Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚjra megnyitja kapuit a kedvelt budai gasztrofesztivál
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
Már megszokhattuk, hogy az egyik legkedveltebb hazai gasztroeseményen mindig más-más téma kerül terítékre. Korábban ikonikus ételeken, majd egy-egy alapanyagon volt a hangsúly, később a hagyomány, a magyar konyha öröksége, tavaly pedig az új generáció egyre fokozódó szerepe került középpontba.
A 2024-es Gourmet Fesztivál az inspiráló női energiákra fókuszál, amihez három nagykövet társult Fekete Zsóka, Ormós Gabriella és Ötvös Zsuzsanna személyében. Bár a gasztronómia különböző területein tevékenykednek, mindhármuk szakmai útja és sikere inspiráló és példaértékű
– mondta Nemes Richárd, a Gourmet Fesztivál fő szervezője a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján. – A nagyköveteink mellett természetesen igyekszünk bemutatni a hazai gasztronómia számos további női szereplőjét is a fesztiválon. A »női energiákat« erősíti majd Stahl Judit és az általa létrehozott Flódni című gasztroszínházi előadás is.”
Kenyér és szalonna
Fekete Zsóka, mint mondta, gumicsizmás munkát választott.
Úgy volt, hogy veszünk néhány állatot, de mondta a gazda, hogy valószínűleg vemhesek. Egy héten belül több mint ötven mangalicánk lett
– mesélte a kezdetekről, hozzátéve, hogy eredetileg zöldséget akart termeszteni a családi földeken, de aztán húsra váltott. Mint elmondta, nem volt könnyű beletanulni a tenyésztésbe, feldolgozásba és értékesítésbe, de mára az egész családját bevonta a vállalkozásba. A gazdasága mostanra közel négyszáz szőke mangalicát számlál. A vállalkozás 2012-ben indult, egy évvel később már díjakkal ismerték el Zsóka magas minőségű kisüzemi prémiumtermékeit.
A szalonna mellett Ormós Gabriella képviseli a nagykövetek közül a másik magyar „alapélelmiszert”, a kenyeret.
Őt a kommunikációs szakmától vitte el a kovász bűvölete, pedig először esze ágában sem volt pékséget nyitni. „Lett egy hobbim, amivel egyre több időt töltöttem, és azt éreztem, hogy megszületett bennem egy döntés” – mesélte Gabriella, akinek azóta a legfontosabb küldetése, hogy minél több embert megtanítson finom és egészséges kenyeret sütni. Tavaly a pop-up pékségét cserélte állandóra, ő a Jenői Pékség és egyben a Kovászlabor közösség alapítója.
Bölcsész cukrász a Laurelből
A nők a gasztronómiában egyébként valószínűleg fizikai okokból szorultak kicsit hátrébb, hiszen dagasztani is nehéz fizikai munka, ám a női energiák mindig is ott maradtak a konyhában, a táplálás ősi parancsa ott van a közösségteremtő nőkben, az otthon tüzének őrzőiben.
A harmadik nagykövet, Ötvös Zsuzsanna klasszika-filológia szakos doktori hallgatóként vált gasztrobloggerré, majd cukrásszá. Az elmúlt tíz évben több neves fine dining étteremben dolgozott, jelenleg a Laurel Budapest cukrász- és társséfje.
Az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, Ókortudományi Doktori Programon klasszika-filológiából doktoráltam, és emellett kezdtem el blogot írni
– emlékezett vissza Zsuzsanna. Akkoriban nagyon sok időt töltött könyvtárakban, de hiányzott neki, hogy két kézzel alkosson. A nagy vízválasztó néhány szilikon bonbonforma volt, amit vásárolt. „Ajándékba készítettem velük bonbonokat, ami hatalmas élmény volt” – mesélte. Innen ívelt az út a Michelin-kalauz által ajánlott Laurel Budapestig.
Gasztroszínház Stahl Judittal
A Gourmet Fesztivált már második éve támogatja az MBH Bank, amely egyébként számos ügyfelét látja vendégül a rendezvényen.
A hazai vállalkozások és kiemelten a női vállalkozók támogatása szívügyünk, így reméljük, hogy az idei fesztivál nemcsak fontos találkozási lehetőség lesz sokak számára, hanem inspirációt is nyújt, és új recepteket ismerhetünk meg a gasztronómiában és a vállalkozásban is
– emelte ki Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A Samsung támogatásával létrejött Gourmet Akadémia színpadának zárónapja idén különleges gasztrokulturális élményt tartogat. A Flódni című előadás „alapanyagait” két összetevő adja: egyrészt Stahl Judit gasztronómiai szakértelme, másrészt neves színészek improvizációs talentuma, a produktum pedig mindig egyedi és megismételhetetlen.
A recept egyszerű: elegyítik a színházi rögtönzést, a gasztronómia kultúrtitkait és a hajdani zsidó Budapest történeteit.
Aztán az improvizációs műfaj négy kiváló színésze – Jordán Adél, Stefanovics Angéla, Kálloy Molnár Péter és Szabó Győző tálalja a nézőknek Stahl Judit főztjét.
Gyereknap minimacaronnal
A Gourmet Akadémia színpada emellett számos további programmal készül idén is. A Gourmet Akadémia legtöbb programja és kóstolója ingyenes, a workshopokra jelképes részvételi díj mellett érdemes előre regisztrálni a fesztivál honlapján.
Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál vasárnapja – gyereknap lévén – a fiatal korosztály és a kisgyermekes családok számára is tartogat meglepetéseket. Ezen a napon a 18 év alattiak ingyen léphetnek be a Gourmet-ra, de lesznek ajándékédességek és gyerekworkshopok is. A családosan érkezőket kilenc népszerű cukrászda várja robbanócukros minimacaronnal és más ajándék-desszertkülönlegességekkel.
Összeállt a fesztiválon kiállító több mint 50 étterem és cukrászda teljes menüje is. Új kiállító a vidéki éttermek közül az őriszentpéteri Pajta étterem, az Iszkor – Mályinka és a debreceni Next Bistro. Idén számos pénztárcabarát étel is szerepel a kínálatban, amelyeket legfeljebb 2500 Ft-os áron vásárolhatnak meg a látogatók.
(Borítókép: Gourmet Fesztivál)