Sosem az volt a célja, hogy „személyi kultuszként”, önmagát előtérbe helyezve videózzon, már a YouTube-ra is inkább a tartalmak technikai oldalát szem előtt tartva készítette a kisfilmeket. 2015-ben, egy kreatív táborban történt a pálfordulás: a hobbifotózást és kamerázást megelégelve – személyi edzői és pszichológusi terveit elengedve – gőzerővel belevetette magát a videókészítésbe.
Autodidakta módon tanult filmezni: forgatásokra járt, olyan környezetben mozgott, ahol élményeket, tapasztalatokat szerzett, a tanultakat aztán a saját fejlődése érdekében alkalmazta is. Mint mondja, való igaz, hogy a filmes iskolák technikai tudást és jó alapokat adhatnak – az ember nem feltétlenül jut mozis kamera közelébe a hétköznapokban –, csak csapatban dolgozva derül ki igazán, ki mennyire talpraesett, összeszedett és kommunikatív, vagyis mennyire lehet valakivel jól és könnyedén forgatni éles helyzetben.
Sablonszöveg, de elkezdtem csak a filmezésre fókuszálni, folyamatosan úgy álltam hozzá, meg azóta is vallom ezt az életfelfogást, hogy ha az ember tesz az álmaiért, akkor az igenis kifizetődik. Rengeteg mindent feláldoztam ennek az oltárán. Nem mentem sulis osztálykirándulásokra, nem mentem a haverokkal iszogatni, még szociális életem sem volt igazán, csak pár emberrel
– kezdte Dani, aki szerint ég és föld a különbség aközött, hogy valaki csak munkából vagy inkább szenvedélyből – pénzt, időt és energiát nem sajnálva – foglalkozik valamivel.
Bár nézőpont kérdése, kinek mi az elég, Dani szerint akkor lesz egyértelmű, valójában mennyire akar valamit az ember, amikor szembesül azzal, hogy a célok elérése bizony kemény munka gyümölcse. Innentől már minden választás kérdése. A „nincs lehetőségem, nincs pénzem, nincs időm” és hasonló kaliberű mondatok csak kifogások.
Azahriah, Desh, Majka, Dzsúdló: visszatérő nevek Dani profiljában, de hogyan kerül össze egy zenész egy operatőrrel? Vannak előadók, akik megkeresik az adott rendezőt (és stábját), de sokszor a zeneszámtól, annak hangulatától függ, végül milyen filmes csapat valósítja meg a klipet: nem minden rendező vagy operatőr képes elkészíteni akármilyen stílusú klipet, hiszen mindenki specializálódik valamire.
Minden az előadó elképzelésétől függ. Dolgoztam már olyan zenésszel, aki háromklipenként három más rendezővel csináltatja meg a videóit. Amikor találkozom egy előadóval, mindig megkérdezem tőle, hogy számára mit jelent a zene, a szöveg, én pedig akkor már fel tudok építeni egy hangulatot. Elég vizuális típus vagyok, vannak szituációk, amikor hallgatom a zenét, és egyből bevillannak dolgok, aztán megosztom ezeket az énekessel, és szépen lassan elkezdünk építkezni a rendezővel karöltve, hiszen ez egy megosztott munkafolyamat, valódi csapatmunka. Van olyan előadó, aki azt mondja, hogy neki mindegy, csak legyen valami, de van, aki ad egy alapötletet, és arra kér, hogy varázsoljunk belőle valamit.
Dolgozott már olyan előadóval, aki a saját klipjeit rendezi, határozott elképzelése van a videóról, amolyan vasmarkos figura, a stábja általában csak megtámogatja az ő elképzeléseit. Ezzel szemben olyan zenészeknek is készített klipet, akik sokkal szabadabb kezet adtak az operatőrnek, állítja Dani. Ugyanakkor minden előadóra igaz, hogy folyamatosan kommunikálni kell vele, figyelni arra, hogy ne legyen félreértés a stáb és az előadó között.
Igyekszik megélni az őt körülvevő dolgokat, de maximalista, kissé karrierista énjét is megvillantotta, amikor arról mesélt: még csak huszonhét lesz, de már azt számolgatja, hogy eddig mit ért el, és mi lenne, ha harmincöt évesen tartana ott, ahol most: akkor talán elgondolkodna, biztos jó szakmát választott-e, elégedett-e magával, a teljesítményével. Mintha nem irigylésre méltó portfóliója lenne már huszonhat évesen is...
Ez kicsit megszokás kérdése is, hogy kinek mi a nagy szó vagy a presztízs. Én mindig úgy építettem a kapcsolataimat, hogy oké, hogy most van ez, de meddig akarom, hogy ez legyen? Hogy mondjuk két év múlva is a következő klipjét csinálnám egy jelenleg felkapott előadónak, de már lehet, hogy nem érezném, hogy annyira kiteljesednék benne. Természetesen továbbra is nyitott vagyok az új dolgokra, lehetőségekre, és szeretem ezt csinálni, de lehet, hogy kilenc év múlva már más céljaim lesznek, más irányba sodor az élet. Igen, épített ez is, de mi az, ami következőnek építhet? Talán éppen ezért kezdtem el a rendezősdit is. Nem mondom, hogy ez a fő irány, hogy úristen, micsoda rendező leszek, inkább kísérletezésnek fogom fel, de most ebbe az irányba tartok
– fogalmazott.
A filmezés megélhetési oldalát mindig úgy alakította, hogy meg tudja támogatni a szenvedélyoldalát is – büdzsé így, büdzsé úgy, máig arra törekszik, hogy olyan projekteken dolgozhasson, amelyeken igazán szeretne. Nem akarja, hogy beskatulyázzák, sem azt, hogy kizárólag megélhetésszinten filmezzen. Ha nem érezné jól magát alkotás közben, azonnal feltenné az égető kérdéseket: „Miért csinálom ezt? Megéri ez nekem?”
Persze dolgoztam már kevésbé élvezetes projekteken, de mindig előre közlöm a megrendelővel, hogy figyi, nekem ez a stílusom, én így csinálom a dolgokat, és aszerint alakítom a képet. A megrendelői igények keretében, de igazából saját magamnak gyártok egy-egy kisfilmet, természetesen a rendezővel egyeztetve
– emelte ki, hiszen fontosnak tartja, hogy az ember kiálljon magáért, illetve azokért az ideákért, amiket képvisel. Nem akar meghasonulni, sem belekényszeríteni magát a hitvallásától idegen szituációkba. Nem okoskodik, amikor véleményt fejt ki, akkor is mindig kiemeli, hogy mi az ő nézőpontja, semmiképpen sem tényekként kezeli a gondolatait vagy véleményeit.
Ami a képet, a hangulatot vagy a világítást, azok megvalósítását illeti, operatőrként igenis van beleszólása, de a történetvezetésbe már kevésbé, ezért is érdekli új területként a rendezés.
A videóklipek sokkal szabadabbak, sokkal több a lehetőséget nyújtanak az önmegvalósításra, mint a filmek, amelyek inkább rendszeralapúak. Dani számára 2023 a klipforgatás jegyében telt: minden mennyiségben, mindenkivel videózott.
Idén négy-öt olyan projektet szeretne tető alá hozni, amelyben csak rendez, hiszen kicsit telítődött a klipekkel és az operatőri feladatokkal.
Már látja Magyarország határait, mint mondja, a filmezés és a klipkészítés itthon egy behatárolt valami, szűk mezsgyén mozog, hogy ki mit csinál, az alkotóknak éppen ezért kétszer meg kell gondolniuk, milyen projektekbe vágnak bele. Ami a lehetőségeket illeti, külföldön egy kezdő előadó sokkal nagyobb büdzsével dolgozik, mint itthon a menőbb énekesek: hazánkban a filmesek inkább szerelemként tekintenek az alkotásra, semmint szakmai befektetésre vagy imidzsépítési lehetőségre.
Az, hogy tizenöt millióan megnéznek egy klipet a YouTube-on, azt jelenti, hogy ingyen kapnak egy kisfilmet, kérdés azonban, hogy a tizenöt millióból hányan lesznek, akik jegyet is vesznek a Budapest Parkba, vagy előfizetnek a Spotifyra, hogy hallgassák az adott előadót
– tette fel a költői kérdést.
Ha ő végzi az utómunkát is, akkor nem csak a szépségre és az esztétikára megy rá, hanem a hangulatra, az atmoszférára is hangsúlyt fektet. Bár látja a határokat, még fiatal, és nem érzi úgy, hogy Magyarországot 110 százalékig „kimaxolta” volna – a filmes szakma azért olyan, ahol mindig van hova fejlődni.
Szakértői szemmel nézi a filmeket, a videós anyagokat, de nyitott ember lévén nem áll bele senkibe vagy semmibe, pláne nem a vitákba, igaz, komoly véleményt fogalmaz meg a legtöbb témában – ízlés terén is. Megérti a másik oldalt is, de nem hisz az értelmetlen, rosszindulatú fröcsögésben: látja, mi a baj a fekete kis hableánnyal, mégsem áll neki szentségelni.
Elviseli és meghallgatja a vele szemben megfogalmazott kritikát is, bár lényegesnek gondolja, hogy konkrétumokról beszélgessenek.
Szeret kulturált keretek között vitázni: nem veszekedve.
Mint mondja, a filmes szakmában előfordulnak konfliktusok és nézeteltérések, de minden elsimítható, ha az ember helyén kezelni ezeket a szituációkat. Számára a legjobb visszacsatolás, hogy eddig a saját szájíze szerint csinálhatta a dolgokat, sosem akart bevágódni vagy bárkinek is imponálni. Másokon is szeret segíteni, igyekszik lehetőséget teremteni vagy platformot adni saját embereinek és stábjának is. Számításai bejöttek, megtalálták őt a jobbnál jobb lehetőséget és a felkapott előadók. Az autentikus dolgokat és az önazonosságot, úgy látszik, más is díjazza.
(Borítókép: Iszák Dániel. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
