A nácik megsemmisítették volna, a Godot kurátora büszke rájuk

További Kultúr cikkek

Csütörtökön izgalmas tartalmú és című kiállítás nyílik a Bartók Béla úti Godot Galériában. Az Elfajzott művészet II. a budapesti tavasz egyik szenzációjának ígérkezik a honi képzőművészeti szcénában, és nem is elsősorban a baljós áthallás okán. Olyan művészek alkotásait láthatja a publikum, akik rendre elgondolkodtatják a szemlélőt.

A nácik célja az elrettentés volt

Ahhoz, hogy valaki Elfajzott művészet II. címmel állítson össze képzőművészeti kiállítást 2024-ben, Budapesten, kétségkívül kell némi kurázsi. Hiszen az eredetit 1937-ben rendezték Münchenben Entartete Kunst − szó szerint: Degenerált művészet − címmel, Joseph Goebbels náci propagandaminisztériuma utasítására, és azzal a céllal, hogy kigúnyolják a modernizmus elfajzottnak minősített különféle műalkotásait. (Megjegyzés: a tárlat anyaga később vándorkiállítás formájában egyfajta roadshow-ként bejárta egész Németországot.)

A mintegy 16 000 elkobzott festményből, rajzból és szoborból összerakott kiállításon olyan zsenik festményeit láthatta a közönség, mint a német Otto Dix, Emil Nolde, Elfriede Lohse-Wächtler, Franz Marc, Ernst-Ludwig Kirchner, Max Pechstein, Erich Heckle, vagy a külföldiek közül Pablo Picasso, Salvador Dalí és Marc Chagall. Ezzel önmagában nem lett volna probléma, csakhogy ezek a képek elrettentő például szolgáltak a németek számára: ilyen alkotásokat nem szabad létrehozni!

A nácik a harmincas, negyvenes években „elfajzottnak” nyilvánították azokat a műremekeket, amelyek esztétikájukkal nem illeszkedtek a nemzetiszocialisták által propagált emberképbe. Gyakorlatilag az összes „izmus”

DEGENERÁLTNAK SZÁMÍTOTT: AZ EXPRESSZIONIZMUS, A DADAIZMUS, AZ IMPRESSZIONIZMUS(!), A KUBIZMUS ÉS TERMÉSZETESEN A SZÜRREALIZMUS IS.

A rezsim kiközösítette a hivatalos kánonból a teljes modern művészetet, amelynek pedig ha megnéztük a „pedigréjét”, akkor az eredetük éppen a weimari Németországban volt keresendő.

Bauhaus-betűk a buchenwaldi láger kapuján

A hitlerizmus a klasszikus görög és római művészetet tartotta követendő modellnek, mert szerintük az még nem volt megfertőzve a zsidó hatás által. Hajmeresztő módon az egész Bauhaus-iskolát, Moholy-Nagyostul, Walter Gropiusostul dekadensnek nyilvánították, amiben csak az volt a visszás és tragikomikus, hogy a buchenwaldi koncentrációs tábor vaskapujának hírhedt feliratát (Jedem das Seine, magyarul Mindenkinek azt, amit megérdemel) az egyik fogoly, Franz Ehrlich által tervezett betűtípusból kovácsolták. Ehrlich pedig történetesen a Bauhaus-iskola jeles növendéke volt… További abszurd adalék, hogy Hitler uralmának első éveiben, 1933–1934 környékén még kissé zavaros volt a kép olyan értelemben, hogy például Goebbels kedvelte az expresszionizmust, mint művészeti irányzatot, és heves vita alakult ki a párton belül. Ezt végül maga a Führer zárta le azzal, hogy a Harmadik Birodalomban nincs helyük a modernista experimentumoknak.

Az elfajzottnak nyilvánított alkotásokat a nácik előbb a múzeumokban próbálták kigúnyolni, nevetségessé tenni, de később észbe kaptak, és pótlólagos devizabevételek reményében külföldön értékesítették azokat. Az ostobaságnak azonban nem volt határa: 1942. július 27-ének éjszakáján a megszállt Párizsban, a Jeu de Paume udvarán

HATALMAS MÁGLYÁN ÉGETTÉK EL AZOKAT AZ ÖSSZERABOLT, KORÁBBAN ZSIDÓ TULAJDONBAN LÉVŐ FESTMÉNYEKET, AMELYEKET NEM TUDTAK ÉRTÉKESÍTENI

svájci kereskedőkön keresztül. A képek között számos Picasso, Dalí, Joan Miró, Paul Klee, Max Ernst és Léger is volt, a kár mai értéken (dollárban!) milliárdos nagyságúra rúgott .

Megtűrt, de nem támogatott művészek

No de vissza a Bartók Béla útra, a Godot Galériába, Kozák Gábor népszerű és nívós kiállítótermébe, a budapesti Elfajzott művészet II. című tárlathoz! Néhány nappal a csütörtöki megnyitó előtt beszélgettünk Kozák úrral a kiállítás koncepciójáról.

Ha megnézzük a kiállító művészek listáját, látjuk, hogy ha nem is kiközösítettek ők, de nem igazán részei a hivatalos kánonnak,

még úgy sem, hogy például drMáriás a közelmúltban megkapta a Munkácsy Mihály-díjat. És a többiek – Fajgerné Dudás Andrea, feLugossy László, Verebics Ágnes, Nagy Kriszta x-T, El Kazovszkij – sem a magyar képzőművészeti szcéna perifériáján tengődnek, valahogy mégsem tartoznak azok közé, akiket tenyerén hord a hivatalos kultúrpolitika.” – mondta az Indexnek Kozák Gábor.

ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG AZ 1937-ES ÉS A MOSTANI KIÁLLÍTÁS KÖZÖTT A SZÁNDÉK.

87 éve elrettentő példaként, megsemmisítendő kultúrhulladékként tették közszemlére Nolde, Dix, Picasso vagy éppen Dalí alkotásait, Kozák Gábor kurátor viszont büszke arra, hogy a Godot-ban megcsodálhatja a nagyérdemű ezeket a festményeket.

„Azok a festők nem kaptak felkérést tőlünk, akik trapézokat, paralelogrammákat festenek azúrkékkel, nápolyi sárgával vagy bézzsel, lélek nélküli irodai dekorációt hozva létre az alkotás legkisebb szándéka nélkül. Nincs szükségünk azokra sem, akik minimális erőbefektetéssel a maximális anyagi hasznot akarják kiaknázni.

Ellenben akiket meghívtunk, azokról nyugodt szívvel kijelenhetjük, hogy van lelkük, mernek élni és meghalni, szerelmesnek lenni, vagy vadul röhögni, ha éppen olyan kedvük van. Akik nem tudományként tekintenek a művészetre, hanem megfejtendő rejtélyként, amelyben néha azt is el kell fogadni, hogy nincs megoldás, csak maga a látvány.

– fogalmazott a kurátor.