A Z generáció kriptóba fektet, de ez a gimnazista kitalált valami jobbat

A fiatal sportember általános iskolában kezdett kosarazni, miután édesanyja a lelkére kötötte, hogy nem focizhat, mert „focizni mindenki tud”. Dominik azóta felnőtt szinten játszik, másfél éve pedig rátalált a kosaras kártyákra, és beleszeretett ebbe a hobbiba – ami számára azóta pénzkeresési lehetőség is.

A kezdőlökést két aláírt kártya adta neki, a szóban forgó lapokat egy ismerőse ajándékozta a fiúnak. A Bam Adebayo és Donovan Mitchell képmásaival ellátott kártyák láttán Dominik megérezte, hogy ez több gyűjtőszenvedélynél...

Nem nyerészkedik, csak okosan játszik

Azt gondolná az ember, hogy a srác csapattársai is űzik az ipart, ám nem is tévedhetnénk nagyobbat. 

Most pont az egyik csapattársam mutatta meg a gyűjteményét, és mondta, hogy eladná nekem tízezer forintért a kártyáit. Átnéztem az összes lapját, és voltak olyanok, amelyek önmagukban húszezer forintot értek, szóval mondtam, hogy na, akkor nem viszem el, mert a csapattársamon nem szeretnék nyerészkedni.

Rengeteg gyűjtőhöz hasonlóan eleinte ő is a profitra törekedett, aztán ráérzett, valójában a gyűjteményt is lehet gyarapítani úgy, hogy közben rengeteg kártyát elad. 

„Az ember, főleg 19 évesen, azt látja, hogyan lehet minél több pénzt kiszedni ebből” – fogalmaz a fiú, akinek – természetesen – Michael Jordan a kedvenc játékosa, ráadásul az ő lapjai mindig aduászok, állandó rájuk a kereslet. A 93-94 Fleer Ultra Michael Jordan kártya például mindig ott lapul a zsebében, mint mondja, ez a lap már többször is volt nála, és arra törekszik, hogy állandóan kéznél legyen.

Legértékesebb lapja jelenleg az 1998-99 Upper Deck Ionix Reciprocal #R3, egy szintén Michael Jordan-kártya, amelyből mindössze hétszázötven darabot gyártottak a világon, de Dominiké kiemelkedik a többi közül, hiszen 10-esre gradelte, vagyis értékelte a PSA nevű kártyabevizsgáló cég. Állítása szerint a hétszázötvenből csupán hét másik kártya kapott maximális pontszámot az egész világon. Ezeknek a lapoknak az értéke jelenleg nyolcszáz dollár, vagyis több mint kétszáznyolcvanezer forint körül mozog, nem is kapkodnak érte a magyar gyűjtők. Anyagi megfontolásból, persze...

Így nyomják a profik

És ha már anyagi megfontolás, érdemes kicsit mélyebbre ásni a pénzügyi dolgok terén is. A magyar kártyagyűjtőpiac jóval kisebb, mint, mondjuk, az amerikai vagy a brit, ugyanakkor hazánkban is vannak komoly gyűjtők. Dominik azonban kuriózumnak számít, hiszen a kártyázás inkább a középkorú férfiak szenvedélye, már csak a pénz miatt is. 

„A gyűjtéshez tőke kell. Negyvenévesen nyilván sokan megtehetik, hogy a fizetésükből hobbiznak. Nekem még nincsen saját keresetem, nem dolgozom, idén érettségizek. Én úgy tudom finanszírozni a kártyázást, hogy megveszek egy lapot, aztán eladom, majd a profitot kiveszem, és szépen, lassan fel tudok építeni egy gyűjteményt, beszerezni drágább lapokat is.

Itthon is vannak gyűjtők, a Facebook-csoportban körülbelül négy-ötezren vannak. Természetesen vannak pénzeszsákok, akik simán ki tudják fizetni azt a lapot, amire vágynak, de én azt vettem észre, hogy itthon mindenki szeret alkudozni. Ha kiteszek egy kártyát huszonötezerért, biztosan jön valaki, aki bepróbálkozik tízezer forinttal. Ez külföldön annyira nem divat

– meséli Dominik. És mi számít értékes lapnak? Nos, embere válogatja; van, aki egy pár ezer forintos kártyát már annak tart, mások nem adják kétszázezer forint alá.

„Van, akinek az eszmei érték számít. Lehet egy olyan lap is értékes, amelyik az illető kedvenc játékosát ábrázolja” – vallja a fiú.

A cikk szerzőjében persze azonnal felmerült a kérdés: volt már olyan, hogy a heves és impulzív döntései miatt Dominik ráfázott? Rosszul tradelt, azaz cserélt? Esetleg átverték? Majdnem.

Volt ilyen, egy kilencvenes évekbeli lapot, egy számozatlan SkyBox Thunder Rave-kártyát akartam eladni. A számozatlan lapok kevesebbet érnek, így kitettem a csoportba, hogy el lehet vinni háromszázötven forintért. Rám írt az egyik gyűjtőtársam, hogy fotózzam be a hátulját, és azonnal szedjem le a posztot. Kiderült, hogy számozott, és az a lap száztízezer forintért ment el, szóval benéztem volna, ha eladom háromszázötven forintért...

Hamis lapokba is belefutott már: majdnem eladtak neki egy kamu-Jordant, ám a fiú résen volt, több gyűjtőt is megkérdezett a szóban forgó lapról, amelyről végül kiderült, hogy hamis darab.

„Ha azt a kártyát megveszem, akkor lehet, hogy onnantól már nem lett volna gyűjteményem” – mondta Dominik, akitől azt is megtudtuk, hogy a gyűjtök zöme azért figyel egymásra, és tisztességesen üzletel.

Kell az alap

Dominik szerint minimális kezdőtőke kell ahhoz, hogy valaki elkezdje ezt a hobbit, a fiú nagyjából hetvenötezer forintos kezdőtőkét érez szükségesnek.

Nagyon okosnak kell lenni az elején. Én beleestem abba a hibába, hogy megkaptam a kezdőlökést a szüleimtől, egész pontosan kétszázezer forintot, és összevissza vásároltam mindent, kicsi és nagy lapokat egyaránt. El is vertem minden pénzem, mire kaptam néhány mentort, aki rengeteget segített a trükkök elsajátításában.

Dominik láttán az ember azt hinné, a mai fiatalok előszeretettel kártyáznak, amolyan befektetés gyanánt is, holott egyáltalán nem: a Z generációs fiatalok a kriptovalutát részesítik előnyben.

„Szerintem a kripto nemcsak lutri, de veszélyes is.

Ráadásul a kriptovaluta nem is olyan élvezetes, mint a kártyázás. A kártyában is van kockázat, de sokkal kevésbé veszélyes, és sokkal inkább kézzelfogható érték, mint a kripto. Főleg a régi játékosok kártyái, na azok szinte biztos pénzforrások” – vallja a tudatos fiatal, aki szeretné újraindítani a kosaras kártyás honlapját. A platformon árulná, valamint – katalógusként – számon is tartaná a lapjait. Dominik honlapját egyébként a nagypapája csinálja – az idős úrtól sem áll messze a gyűjtőszenvedély; mi több, óriási bagolygyűjtő. 

„Kétezer-kétezerötszáz baglya lehet, porcelánból, üvegből. Az egyik baglyára most kapott hárommillió forintos ajánlatot” – mosolyog a fiú. A vér tehát ebben a családban sem vált vízzé...

(Borítókép: Lőrincze Dominik. Fotó: Kaszás Tamás / Index)