Dokumentumfilm készül Ákosról, a Nemzeti Filmintézet 229 millió forinttal támogatja
További Kultúr cikkek
-
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor
- Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához
- Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról
- Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV
- Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában
Az Ember maradj: Ákos című dokumentumfilm gyártását majdnem 229 millió forinttal támogatja az NFI – írta meg az MTI. A Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készülő dokumentumfilm célja, hogy
a színpadról és a képernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassa, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik
– olvasható a közleményben.
A portréfilm részben fikciós visszatekintés lesz, megjelenítve Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán, és első átütő sikereit is, de középpontjában a Kossuth-díjas előadóművész-dalszerző-költő szólókarrierje áll, amely minden mozzanatával azt mutatja, hogy Ákos egy rendkívül összetett személyiség. A készülő dokumentumfilm fő vállalása, hogy magasságaival és mélységeivel együtt kendőzetlen őszinteséggel mutasson be egy olyan életutat, mely példát adhat a ma felnövő generációknak. A tervek szerint a 2025 tavaszán debütáló portréfilm producere Hábermann Jenő.
DAC
Majdnem 255 millió forintos támogatással készülhet egész estés dokumentumfilm DAC címmel, amely Dunaszerdahely 1904-ben alapított sportegyesületén keresztül mutatja be, mit jelent ma felvidéki magyarnak lenni, és mit jelent az ott élőknek egy magyar focicsapat. A filmből szurkolók megszólaltatásával, személyes történeteken keresztül ismerhetik meg a nézők a DAC jelentőségét.
A Dunaszerdahelyen forgó alkotás a futballcsapat története mellett bemutatja, hogyan vált az egyesület intézménnyé, a felvidéki magyarság megmaradásának szimbólumává, és mit testesít meg napjainkban a magyarságnak és a szlovákoknak. A DAC forgatása tavasszal kezdődik, és a film várhatóan az év végén lesz látható, rendezője Tősér Ádám, producere Lajos Tamás.
Erdő
Az Erdő című cseh–szlovák–magyar–lett koprodukciós filmdráma gyártására 70 millió forintot szavazott meg az NFI döntőbizottsága.
A Petr Kazda és Tomás Weinreb rendezésében készülő mozifilm történetének kiindulópontja egy szélsőséges időjárás okozta krízishelyzet. A történetben egy fűrésztelepet működtető család békés életét felborítja az erdőjükre lecsapó tornádó, és a természeti csapás utáni gondokat kihasználó kétes üzlet megkötése, amely mind a fűrésztelep fennmaradását, mind a négytagú család nyugalmát ellehetetleníti.
A Filmfabriq gyártásában, Osváth Gábor és Zachar Balázs producerek irányításával készülő film forgatása a tervek szerint idén ősszel zajlik majd Csehországban és Szlovákiában magyar hangmérnökcsapat, vágó- és utómunka-szakemberek részvételével.
Az Erdő vezető producere a cseh Tomas Hruby, aki többek között az Agnieszka Holland által rendezett, Jan Palachról szóló Olthatatlan című minisorozatot is jegyzi. A koprodukció közel 1,6 millió eurós összköltségvetéssel készül, és a tervek szerint 2025-ben mutatják be – áll a közleményben.