Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÓkovács Szilveszter bejelentette, részmegállapodás született az Operaházban a zenekarral
További Kultúr cikkek
„25 perce aláírtuk a zenekarral a megállapodást. Nagyjából a 9 pontjukat icipici változtatásokkal elfogadtuk, ők pedig elfogadták a 10 százalék és 4,8 százalékos, tehát 15 százalékos bérnövekedést” – fogalmazott Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója péntek este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Ugyanakkor elmondta, hogy aznap az Operaházban ennek ellenére nem volt zenekari előadás, a nézők pedig csaknem két órát vártak, és végül zongorával bonyolították le az előadást – koncertszerű formában.
A műsorvezető megjegyzésére, hogy amennyiben a zenekar nem fogadja el azt, amit a szakszervezeti vezetőik aláírtak, akkor ez a végtelenségig folytatódhat, Ókovács Szilveszter hangsúlyozta: ez nagyon nehéz ügy, és nemcsak zenekar van az Operaházban, hanem több mint 1200 másik dolgozó is.
És hogyha nem sikerül kontúrosan csokorba fogni az igényeket, akkor az történik, ami az énekkarral, hogy ők sem mentek föl ma a színpadra, de nincsenek követeléseik. Mert szolidárisak a zenekarral. A zenekar pedig azért nem, mert habár elfogadtuk a követeléseiket, ők a műszakkal szolidárisak. Amely műszak eddig velük volt szolidáris
– sorolta a főigazgató, majd megjegyezte, hogy ő a nézőkkel szolidáris, és nagyon bízik abban, hogy a kollégáinak visszatér a hivatástudata.
A büfébotránnyal kapcsolatban elmondta, hogy ők az Operában megpróbálják a kollégáik bérére összeszedni az összes létező forrást: visszaveszik az épülettúrák vezetését egy magáncégtől, és visszaveszik a büfét azért, hogy annak a bevétele is a kollégáik bérére mehessen. Szerinte ha ez vicces, hogy megpróbál egy felelős vezető a kollégái érdekében pénzösszegeket gyűjteni, akkor mondja meg ezt valaki.
Ókovács Szilveszter szerint az Operaház „az egymásra halmozódó hisztériák nyomán” válságba került. Ilyen „combos hisztériának” nevezte a büfébotrányt is, ami után egy olyan sztrájk is kerekedett véleménye szerint, amelyben „ha meg is állapodsz, nincs megállapodás”. Megjegyezte, hogy ebben a helyzetben még erősebben kell tartani a kormányt, hogy jó irányba haladjanak, és nem lemondani.
Napok óta tart a sztrájk
Március 19-én, épp a Don Giovanni előadásának kezdetétől sztrájkba léptek az Operaház dolgozói. Aznap nemcsak a teljes zenekar sztrájkolt egy teljes órán keresztül az előadás alatt, hanem a férfikar is. Másnap pedig már a műszaki dolgozók is sztrájkba léptek az Operaházban, helyettük az irodai munkatársak bontották a díszleteket.
Az Index folyamatosan beszámol a pénteken már negyedik napja tartó a sztrájkról. A meghirdetett előadások vagy csonkán, illetve kórus- és zenekari kíséret nélkül mennek, vagy a meghirdetetthez képest más mű kerül színre – szintén csonkán, zongorakísérettel. A nézők tömegesen hagyják el az előadásokat, illetve váltják vissza a jegyeket. Az előadások elején Ókovács Szilveszter szól a közönséghez, ismertetve a helyzetet.
Ahogy azt egy birtokunkba került levél alapján az Index elsőként megírta, Ókovács Szilveszter a Budafoki Dohnányi Zenekart akarta megkérni arra, hogy a sztrájkoló zenekar helyett játsszon, a budafoki művészek azonban kiálltak az Operaház zenészei mellett, és visszautasították a fellépés lehetőségét.
Pénteken Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) elnöke olyan fejleményről számolt be, amire senki nem számított: a MÁO szünetelteti a dolgozók társadalombiztosítási jogviszonyát a sztrájk napjain. A Magyar Állami Operaház Művészeti Tárainak dolgozói szerint a sztrájk pontosan jelzi az Operaház működésének rendezetlenségeit.
A társadalombiztosítási cikkünkkel kapcsolatban az Operaház a következő tájékoztatást küldte meg szerkesztőségünknek:
A mai nap folyamán Bárány Balázs, az ODFSZ elnöke több sajtóorgánumhoz is eljuttattot levelében jogsértéssel és bűncselekmény elkövetésével vádolja meg a Magyar Állami Operaházat, amiért az intézmény sztrájkoló dolgozói számára szünetelteti biztosítási jogviszonyukat. A 2019. évi CXXII. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről alapján a társadalombiztosítás szünetelése nem tekinthető jogellenesek.
Ennek 16. §-a kimondja: Szünetel a biztosítás (...) c) a munkavégzési (szolgálatteljesítési) kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt, kivéve, ha a munkavégzés alóli mentesítés idejére a munkaviszonyra vonatkozó szabály szerint átlagkereset jár, vagy munkabér (illetmény), átlagkereset (távolléti díj), táppénzfizetés történt.
Vagyis a jogszerű sztrájk alatt a munkavállalók mentesítve vannak a munkavégzés alól, és a jogszabály szerint erre az időre munkabér, távolléti díj, táppénz nem jár.
Munkavégzési kötelezettség alóli mentesítésnek minősül a sztrájkban való részvétel a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 55. § (1) bekezdés m) pontja alapján. (A sztrájktörvény, mint munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján nem történik munkavégzés.)
A Magyar Állami Operaház visszautasítja azt a minden alapot nélkülöző vádat, amely szerint a dalszínház bűncselekményt követne el, hiszen az a törvények megsértését jelentené, az intézmény pedig betartja azokat.
A Magyar Állami Operaház abban érdekelt, hogy a sztrájkoló munkatársak és az előadások közönségének megelégedésére, mielőbb megegyezzen munkavállalóival, ehhez pedig nem kíván igénybe venni etikátlan eszközöket. Különösen károsnak tartjuk az ehhez hasonló nagy nyilvánosság előtt folytatott, hangulatkeltő, manipulatív megnyilvánulásokat, miközben a tárgyalások konstruktív mederben folynak az intézmény vezetői és munkavállalói között.
Büfébotrány és tüntetések
Mint ismert, március 3-án robbant ki az operaházi botrány, miután kiderült, hogy Ókovács Szilveszter főigazgató utasításba adta, hogy ezentúl két részletben játsszák a Carmina Burana című előadást, a beiktatott szünetben ugyanis szeretnék növelni a büfé bevételét. Később az is kiderült, hogy amikor kirobbant a büfébotrány, a Magyar Állami Operaháznak nem volt üzemeltetési engedélye a büfére.
Az utasítás miatt Bogányi Tibor karmester otthagyta a produkciót. A történteket Ókovács Szilveszter műbalhénak nevezte, az internet népe pedig mémekkel árasztotta el a közösségi tereket. Az ügyben Miklósa Erika is kifejtette véleményét.
A büfébotrány még egy tüntetést is összehozott, amely egy látványos kaszás bábúval, transzparensekkel és kisebb sátorral indult az Operaház előtt.
Csák János is megszólalt
Az operaházi botrányról Csák János kulturális és innovációs miniszter is beszélt csütörtök esti televíziós interjújában. Elmondása szerint Ókovács Szilveszter főigazgató megegyezett 10 százalék béremelésben plusz cafeteriában, ez pedig, mint a miniszter hangsúlyozta, a minimálbér és a garantált bérminimum szerinti megegyezés. Így véleménye szerint amit a nemzetgazdaságban a termelői ágazatokban kialkudtak a szakszervezetek, azt mind megkapták.
(Borítókép: Ókovács Szilveszter 2024. március 21-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)