Huszárok díszsorfala Tordy Géza koporsójánál

Hűvös, csípős szél fújt csütörtök kora délután a Farkasréti temető ravatalozójánál, Tordy Géza koporsójánál. Olyasféle szél, mint amely annak idején a Kárpátokban is süvített Sára Sándor 80 huszárjának forgatása közben. Ilyen átkötés után aztán mi máson is járhatott a kegyeletüket leróni érkezettek gondolata a Nemzet Színészének temetésén, mint a március 30-án elhunyt művész ikonikus szerepén, Bódog Szilveszter huszár főhadnagy alakján. 

Búcsúztak a pályatársak

És ebben a pillanatban, mintha megelevenedett volna a történelem, korabeli egyenruhát öltött magyar huszárok masíroztak be a ravatalozó elé, és díszsorfalat álltak a színészóriás koporsójánál! Mint kiderült, két hagyományőrző egyesület is felajánlotta szolgálatait a családnak, és természetesen kedvező fogadtatásra talált a kezdeményezés. Hiszen senkin sem állt úgy az egyenruha, mint Tordy Gézán, akit sokan nem is tudunk másképp elképzelni, csak mint fess magyar huszárt. 

Vagy mint Baradlay Jenőt, a szemüveges, félszeg, az 1848-as forradalom viharában helyét és útját kereső, majd bátyjáért életét áldozó fiatalembert. 

És egymás után érkeztek a kollégák, pályatársak, tisztelők a ravatalhoz. Lukács Sándor, Kern András, Halász Judit, Ernyey Béla, Rudolf Péter, Gáspár Sándor – valamennyien vígszínházi játszótársak, aztán Pogány Judit, Nemcsák Károly, Szőcs Artúr, az egykori tanítvány. De találkoztunk kívülálló tisztelőkkel is, például Kásás Zoltán világbajnok vízilabdázóval.

Szőcs Artúr búcsúbeszéde könnyeket csalt a szemekbe. A Tordyhoz képest feleannyi idős színész és rendező megható szavakkal idézte fel a Tisza szegedi partján folytatott beszélgetéseket a mélységesen tisztelt idősebb pályatárssal, atyai jóbaráttal, akitől nem volt könnyű kicsikarni a dicsérő szót, de ha sikerült, azt örökre megjegyezte a kezdő színész. 

Ernyey Béla legjobb színészbarátjaként aposztrofálta az elhunytat, Lukács Sándor pedig roppant találóan mutatott rá, hogy Tordy egyszerre volt tőről metszett társasági ember, akivel bármikor be lehetett ülni egy pohár italra egy pesti kocsmába, és hajnalig tartó elemzésekbe bonyolódni az éppen aktuális színdarabról vagy szerepről, ugyanakkor magányos, zsörtölődő, olykor azonban depresszióra hajló, töprengő, esendő művész volt. 

Várkonyi Zoltán kedvence

És az országszerte jól ismert színészkollégák mögött, a hátsó sorban ott voltunk mi is, egy-egy szál fehér rózsával a kezünkben, a Gellérthegy utcai Falánk Faló kiskocsma törzsvendégei, élen Postásy Csabával, a Nemzet kocsmárosa címmel önmaga által kitüntetett vendéglőssel, akik langyos nyári estéken hajnalig hallgattuk tátott szájjal, leesett állal a három házzal feljebb lakó színészkirály anekdotáit. 

„Mindent Várkonyinak köszönhetek – mondta Géza visszatérő rendszerességgel. – Tőle kaptam a szerepeket a Jókai-adaptációkban, általa lettem országos hírű színész, és még azt is megbocsátotta nekem, hogy négy évre elhagytam a Víget, és átszerződtem a Madáchba. Majd négy év elteltével visszafogadott, én vagyok az egyetlen színész, akinek elnézte a hűtlenségét!” 

A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években az ország talán legtöbbet foglalkoztatott filmszínésze volt. 

Harminc éven át le sem jöttem a mozivászonról... – szokta volt mondogatni. 

Várkonyi részrehajlása a vígszínházi kollégákkal már a minisztériumi hatalmasságoknak is szemet szúrt. Ezért 1976-ban, amikor a Fekete gyémántokat forgatták, kötelezték, hogy a Madách színészeit alkalmazza. Huszti Péter, Sunyovszky Szilvia, Haumann Péter, Koncz Gábor kapták a főbb szerepeket.

Amikor megkérdeztük, hogy miként élte meg kimaradását a kor szuperprodukciójából, Tordy felcsattant:

Még hogy kimaradtam! Várkonyi sztárgázsiért rám osztotta a francia mérnök, Gustaf Roné epizódszerepét, én három nap alatt megkerestem azt a pénzt, amit a főszereplők az egész nyáron tartó forgatás alatt a rekkenő hőségben...

Tordy filmszínészi pályája párját ritkítja Magyarországon, az is lehet, hogy senki másnak nem ölelt fel 66 (!) évet a karrierje. 1957-ben Máriássy Félix felrángatta Kaposvárról, hogy 19 évesen eljátssza a Külvárosi legenda, e méltatlanul elfeledett fantasztikus neorealista alkotás főszerepét, Ambrus Pista villamoskalauz alakját, későbbi szerelme, Törőcsik Mari oldalán. És 2023-ban még kapott egy cameoszerepet Szikora János rendezőtől a Hadikban, mintegy tisztelgésképpen a negyven évvel korábban alakított Bódog Szilveszter huszár főhadnagy figurája előtt. 

Mindenki tisztelte

Egyszer megkérdeztük, szerepelt-e az 1968-as, természetesen ugyancsak Várkonyi Zoltán által rendezett Egri csillagokban, mert mi nem emlékszünk rá.

Nem emlékeztek?! – csattant fel nem is nagyon színlelt sértődöttséggel. – Hát ki volt az, aki Vicuskával rárobbantotta a törökre a lőporraktárt?!

Persze, hogy Tordy volt, azaz Miklós deák. Ha Várkonyi volt a rendező, Tordy nem maradhatott ki a szereposztásból...

A már emlegetett langyos nyári estéken valóságos zarándokhely volt a Falánk Faló kiülős terasza, már persze, ha Géza is ott volt, és mesélt. Egy alkalommal már éjfélre járt, amikor megjelent ifjabb Vidnyánszky Attila elválaszthatatlan jóbarátjával, Szentgyörgyi Bálinttal, a frenetikus sikerű A besúgó című, a HBO Maxon futó sorozat forgatókönyvíró-rendezőjével. Bálint már régi ismerőse volt Gézának, a „kis” Vidnyánszky azonban akkor találkozott először az idős pályatárssal. Az ifjú zseni, miután felismerte, kivel ül egy asztalnál, felpattant, rezzenéstelen arccal vigyázzba vágta magát, összecsapta a bokáját, és fejét meghajtva fogott kezet a Nemzet Színészével, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával.

Jelzésértékű, hogy sírja tiszta véletlenségből Hofi Géza sírja mellé került Farkasréten. Kevesen tudják, hogy annak idején, legalább hatvanöt évvel ezelőtt együtt tanulta a színészmesterséget a porcelánfestő Hofi Gézával és az építészhallgató Latinovits Zoltánnal Versényi Ida stúdiójában a Corvin téren, Budán. 

Élete vége felé, amikor a Gellérthegy utcai kiskocsma törzsvendégei megismerhették, Géza már egy zsörtölődő öregúr volt, szerencsére vidámabb, derűsebb időszakokkal. Postásy Csaba kocsmárossal valahogy olyan barátságban voltak, mint Jack Lemmon és Walter Matthau A szomszéd fűje mindig zöldebb című legendás filmben. Ritmikusan ismétlődő összeveszések és kibékülések követték egymást, amikor a tulaj megkérte a Nemzet Színészét, fogja egy kissé halkabbra a monológot a ház lakói kedvéért, Tordy sztentori hangon így torkolta le a kocsmárost:

Ne csitíts, csapos!

A mondásból szállóige lett. Ez a mondat fog felkerülni arra a domborműre, amely majd megőrzi a vendéglátóhely falán a kocsma leghíresebb vendégének emlékét. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)