Rövid, velős, csattanó van a végén és kétszer kell elmondani

Öt, hét, öt – a klasszikus japán haikuköltészetben 17 szótagból, egy sorba írva születik a vers, amely magyarra átírva három sorból áll. A műfaj, amely már a 17. század óta jelen van a szigetországban, olyan jelentős költők keze között formálódott, mint Macuo Basó vagy Masaoka Siki.

A szigorú, kötött, egyedi versformának három követelménynek kell megfelelnie:

• a fent említett szótagszám, ahol mindig az első és az ötödik szótag a hangsúlyos,
• kigó, azaz évszakszó kell, hogy szerepeljen benne,
• és a vers csattanóval záródik.

Egy példa a japán haikura, Macuo Basó verse Fodor Ákos fordításában:

„Eső vakítja?
Nem-látva is tudja a
mályva a napfényt!”

A hossza miatt elsőre egyszerűnek tűnhet, kötöttségei miatt azonban komoly feladat olyan jó költeményeket alkotni, amelyek valóban képesek mindössze 17 szótag alatt igazi, magvas gondolatokat verses formában átadni. Ennek ellenére, ahogy a Magyar Haikunapon is tapasztaltuk, a hazai alkotóközösség számban és nívóban egyaránt erősödik.

Tanoncok és mesterek

Az esemény, amelyet 2014-ben Vihar Judit műfordító, irodalomtörténész és költő, illetve Czifra Adrienn japanológus, műfordító indított el, mostanra kinőtte magát. A rendezvényen részt vett Japán magyarországi nagykövete, Ono Hikariko is.

A VI. kerületi Eötvös10 Művelődési Házban tartották meg a 11. Haikunapot, amely párhuzamosan zajlott az épület kamaratermében és mellette egy kisteremben. Előbbiben rögtön díjkiosztóval indult a program, ugyanis a Magyar Haikunapot pályázattal kötötték össze a szervezők,

Ezt egy szavalókórus előadása követte, Macuo Basó Észak ösvényén című útinaplójából adtak elő részleteket. Már itt is felfigyeltünk arra, hogy minden haikut kétszer mondanak el. Ugyanez történt a későbbi közönségtalálkozón is, ahol Sergey Pantsirev, orosz származású költő műveiből hallhattunk részletet:

A duplán mondott haikuk szokása még Macuo Basóig nyúlik vissza. A költő úgy vélte, először el kell mondani a művet, hogy az ember megértse, de az ismétlés az, ahol azt igazán át is lehet érezni.

Film, írás, szaké

A rendezvényen a versszavalásokon túl egyéb programokkal is várták az érdeklődőket, úgymint A Yamada család című film vetítése, könyvvásár, ahol magyar haikuköltők alkotásait, és régi, japán nagymesterek magyarra fordított válogatásait lehetett megvenni, emellett szusit, szakét, japán teákat és különlegességeket is kérhettek az érdeklődők.

A kisteremben bemutatták és tanították is a japán karuta kártya használatát. Emellett szintén itt kaphattak „továbbképzést” az érdeklődők kalligráfiából. Zopcsák Ferenc elkalauzolt minket a japán írástípusok szimbólumrendszerében,

Az érdeklődők kipróbálhatták, milyen ecsettel megformálni a hiragana szótagírást, vagy a jövevényszavak, illetve a tudományos művekben állatok és növények neveire alkalmazott katakanát. Zopcsák Ferenc arról is beszélt, hogy míg a magyarban akadnak azonos alakú szavak, de nem ez a legjellemzőbb dolog, addig a japán nyelvben szinte minden szónak több értelmezése is létezik.

Egy rövid időre bepillantottunk abba az elsőre szokatlannak tűnő gondolkodásba, ami a japán írástípusok elsajátításához szükségeltetik. A nyelvszakértő elmagyarázta, hogy egyes kandzsik – teljes szavakat jelölő, összetett formák – milyen ősi mintákból jöttek létre, és a több mint kétezer jel

Míg a kisteremben az ismeretterjesztésen túl zömében könyvvásár és haikuversenyek kaptak helyet, addig a nagyteremben filmvetítést és több költő előadását láthatták a nézők. Az egész napos rendezvényt Bornai Tibor és Karinthy Vera programja zárta a kamarateremben, akik saját haikualkotásaikat adták elő.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)