A politikus az igazságot kereste, és ez okozta végül a bukását

Mit tegyünk, ha a hibákat tudtunkon kívül, a múltban követtük el? Ha ezeket a hibákat nem lehet jóvá tenni? Mi a sorsunk? Amit a szüleink írtak? Vagy az istenek? Látjuk-e magunkat annyira, hogy képesek legyünk megállni, mielőtt túl késő lenne?

Ezeket a kérdéseket a darab apropóján az író, Robert Icke teszi fel. A kortárs angol színházrendező és drámaíró nevéhez több klasszikus színmű (Nóra, Vadkacsa, Ványa bácsi, Stuart Mária, Oreszteia) újragondolása, átírása, modernizálása kötődik. Saját bevallása szerint az a célja a klasszikusok leporolásával, hogy megszabadítsa őket az évszázadok során rájuk rakódott színházi hagyománytól. Gyakran beszél arról is, hogy milyen fontos lenne megszólítani a fiatal közönséget, a színházba járók elöregedése „komoly probléma, amit muszáj megoldani, máskülönben a színház meghal. Ötven vagy hatvan év múlva nem lesz közönség”.

A választás éjszakája

A Radnóti Színházban március elejétől láthatják a nézők Szophoklész Oidipusz királyának modern adaptációját Upor László fordításában. Ebben az izgalmas, kortárs változatban Oidipusz egy reményteljes politikus, aki teljes átláthatóságot ígér választóinak, ám a választás éjszakáján szembesülnie kell a múlt árnyaival egy olyan világban, ahol semmi sem az, aminek látszik.

Szikszai Rémusz szerint – aki a nagy sikerű A párnaember és Ádám almái után harmadik alkalommal dolgozik rendezőként a társulattal – az Oidipusz nem pusztán egyszerű átirat, az előadás jóval több réteget rejt magában az eredeti műhöz képest.

Icke-nál szinte minden szerep hangsúlyossá válik, mindenkinek megvan az egyéni története. Olyan jeleneteket is beleírt, amelyek az eredeti műben nincsenek meg. Ezeket mintha egy skandináv drámából ragadta volna ki, így tud kibontakozni, a mában megszólalni egy család története. Mi akkor végeztük jól a munkánkat, ha a néző percekre elfelejti, hogy egy Oidipusz-átiratot néz

– mondta el Szikszai Rémusz, a színház közleménye szerint.

Oidipuszt politikusként pont az alkalmassága teszi alkalmatlanná: az igazságot keresi, és meg is akarja találni, ez okozza végül a bukását. „A legjobb vezető lenne, de ez sosem derül ki – fogalmazott az őt alakító Pál András. – Oidipusz radikális ember, igazi reformer, aki szeretne korrekt lenni, igazul kormányozni, ami azonban politikai szempontból nem mindig célra vezető. Szenvedélyes alkat, aki nagyon ambiciózus abban, amit csinál. A mi »magyar szemünkkel« nézve kicsit utópisztikus is az, ahogy ő elképzeli az ország vezetését.”

Végzetes szerelem

Icke egyik legnagyobb újítása, hogy kibontja Jokaszté (Oidipusz anyja, majd felesége) alakját: múltat, hátteret, karaktert teremt neki, és központi motívummá emeli a kettejük közötti végzetes szerelmet. Kováts Adél szerint:

Jokaszté életében nem a gyerekei, hanem a férje a legfontosabb. Oidipusz és közte nagyon erős a kapocs, ők ketten olyanok, mint egy gömb, egy burok, amely kizár mindent és mindenkit rajtuk kívül; kapcsolatuk mindent felülír, ezzel pedig másoknak elég nehéz együtt élni.

A darab szereplői Pál András, Kováts Adél, László Zsolt, Martin Márta, Schneider Zoltán, Berényi Nóra Blanka, Bálint András, Kozma Veronika, Kuttner Bálint, Major Erik, Gazsó György, Szikszai Gáspár és Varga Frigyes. Az előadás dramaturgja Hárs Anna és Szikszai Rémusz, díszlettervezője Zöldy Z Gergely, jelmeztervezője Szelei Mónika, a médiadizájnért és a pártarculatért Varga Vince felelt.

(Borítókép: Részlet az Oidipusz című darabból. Fotó: Dömölky Dániel)