Deszkából ácsolt szívek és sztárszékek

„Mikor lesz az Azahriah-koncert?” – kérdezi Bukta Imre, és a szeme talán még annál is jobban csillog, mint ahogy eddig csillogott. Szokták hallgatni az énekest, aki talán napjaink legnagyobb magyarországi sztárja, és ha tudja, mikor lép fel a kedvence a SopronFesten, akkor ahhoz igazítja ő is az utazását.

A festőművésznek ugyanis szintén van érdekeltsége a rendezvényen, egyike lesz azoknak az alkotóknak, akiknek a nagy méretű, szív alakú festményét láthatják a fesztiválozók. De míg a többi művész ott helyben készíti el az alkotást, addig Bukta Imre előre dolgozott, nem szeret ugyanis úgy festeni, ha közben nézik.

Évekig vezettem alkotótábort, ahol elvártam, hogy mások közösségben alkossanak, én meg húzódozom tőle

– mondja nevetve, aztán elmeséli, hogy van azért olyan barátja, ismerőse, aki meglátogathatja a műteremként funkcionáló egykori istállóban, és miközben fest, elbeszélgetnek a világ dolgairól, például a szemerei választásokról.

Ácsolt szív

A mezőszemerei műterem központi helyét látogatásunkkor éppen a jókora, deszkákból ácsolt, „pixeles” szélű szív foglalta el: ilyen alapra fest hét felkért művész hét olyan tematikus alkotást, amely a hűség fogalmához kapcsolódik. Sopron ugyanis a hűség városa, hiszen bár az első világháborút lezáró, 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a várost és környékét a későbbi Burgenlanddal együtt Ausztriának ítélte,

A trianoni békeszerződésről szól Wass Albert Tizenhárom almafa című regénye, amelyben a főhős azzal szembesül, hogy az általa ültetett húsz almafából már csak tizenhárom növekszik a kertjében, az újonnan kijelölt magyar–román határ ugyanis éppen az ő háza alatt szeli ketté Erdélyt. Ez is ott mocoroghatott Bukta Imre gondolatai között, amikor kitalálta, hogy a fából ácsolt szívre almafát fog festeni.

Sokféle hűség van, vallási értelemben vett hűség, nemzethűség, kutyahűség, emberi, a társas viszonyokhoz kapcsolódó hűség: én az almafát választottam. A szívmotívumból indultam ki, az almafa ugyanis, főleg, ha az emberi kéz is úgy alakítja, szintén szív alakú

– mutatja a képet a műteremben, amelyen üde, tavaszi színek jelennek meg az éppen virágzó almafával, és mutatja a kertjükben lévő hasonló almafát is. A képen szereplő fa egyébként teljesen élethű olyan szempontból is, hogy a törzse fehér: azért szokták bekenni, hogy ne másszanak fel rá a hangyák.

Az almafa a magyar kultúra szerves része, és a hűséget akképpen is szimbolizálja, hogy egy idő után már nem lehet átültetni, ragaszkodik a „hazájához”.

A mi hazánk a magyar »közszellemhez való tartozás«, írja Móricz valahol. A gyökereink nem a lábunkból nőnek ki, hanem befelé nőnek a szívünkig

– írta Bukta Imre a képhez, és az írást majd kiteszik az alkotás mellé. A szöveget nekünk is fölolvasta – a kecskeméti reptérről érkező és a mezőszemerei házuk fölött gyakorlatozó Gripenek zúgása közepette.

Eltűnt almások

Bukta Imrénél lenni Mezőszemerén mindig nagy élmény, mert amennyire bölcs, annyira fiatalos gondolkodású, amennyi szeretettel és empátiával beszél a falusi életről és a falusiakról, annyi humorral és öniróniával is, és egyszerre érzi magát az ember úgy, mintha egy vidéki szanatóriumban lenne, és mintha egy fővárosi értelmiségi szalonban hallgatná a művészt.

A falusi életet pedig – de úgy is mondhatnánk, hogy: az életet – nagyon pontosan látja, olyan megfigyeléseket tesz, amelyek aztán a képein is megjelennek, de ezeket a kis etűdöket élvezetesen tudja elmesélni is. Szomorúan szemléli a vidék pusztulását, bár a hatalmas almaültetvényeket már 1935-ben kivágták. Sokféle almánk volt – ma már a szupermarketekben abból is a külföldit vesszük.

Ezzel együtt a Mezőszemerén készült kép optimista, bár van rajta egy kerítés, ami utalhat a trianoni határra is. A szavazásról Bukta Imre megnézett egy dokumentumfilmet is, mielőtt nekilátott a munkának. És bár kerítés húzódik a festményen, a virágzó almafát kikerüli, és a tavaszi kép a reményt, a várakozást, a jövőbe tekintést sugározza. A piros kerítés egyébként olyan, mint ami Buktáék kertjében is látható, az egyik kutyus ugyanis szökős lett, és így próbálják őt maradásra bírni.

Hét művész, hét ügy

A szív alakú képeket csoportos szabadtéri kiállítást követően értékesítik, és olyan vállalkozóknak tervezik eladni, akik a profiljuknak megfelelően – szálloda, étterem, kávézó – ki is tudják állítani. A befolyt összegből minden művész felajánlásokat is tehet jótékonysági célra: Bukta Imre a helyi polgárőröknek szeretné adni. A művész maga is polgárőr, ami azt jelenti, hogy időnként járőröznek,

és ha valami visszásságot tapasztalnak, például azt, hogy valaki illegálisan tesz le szemetet, akkor szólnak a rendőrségnek. Illetve ők azok, akik térfigyelő kamerákra tudnak pályázni, ami szintén szükséges ahhoz, hogy rend legyen a faluban. De minden művész olyan ügyet támogat, amit ő fontosnak tart.

Az almafás kép felkérésre, határidőre készült, de a művésznek így is végig kellett mennie az alkotás fázisain. „Két nap kell, mire az ember belehelyezkedik a festésbe” – meséli Bukta Imre, aki aztán vázlatot készített, és eldöntötte, hogy harsány színekkel jeleníti meg a tavaszi beteljesülést, ezek után pedig két hét alatt készült el a művel. Nappali fénynél szeret dolgozni, ezért volt, hogy reggel tíztől este hétig is festett. Most is voltak „elrontások”, de ki tudta javítani. Amelyik festményt nem tudja így korrigálni, azt megsemmisíti.

Nem tudom, mitől vesz ilyen irányt a festés, de van, hogy egyszerűen nem sikerül sehogy sem. És ilyenkor tudom, hogy jobban járok, ha széttépem, kivágom vagy átfestem, mert soha nem lesz jó

– meséli a művész, de ez most szerencsére nem történt meg, sőt Bukta Imre kimondottan szereti a képet, többször bemegy az „istállóba” nézegetni. Ilyenkor szinte beleszeret a festménybe, amit egy idő után aztán el kell engednie. A képen egyébként sehol egy kutya, egy pocsolya, egy Wartburg-darab vagy pityókásan bicikliző helybéli, ez most „kristálytiszta szimbólum”.

Sztárok és székek

Sopronban mindig is jelen volt a képzőművészet a fesztiválkörülmények között, Ef Zámbó Öcsi például a kezdetektől vasszékeket készít a fellépő művészeknek – ezt idén Azahriah kapja meg: Lobenwein Norbert, a SopronFest alapítója szerint az idei nagy sikerei után abszolút megérdemli. Ef Zámbó Öcsi pedig Sopron polgármesterétől kap elismerést, amit meg is szolgált, ha csak a városban meglévő székeket nézzük azoknak a világsztároknak (Lemmy, Prodigy, Linkin Park, Depeche Mode, Iggy Pop) a „rezgéseivel”, akik átvették, majd itt hagyták a bútordarabot a városban.

Ez a képzőművészeti vonal folytatódik az idei SopronFesten, a helyi vállalkozóknak pedig mindez jó lehetőség lesz arra is, hogy gyűjtőként, mecénásként szert tegyenek valamelyik művész alkotására.

Bukta Imre mindemellett készül a következő kiállítására, ami novemberben a Bartók Béla úti Godot Galériában nyílik. A művész a vidék tematikáján belül marad, de új területet kezdett vizsgálni vizuálisan, ez pedig a horgászás, a csukázás – minket is ropogós keszeggel kínált, amit a Tiszában fogott. Emellett öreg falusi rockereket fest, akik kitalált alakok, de létező típust testesítenek meg, a 80-as évekből itt maradt „lázadók” figuráját. Ahogy a Kádár-kockák is a múltból maradtak itt velünk, ezekről pedig a Ludwig Múzeumban nyílik kiállítás, a kiállított művek között Bukta Imre néhány munkájával.

(Borítókép: Bukta Imre. Fotó: Németh Kata)