Az esküvőjük napján egy másik nővel találta a vőlegényét

Az emberek világába vágyó nimfa (sellő, vízitündér, hableány) ismert mitológiai alak, története a legendák és népmesék világából bekerült a klasszikus és modern irodalomba is. Legtöbbünknek Andersen A kis hableány című meséje juthat eszébe, nem véletlenül, a Ruszalka szövegkönyvét jegyző Jaroslav Kvapil ugyanis a cseh folklór mellett ebből is inspirálódott. Ezeknek a történeteknek – leszámítva Walt Disney feldolgozását – sosincs jó végük,

A budapesti Operaház legújabb bemutatóján modern díszletben és jelmezekben (Szendrényi Éva, illetve Zoób Kati munkája) elevenedik meg az ősi mese: a fehér, bő ujjú ruhába bújtatott balerinák által – sűrű karlengetésekkel – eltáncolt tó egy hatalmas félgömbön tükröződik: ez a díszletelem lesz aztán a hold és az a felület is, ahová a videóinstallációkat vetítik. A tó fölé magasodik egy íves, futurisztikus lépcsősor, amely az emberek világába vezet, Jezsibaba „kunyhója” a kettő között helyezkedik el.

Az emberré válás ára

Itt, a tó partján látjuk először Ruszalkát (Brassói-Jőrös Andrea), aki elsírja bánatát az apjának, a Víziembernek (Szemerédy Károly), hogy ő bizony beleszeretett a Hercegbe (Nyári Zoltán), és szeretne felmenni az emberek világába. A Víziember tudja, hogy ez nem jó ötlet, de mit tehet egy apa, ha a lánya menni akar? Féltőn, de támogatja terveit, így kerül aztán Ruszalka Jezsibabához (Gál Erika), aki segít neki. Az emberré válásnak azonban nemcsak az az ára, hogy elveszíti a hangját, hanem az is, hogy ha Ruszalka nem talál igaz szerelmet, és visszatérne a vízi birodalomba, a férfi, akit szeret, meghal.

Eleinte minden jól megy, Ruszalka a szemével és bájos lényével megbabonázza a herceget, és a második felvonás már az esküvő – szintén modern – helyszínét és az előkészületeket mutatja,

Itt kezdődnek a bajok, megjelenik ugyanis az Idegen hercegnő (Rálik Szilvia), és elkezdi provokálni a Herceget, hogy miért nem foglalkozik a vendégekkel, és egyébként is, ki ez a néma menyasszony. Az Idegen hercegnő szőke haja, piros ruhája és hosszú cigarettája jól ellenpontozza a még mindig zöldbe öltözött, barna hajú „természetes szépséget”, és jelzi kettejük eltérő temperamentumát: a menyasszonya „hidegségétől” szenvedő férfi nem bír ellenállni a szenvedélyes idegen nő vonzerejének, egymáséi lesznek, aminek Ruszalka is a tanújává válik.

Innentől viszont menekülés lesz a nimfából lett lány élete – nem a vízi világba, hiszen oda többé nem mehet vissza, ha már ölelt földi férfit, hanem a két világ között bolyong: 

Jezsibaba ugyan azt javasolja neki, hogy ölje meg a férfit, akkor megszabadul az átok alól, Ruszalka azonban ezt nem vállalja. Megjelenik ugyanakkor maga a Herceg, aki volt menyasszonyát keresi, és vállalja a halált is, cserébe, hogy még egyszer megcsókolhassa.

Rövid szerelmeskedés, hosszú szenvedés

Az előadás jól adja vissza azt a dilemmát, hogy vágyhat-e valaki oda, hova alapvetően nem tartozik, ráadásul úgy, hogy feláldoz magából valamit, így nem is tudja megmutatni, milyen valójában, nem tud – mai divatos szóval – önazonos lenni. A legbenső lényegét elveszítő, saját magát eláruló sellő Andersennél még inkább megjelenik, hiszen ott az énekével tűnik ki a társai közül, és ezt a képességét dobja oda. Érdekes, hogy éppen egy opera esetében nem használták ezt a motívumot a szerzők.

Ruszalka tehát úgy gondolta, hogy hang nélkül is boldogul majd, de – ha csak az első, legfelszínesebb olvasatot nézzük – a kommunikáció hiánya nem csupán a párkapcsolatban, de a közösségbe való beilleszkedésben is végzetes lehet. A budapesti előadáson egészen félelmetes, ahogyan az esküvőre összegyűlt násznép összezár és fenyegetően előre lép, majd elvágja Ruszalka elől a menekülőutakat is – se befogadni, se szabadon engedni nem akarják.

Fájdalmasan érzékletes az is, ahogy a szerelemre vágyó nő olyan férfi után epekedik, akivel nem fog hosszú távon működni a kapcsolat.

Rövid szerelmeskedés, hosszú szenvedés

– mondja a már a tó környékére visszatérő Ruszalkának Jezsibaba, hozzátéve, hogy a férfi csókja után az örök éhség időszaka következik. De a férfit sem okolhatjuk a kialakult helyzetért, hiszen nem értette, nem érthette, hogy szerelme miért olyan hideg vele (az pedig, ugye, még el sem tudta magyarázni neki), és viaskodik is magában, mielőtt enged a piros ruhás nő csábításának – akivel nyilván csupán rövid liezonra futja. Ruszalka pedig egy pillanatra sem áll ki magáért, amint a vetélytárs megjelenik, megrémül és menekülőre fogja.

Elhálták-e a kapcsolatot?

Dvorák nagy nemzeti operának szánta a Ruszalkát, wagneri ambíciókkal állt hozzá, és a nyitójelenet három sellőjéről eszünkbe is juthat A Rajna kincse. A cseh zeneszerző összesen tizenkét operát komponált, a Ruszalka, a tizedik lett a legismertebb és legsikeresebb. A címszereplő Holdáriája (Dal a Holdhoz) a legkedveltebb áriák közé tartozik, sok híres szoprán énekelte Renée Flemingtől Anna Netrebkóig – Brassói-Jőrös Andrea Ruszalkája méltó a darabhoz. A szlávos dallamokkal teli cseh opera tehát bekerült a nemzetközi vérkeringésbe, ezzel együtt 

Jezsibaba például azon az áron segít Ruszalkának, hogy ha az nem talál igaz szerelmet, és visszatérne a vízi birodalomba, a férfi, akit szeret, meghal. Nos, Ruszalka csak úgy térhetett volna vissza a vízi birodalomba (vagy múlt volna el róla az átok), ha ő öli meg a férfit. A lehetőség felvillantását ráadásul úgy látjuk Szikora János rendezésében, mint egy iszlamista kivégzést bekötött szemű (?) gyilkossal és bekötött szemű áldozattal. Amikor pedig a Herceg tényleg meghal, éppen az bizonyosodik be, hogy Ruszalka mégiscsak igaz szerelemre talált.

Aztán az sem derül ki, hogy Ruszalka és a Herceg elhálta-e kapcsolatot. A férfi – emlékszünk – a menyegzői előkészületek során éppen arra panaszkodik, hogy választottja milyen hideg és elutasító – talán majd a házasságban megkapja, amit szeretne. Ekkor érkezik az Idegen hercegnő. Ruszalka viszont azon kesereg a tó partjára visszatérve, hogy megalázta az ölét a Herceg, nimfatestvérei szintén ezért taszítják ki, sőt, amikor a férfi mégis utánamegy, ő is arra utal, milyen jó volt Ruszalkát ölelni:

Az sem érthető, hogy a végén mennyi idő telik el. Persze egy mesén nem kell valós időt számonkérni, mégis furcsa, hogy Ruszalka öregen és őszen jelenik meg, miközben Jezsibaba azt mondja neki, hogy „máris” visszatért, és például a Kukta (Topolánszky Laura) meg az Erdőőr (Fülep Máté) nem öregedett meg. De lehet, hogy mindez már a rendezés sajátja, ahogy – a kivégzési jelenet mellett – a színre vitel más esetlegességét is felfedezhetjük.

Fönt és lent

A merészen íves lépcsősor jól szimbolizálhatná a lenti és fönti világot – a szereplők mozgása azonban nem következetes ez ügyben, föltűnnek itt is, ott is. Jezsibaba fekete szemüvege és fehér botja talán azt jelképezi, hogy a boszorkány más érzékszervei fejlettebbek – jól hall, kifinomult a szaglása, egyéb megérzéseiről nem is beszélve –, mégis furcsa ebben a szerelésben. A végén a napszemüveg átkerül Ruszalkára, talán mert a világi csillogás helyett – ami az apja szerint elvakította őt – meglátta a belülről fakadó valódi értékeket.

Logikát, racionális magyarázatot persze nem kell egy zenés mesétől elvárni, hiszen a mű zenei világa, az énekesek, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói feledtetik, hogy egy majdnem négyórás előadást nézünk. Dvorák klasszikusa látványos, nagy produkcióként került az Operaház színpadjára.

(Borítókép: Kapi Zsuzsanna, Szemerédy Károly, Fürjes Anna Csenge, Megyesi Schwartz Lúcia és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a Ruszalka című opera előadásán. Fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház)