Önnek ki vagy mi jut legelőször eszébe, ha honvágya van?

Ha ételekről van szó, akkor kinek melyik fogás jut először eszébe? Valamelyik leves? A halászlé vagy a gulyás? És ha már ezek az ételek, akkor szinte mindenkinek van valamilyen emléke egy jó kis bográcsozásról, a füst illatáról, a hozzá kortyolt italokról, beszélgetésekről, együttlétekről. És ha már italok, akkor mi a legmagyarabb nedű? A tokaji aszú, a Zwack Unikum vagy a Traubisoda? Nos, a tudományos kutatás szerint a pálinka e tekintetben utolérte a bort az első helyen...

Ha valaki budapesti, egy hosszú útról hazatérve biztosan megdobban a szíve a Lánchíd láttán, de ha vidéken autózunk, mindenkit megfog a Balaton látképe a Badacsonnyal; külföldi múzeumokban pedig sokakat tölt el büszkeséggel, ha meglátja egy magyar festő vagy szobrász nevét.

Tudomány és izgalom

Amikor nemzeti szimbólumokról esik szó, általában az országcímer, a nemzeti színek, a zászló, a himnusz jut az emberek eszébe. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor Széchenyi-díjas társadalomtudósok azonban nem ezekre voltak kíváncsiak, hanem a mindennapi élet olyan elemeire, amelyek a gyerekkorunktól körbevettek minket a családban, az iskolában, illetve a művészetek vagy a média által.

A mindennapi élet magyarságszimbólumai című könyvükben ezekből a kisebb-nagyobb momentumokból szedtek össze ezret, mert ezekből épül fel „a nemzeti identitás érzelmekkel körülvett képzetköre”. A több mint 480 oldalas könyv egyrészt tudományos munka, amely komoly kultúrantropológiai kutatáson alapul, másrészt – a szerzőpáros korábbi munkáihoz híven – izgalmas és szórakoztató olvasmány azoknak, akiket érdekel a minket a körülvevő világ és az emberi gondolkodás, amely mindezt alakítja. És mivel a kulturális antropológia mindig a jelenből indul ki, az általuk feltett kérdés így hangzott: ki mit gondol (és mit mennyire gondol) a magyarságra jellemzőnek?

A legmagyarabbak

Az erre adott választ pedig sok minden befolyásolhatja, személyes élmények, emlékek, az egyéni ízlés, de az is, hogy mit tanult az iskolában, illetve hogy a turistaipar mit láttat az országra jellemzőnek. Volt, aki a magyart a „népivel” azonosította, más erdélyi példákat keresett, mert azt találta a legautentikusabbnak. Így aztán kialakult egy, a 2020-as évek elejére jellemző magyarságkép – további kutatásként ezt össze lehet majd hasonlítani más korok magyarságképével.

De mit is válaszoltak a kortársaink a fenti kérdésre? A Kapitány házaspár témakörök szerint rendszerezte a reakciókat, így megtudhatjuk, hogy a válaszadók szerint mi

Üssük föl kezdetnek az öltözékekről szóló fejezetet – de először gondoljuk végig, mi mit tartanánk a legmagyarabb ruhadarabnak. Biztosan van, akinek történelmi öltözékek jutnak eszébe, mint a dolmány, a kacagány vagy az atilla, de mi a helyet a modernitás viseleteivel? A szerzők leírása szerint a világdivatok elégé ellene dolgoznak annak, hogy a XX–XXI. században maradjanak olyan ruhadarabok, amelyek nemzeti szimbolikát hordoznak.

Az otthonka mint magyarságszimbólum?

A szocializmus idején a kelet- és közép-európai társadalmak öltözködése eltért a nyugati divattól – milyen fájdalmas ezt még ma is olvasni! –, a szerzők szerint tehát „a munkás- és kispolgári családokban a nők által tömegesen viselt otthonkákat és a férfiak mackóruháit” nem nevezhetjük „magyarosnak”, csak „keletinek”, ahogy a Tisza cipőt sem lehet kiterjedt magyarságszimbólumnak tekinteni. Ezek tehát nem fogják letaszítani a trónról a subát, a kékfestő ruhát vagy a ködmönt.

Amikor a kutatók a magyarságra leginkább jellemző sajátosságokra kérdeztek rá, akkor az egyik leggyakrabban megjelölt jellemző azt volt, hogy „megélhetése, boldogulása érdekében külföldre vándorló nép”. „Ez az utóbbi években a családok százezrei számára közvetlen tapasztalat is” – írják a szerzők. Erős jellemzőnek tartják még „a múlt iránt nosztalgiát érző nép” kifejezést (mindkettőt a válaszadók 43 százaléka választotta), de az is megjelent, hogy ügyes, életrevaló, illetve egyenes, becsületes, hűséges, vendégszerető nép a magyar.

Ló és pipacs

A jól szerkesztett, áttekinthető kötetben vég nélkül lehetne szemezgetni az érdekesebbnél érdekesebb témákból. Kiderül például, hogy a magyarsághoz a legtöbbek által hozzákapcsolt virág a pipacs (második a muskátli), a legmagyarabb állat a ló (második a puli),

a legmagyarabb tárgyak pedig a kokárda, a nemzetiszín szalag, valamint a pásztor- és betyárlét kellékei (fokos, karikás ostor, csikóbőrös kulacs). A tárgyak között a nemzeti zászló a második, a búbos kemence a harmadik helyre szorult.

A műben minden egyes megemlített tárgyat, jelenséget kultúrtörténeti összefüggésbe helyeznek a szerzők – gyakorlatilag úgy működik a könyv, mint egy tudástár –, így nagyon sokféle témában találhatunk az érdeklődésünk tárgyához illő fogódzókat.

Kapitány Ágnes–Kapitány Gábor: A mindennapi élet magyarságszimbólumai
A Magyar Néprajzi Társaság kiadásában, Budapest, 2023

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)