Andrea Bocelli duplázik az MVM Dome-ban

2024.02.13. 15:56
A nagy érdeklődésre való tekintettel, Andrea Bocelli 2024. november 24-én is fellép az MVM Dome-ban. Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja örömmel tesz eleget a magyarországi közönség kívánságának, és vállalta a második koncertet.

A művész pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén és a jubileumi turnéja keretében dupla koncertet ad Budapesten. A világhírű olasz tenor karrierje példátlan sikertörténet, amely a ’94-es Sanremo-i Dalfesztivál megnyerésével kezdődött. A világszerte elismert művész nemcsak megszámlálhatatlan szakmai díjat tudhat magáénak, hanem a közönség szeretetét és elismerését is – áll az Indexhez is eljuttatott közleményben.

A legnagyobb opera szerepek

A csaknem harminc éve tartó pályafutása alatt elénekelte a legnagyobb opera szerepeket, fellépett a világ összes nagy koncerttermében, operaházában, miközben meghódította a popzenei csúcsokat is. Megkapta a hallhatatlanoknak járó csillagot a Hollywood Walk of Fame-n, hatszor jelölték Grammy-díjra és Latin Grammy-díjra, énekelt többek között az Egyesült Államok négy elnöke, három pápa és az angol király család előtt is.

Olyan kiváló énekesekkel dolgozott már együtt, mint Ed Sheeran, Dua Lipa, Céline Dion, Tony Bennett, Ariana Grande, Jennifer Lopez, Nicole Scherzinger, Jennifer Garner és Ellie Goulding. Matteo fiával a Fall On Me című számban duettezett a című lemezén.

Virginia kislányával pedig Leonard Cohen Hallelujah című dalát énekelte el közösen egy színpadon. 2021-ben fellépett a Dubai Expo megnyitó ünnepségén, a labdarugó-Európa-bajnokság nyitómérkőzésén Rómában, de a New York-i Filharmonikusok kíséretében a Central Parkban is.

Kapcsolódó
Andrea Bocelli énekel a foci-Eb megnyitóján

Andrea Bocelli énekel a foci-Eb megnyitóján

Az olasz tenorista a Nessun Dormával lép majd fel.

2021 májusában egy új kihívás elé állította magát: az énekes több mint 350 kilométert tett meg lóháton egy zarándoklat keretében, amely a római Szent Péter-bazilikától (Ferenc pápa áldásával) indult szülővárosába, a toszkánai Lajaticóba. Az utazásról egy tévés dokumentumfilm is készült, The Journey – Andrea Bocelli címmel, melyet 2023 tavaszán mutattak be.

A legendás hang 2024. november 23-án és 24-én az MVM Dome-ban csendül fel, amellyel a magyar közönséget is elvarázsolja majd. Koncertprogramjában népszerű operarészletek és az ismert popalbumainak dalai szerepelnek, napjaink legnépszerűbb tenorját magyar szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd. Jegyek itt kaphatók.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.

február 10., 10:56

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

45 perce

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

február 8., 16:00

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31