Próba közben érte baleset a Fővárosi Nagycirkusz ismert artistáját
Baleset érte a Fővárosi Nagycirkusz egyik artistáját próba közben. Simet Lászlót meg kellett műteni, bokatörést szenvedett.
Az artista Simet László nevét tavaly április 15-én jegyezte meg az ország, a színházi olimpia nyitányaként megrendezett attrakcióját tömegek követték lélegzet-visszafojtva a helyszínen.
Az artista semmiféle biztonsági felszerelést nem használva, 40 méteres magasságban, egy 280 méter hosszú drótkötélen sétált át a Duna vize felett a budai oldalról a pestire az Erzsébet hídnál.
„A kötéltánc a cirkuszvilág csúcsa, éppen azért, mert csak saját magunkra számíthatunk – fogalmazott akkor az artista –, fel sem vetődött bennem, hogy leeshetek a Dunába.”
Most a művész a Fővárosi Nagycirkusz Csillagok, égbeli tűk című nyári műsorának bemutatójára készült, amikor bokatörést szenvedett próba közben.
Simet László lábát sikeresen megműtötték – közölte a Blikk a cirkusz közleménye alapján –, az artista jól van, és tárt karokkal várják vissza a felépülése után.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.