Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgy igazi Kádár-kori ünnep, amit ma is boldogan megtartunk
A Szovjetunióban 1955-ben tartották meg először a költészet napját: a Sztálin halála után hatalmi harcokba süllyedő (kultúr)politika kizavart néhány kortárs költőt verset szavalni és dedikálni pár moszkvai könyvkereskedésbe. 1956-tól rendszeresen megjelent a Gyeny poezii (Költészet napja) című antológia is – írta az Index.
Magyarországon az első ilyen ünnepet 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, de csak nyolc évvel később kapcsolták József Attila születésnapjához. Ekkor a Magyar Írók Szövetsége javaslata alapján a Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Osztálya úgy döntött, hogy a már korábban a kommunista eszme szolgálatába állított József Attila születésnapja a legmegfelelőbb alkalom az ünneplésre. Ez nem volt előzmény nélküli, hiszen József Attila 1942-es budapesti újratemetése már a Horthy-rendszerrel szembeni baloldali tüntetés volt.
A hivatalos irodalompolitika elsősorban a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusának, Révai Józsefnek az instrukciói alapján nagyította fel, és tette a kirakat leglátványosabb helyére a Petőfi Sándor–Ady Endre–József Attila-hármast. József Attila rövid ideig tartó munkásmozgalmi kötődését olyannyira felnagyították, hogy utána évtizedekig a „proletariátus költőjeként” találkozhattunk a nevével.
Ebben nővére munkáját véli az irodalomtörténet.
A négy válást is maga mögött tudó József Jolán a halála évében (1950-ben) megjelent regényében, A város pereménben ismerteti azt az anekdotát, amely szerint a gimnazista József Attilának maga Rákosi Mátyás segített egy matematikai feladványt megoldani...
Kvízünkhöz, amely elsősorban az ünnephez és József Attilához kötődik, önök most hiába várnak segítséget pártfőtitkároktól, de ez ne vegye el kedvüket! Játsszanak velünk, tegyék próbára tudásukat!
(Borítókép: József Attila szobra az V. kerületi Kossuth Lajos téren. Fotó: MTVA / Bizományosi: Róka Dániel)