Szoborszéket kap Azahriah Sopronban

DSC2424
2024.04.17. 10:55
Második alkalommal rendezik meg a hűség városának legújabb urbán fesztiválját, a SopronFestet. 2024-ben május 11. és 19. között 75 helyszínen mintegy 300 programmal várják az érdeklődőket, ahol főszerepben a zene mellett a gasztronómia, a képzőművészet, az irodalom és számos szabadidős program osztozik. Puskás Aréna-beli koncertje előtt egyedül itt lép fel a Halott Pénz és Azahriah is. Az introvertált dal előadója emellett közterületi szoborszéket is kap a városban.

Megtartották a 2024-es SopronFest sajtótájékoztatóját, ahol immáron a teljes programtervet megismerhette a nagyérdemű. A tavalyi eseményhez képest exponenciálisan nőtt a kínálat: a zenés színpadok száma nagyjából megduplázódott, miközben mintegy 300 programmal készülnek idén a szervezők – többek között erről beszéltek az eseményen a fesztivál fő szervezői, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán.

Kapcsolódó
Sörnapokkal indul az idei SopronFest

Sörnapokkal indul az idei SopronFest

Már majdnem teljes az esemény programlistája.

Váncza Panna – a SopronFest harmadik fő szervezője – a fesztiválprogram ismertetése közben kiemelte, hogy 2023-hoz képest idén nem csupán városszerte lesz több esemény több helyen. Olyan különleges, új helyszínekkel is készülnek, mint a fényfestéssel és speciális látványtechnikával felszerelt Secret Garden, amely az elektronikus zene szerelmeseinek ad különleges élményt. Továbbá a 2024-es SopronFesten már külföldi vendégművészek is lesznek, hogy ezzel is színesítsék a programkínálatot.

A hűség városának új fesztiválján a szervezők arra törekedtek, hogy ne csupán egy zenei eseménysorozat jöjjön létre az urbán kezdeményezésből. A programkínálatban a teljesség igénye nélkül szintén nagy hangsúlyt kap a gasztronómia, az irodalom, a képzőművészet, a mozi világa, különleges podcastbeszélgetések, számos túra és közösségi, interaktív esemény.

Szerettük volna Sopront mozgásba hozni. Megmutatni, hogy milyen helyeken milyen partnerekkel lehet együttműködni, hogyan lehet megtölteni ezeket a helyeket. Ugyanakkor egyfajta kísérlet részesei is vagyunk, hiszen az a mennyiség, amely 2024-re összejött, rendkívülinek mondható. Mi magunk, akik önkritikusak vagyunk a saját programjaink terén, amikor kézbe vesszük a programkínálatot, már-már túlzásnak érezzük, mégis kíváncsiak vagyunk, miként reagál rá a közönség

– fogalmazott kérdésünkre Lobenwein Norbert. Hozzátette:

Nekünk hosszú távon nagyon fontos a fenntartható méret. Nem célunk, hogy egy százezres nagyságrendű tömeg érkezzen Sopronba, hanem azt szeretnénk, hogy viszonylag hosszú ideig tartson az esemény – ez idén is majdnem tíz nap –, a fő napokon pedig nagyjából 10-20 ezer főt tudjunk vendégül látni a Lővérekben és a belvárosban is.

„Házon belül azt szoktuk mondani, hogy minden fesztiválunk kínálatában jelen van jó néhány olyan program, amiért tudjuk, hogy senki nem vásárol jegyet. Azonban amikor ott van a helyszínen, olyan élményt visz haza, olyan pluszt ad neki, amire nem számított. Minden fesztiválszervezőnek a saját döntése az, hogy ebből mennyit ad hozzá. Mi a fesztiváljaink esetében fontosnak tartjuk az ilyeneket.”

Olyan speciális programokkal is készültek a szervezők, mint a tavaly elstartolt Trabant túra. Ezúttal a vasfüggöny nyomvonalát követhetik végig az érdeklődők a múlt századi vasakat hajtva, továbbá a sopronkőhidai börtönbe is ellátogathatnak, ahol különleges program várja őket.

Konyhától a könyvtárig

Ádám Kata, a képzőművészeti (ART) programokat mutatta be a sajtóeseményen. Elmondta, hogy kis túlzással rekordnak tekinthető az idei SopronFest, ugyanis 30 kiállítás fog egyszerre megnyílni a városban. A képzőművészet ismert alkotói közül ellátogat a fesztiválra Bukta Imre, Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter. A hazai irodalmi élet meghatározó nevei is Sopronba érkeznek májusban, úgymint Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián vagy Erdős Virág.

A gasztronómiai programokért többek közt Gianni, Bíró Lajos, Mautner Zsófia, Szabi a pék, Jahni László, Harrer-Abosi Beatrix és Erhardt Zoltán felel, míg a mozi szerelmesei olyan filmek vetítésére ülhetnek be, mint a Nem halok meg, a Csokoládé – egy csokoládékóstolással összekötve – vagy a Semmelweis, aminek rendezője és címszereplője,

Koltay Lajos és Vecsei H. Miklós érkezik Sopronba.

Kapcsolódó
Puzsér Róbert és Sebestyén Balázs egy színpadon

Puzsér Róbert és Sebestyén Balázs egy színpadon

Számos meglepetéssel készül az idei SopronFest.

Lapunk korábban már beszámolt a SopronFest podcastsorozatáról, amely már 2023-ban is a legkeresettebb programok közé tartozott a fesztiválon. Idén többek között olyan neveknek az előadását, beszélgetését és okfejtéseit hallgathatják meg az érdeklődők, mint Eperjes Károly, Puzsér Róbert, Kadarkai Endre, Hevesi Krisztina, ByeAlex vagy Áder János. A volt köztársasági elnök a beszélgetésen túl egy Miyawaki-erdő ültetésén is részt vesz, amelyet a Kék Bolygó Alapítvány támogat. A komoly témákon túl a szórakoztatás is reflektorfényt kap. A Dumadélután keretében Fábry Sándor, Dombóvári István és Szabó Balázs Máté lép színpadra.

Keresztmetszet

A zenei programok tekintetében idén olyan külföldi nevek érkeznek, mint a brit DJ-páros, a Sigma, a német lemezlovas, Alle Farben, a holland Kraak & Smaak trió vagy az osztrák Kruder & Dorfmeister. Fülöp Zoltán, a fesztivál fő szervezője elmondta kérdésünkre:

Elsősorban nem az a cél, hogy évről évre nagyobbnál nagyobb világsztárokat hívjunk meg Sopronba. Azt szeretnénk, hogy egyfajta keresztmetszetét adjuk az adott év könnyűzenei életének, a legfontosabb magyar zenekarok itt legyenek, bemutatkozzanak. Azt a fajta sokszínűséget, amely a művészeti programokban megmutatkozik, továbbra is ugyanebben a színvonalban szeretnénk tartani.

A hazai előadók közül Puskás Aréna-beli fellépésük előtt egyedül a SopronFesten vállalt koncertet a Halott Pénz és Azahriah. A fiatal zenészt emellett különleges megtiszteltetésben részesítik a fesztiválszervezők: közterületi szoborszéket kap. Mellettük a magyar könnyűzene szinte összes nagy neve képviselteti magát a fesztivál valamelyik színpadán. Többek között Sopronba látogat idén a Blahalouisiana, Beton.Hofi, Pogány Induló, Dzsúdló, a Kispál és a Borz, a Carson Coma vagy épp a Tankcsapda. Az idei SopronFest május 11. és 19. között lesz. A teljes fesztiválprogram itt érhető el.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

És némi meleg érzést a szívtájék körül.

február 7., 14:58

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.

1 órája

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Fordulat a Pesti Magyar Színház ügyében, megszólalt a NAV

Egyértelmű választ kaptunk.

február 6., 07:07

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

február 6., 12:34

  • Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.

február 7., 12:46

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

59 perce

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.

február 6., 21:02

  • Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!

február 6., 17:07

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

50 perce

  • Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.

február 6., 07:49

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

Neked ajánlott