Gubás Gabi néha úgy érzi magát, mint egy cirkuszi akrobata

2024.01.27. 13:28
Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színésznő a színházi szerepeiről, családjáról és férjével való megismerkedéséről nyilatkozott a Blikk szombaton megjelent cikkében.

Gubás Gabi színésznő elmondta, hogy szerencsésnek érzi magát, mert több nagyon jó darabban is játszik. A legközelebb a Szervét Tibor rendezte Szajré című darab áll hozzá – amiről az Indexen is írtunk –, ugyanis egy teljesen új dolgot kellett megtanulnia, az ír sztepptáncot. 

A Blikknek egyebek mellett arról is beszélt, hogy

  • majdnem táncos lett belőle, hiszen gyerekkorában néptáncra és balettre járt, az akkori tanárnője pedig meglátta benne a tehetséget. Ehhez azonban el kellett volna költöznie Téglásról Budapestre, amit a családja nem támogatott. De nem bánja, hogy végül színésznő lett belőle. 
  • nagyon nehéz olyan társulatot találni, ahol igazán jó lenni, hiszen ez egy színész második családja. Ő immár tíz éve a Thália Színház tagja, és nagyon szereti. Szerencsére jó darabokat, remek szerepeket játszhat.
  • bár ő lassan 50 éves, jócskán kap harmincas szerepeket is. 
  • igyekszik odafigyelni arra, hogy ne csak külsőleg, hanem belülről is értékes anyagokkal táplálja magát. Ebben a férje van segítségére, aki hidegen sajtolt olajkeverékeket készít. 
  • egy színházi baleset után ismerte meg a férjét. Műtét helyett természetgyógyászhoz fordult, aki később megkérte a kezét. De a kapcsolatuk nem volt szerelem első látásra, hiszen a páciense volt. 
  • néha úgy érzi magát, mint egy cirkuszi akrobata, aki egy rakás tányért egyensúlyoz azokon a vékony pálcikákon, és arra koncentrál, hogy egyik se essen le.
  • volt olyan időszak, amikor hajnali háromkor kelt, szöveget tanult, aztán tízkor már próbán volt, ahonnan délután egy másik próbára sietett, este pedig előadásra. 
  • egyértelműen a fia hasonlít rá jobban, aki olyan, mint egy tükör, ráadásul mindketten Kos jegyűek.
  • a lánya inkább az édesapjára ütött, de szerinte lenne affinitása a színészethez is. Ugyanakkor szülőként nem erőltetnek semmit. Bármelyik irányba is szeretnének elindulni, mindenben támogatják őket.