művészek a semmiből hoztak létre fizikai és digitális tereket. Ilyen például a Rain Room című tárlat, ahol a látogatók egy felhőszakadásba léphetnek be anélkül, hogy megáznának. Az is igaz, hogy ilyen projektek kifejlesztése gyakran évekig tart.

Hardcastle szerint a „magával ragadó” kifejezés mára „giccses szlogenné vált”. Míg korábban olyan előadásokat társítottak hozzá, amelyek minden érzékszervet igénybe vettek,

„Mintha az elvárásaink vagy a normáink tovább csökkentek volna az ilyen élmények által. És ezért kevesebb az igény arra, hogy valami igazán kiemelkedőt alkossunk” – mondta. 

Vajon Van Gogh mit szólna?

Ralph Nauta, a DRIFT stúdió társalapítója szerint is viszonylag könnyű a kereskedelmi vállalkozásoknak egy halott művész munkájából vetített animációt készíteni. Nauta a népszerű, képernyőalapú, magával ragadó élményeket „pénzhajhászásnak” nevezte, és azt állította, hogy ezek nem nyújtanak a közönségnek valódi értéket. „A látogató kisétál, és úgy érzi, ó, 50 dollárral könnyebb vagyok, de nem tapasztaltam semmit, csak egy képernyő elé kerültem”.

Azt is megkérdőjelezte, hogy azok a már elhunyt művészek, akiknek a munkáiból immerzív élményt varázsoltak, vajon helyeselnék-e azt, ahogyan a műveiket bemutatják. „Senki sem tudja, hogy az adott művész akarná-e ezt. Szerintem ez nagyon tiszteletlen. Rossz hírét kelti az egész iparágnak, pedig sokkal, de sokkal többről is lehetne szó”.

Claudel Goy, a londoni Arebyte galéria ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ezeknek az élményeknek az árai a technológia magas általános költségeit és a kiállítóterek kiadásait tükrözik. 

Sana Ali Aamir, a Van Gogh: The Immersive Experience mögött álló Fever brit ügyvezetője is a kiállítás árképzésének védelmére kelt: szerinte ez segít finanszírozni majd az újabb és innovatívabb show-k fejlesztését is. 

Hogy ez a kiállítás hogyan is néz ki, és hogy megéri-e az árát, arról az Indexen is beszámolunk majd olvasóinknak a megnyitó után. 

(Borítókép: A Van Gogh: The Immersive Experience az Old Truman Breweryben 2021. július 29-én Londonban, Angliában. Fotó: Tristan Fewings / Getty Images)