Azt hinnénk, a Kék Pelikan egy madár, pedig nagyon nem

2024.03.13. 21:26
Hamarosan jön a hazai mozikba a Kék Pelikan. A sok humorral és korabeli zenékkel elmesélt, nosztalgikus történet néhány barátról szól, akik hamisított jegyekkel utaznak Nyugatra a kilencvenes évek derekán.

1988-ban Magyarországon már véget ért a „csak három évente utazhatunk nyugatra” korlátozás, bárki igényelhetett világútlevelet, megnyíltak a határok, ám a repülőjegy megfizethetetlennek tűnt, sőt a vonat és a busz is igen drága volt. Na de mit ér a szabadság, ha nem lehet élni vele?

Hamisítottak, de nem pénzt

A film sztorija abból indul, hogy a Nyugatra vágyódó három barát, Ákos, Laci és Petya rájönnek, hogy a MÁV-nál a jegyeket kézzel írva, kék Pelikan indigót használva töltik ki – így aztán egy budapesti belvárosi bérház egyik lakásában megkezdődnek a kémiai kísérletezések, hogy hamis vonatjegyekkel mehessenek világot látni.

A Kék Pelikan egyébként valós eseményeket dolgoz fel: a film író-rendezője, Csáki László éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak a hamis vonatjegyekkel megvalósult külföldi utazások.

 A rendező maga is csalt

„1999-ban utaztam először hamis vonatjeggyel Párizsba. Elképesztően izgultam, sőt egy másik hamis jegyet is vittem magammal az Erasmus-ösztöndíjjal kint lévő évfolyamtársamnak, aki ezzel utazott vissza. A Kék Pelikan főszereplőitől vettem akkoriban ezeket a jegyeket, így ismertem meg őket és a vásárlás és felhasználás folyamatát is” – mesélte saját érintettségéről Csáki László.

A film igazi nosztalgiautazás, olyan korabeli zenékkel, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzai-tól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.

Programok

Az animációs film április 4-től látható a hazai mozikban, de a premier előtt és után is lesz számos kísérőprogram.

  • Március 14-én a Puskin Moziban a rendező és a producerek, Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós mesélnek a Kék Pelikan több mint 10 éves alkotói folyamatáról.
  • Március 20-án a Cinema City Aréna vendégei a kor meghatározó zenészei, Kozso és Bérczesi Róbert lesznek.
  • Március 21-én a Premier Kultcaféban a rendező mellett az egyik főszereplő, Polya Péter fedi fel a film mögött húzódó valós történeteket.
  • Március 23-án Csáki László, Felszeghy Ádám és Ács Zsuzsanna színész és kifestő a szolnoki Tisza moziba látogatnak.
  • Március 26-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban Tövisházi Ambrus, Preiszner Miklós zeneszerzők és Zányi Tamás hangmester lesznek vendégek.
  • Március 28-án este hattól a kecskeméti Otthon moziban Csáki László és a film koproducere, Temple Réka az animációról mesélnek;
  • Ugyanaznap este nyolctól Budapesten, a Művész moziban Kovács Gellért Filmszerész filmklubjában is látható lesz a film.
  • Április 4-én a film Győrbe érkezik, ahol a Rómer Ház látja vendégül Csáki Lászlót és Felszeghy Ádámot.
  • Április 5-én a rendező mellett a filmben szintén fontos szerepet játszó egykori Pesti Est szerkesztőségének tagjai lesznek a Cinema City Mammut vendégei.
  • Április 12-én Szentendrén a P’Art Mozi is közönségtalálkozóval várja a helyieket, ahol Csáki László és Felszeghy Ádám mesélnek majd a film kulisszatitkairól.