Több mint hét hónapja, 2023. október közepén hirdették meg Azahriah első Puskás-koncertjét, amelyből napokon belül kettő, végül három lett. Az első koncertet 2024. május 25-re időzítették, a bejelentés pedig soha nem látott méretű tömeghisztériát váltott ki: a jegyárusító portálok lefagytak, a rajongók görcsbe rándult gyomorral, lerágott körmökkel várták a pillanatot, hogy a kijelző felvillanjon: a vásárlás sikeres volt.
Egy dátum, egy helyszín, egy esemény, az egyetlen, soha vissza nem térő lehetőség ígérete:
még az is fomót kapott, aki életében nem hallgatott Azahriah-t. Hatalmas volt a pánik, óriási a boldogság és/vagy csalódás, örömkönnyek, szitkozódás, miegymás. Azért, hogy az önmagukból kikelt, a belépőkről és a műsorról lecsúszott bulizni vágyók idegállapotát megkíméljék, a menedzsment a jegystart napján a második, egy május 26-i koncertet is meghirdetett.
Majd a harmadikat is. Csak éppen az első kettő elé, május 24-re, péntekre.
Az indulatok igazán csak ekkor szabadultak el. A legnagyobb rajongók kiakadtak, hiszen akik az először meghirdetett, 25-i koncertre vettek jegyet, joggal hihették azt, elsőként látják majd a produkciót, így viszont a második helyre csúsztak, már nem voltak kiemelt pozícióban, beelőzték őket. A fomo csúcsa, avagy elsőkből lesznek az utolsók, vagy másodikok – és vice versa.
Annak ellenére, hogy mindenki nagy reményeket fűzött a Puskás-koncertekhez, az első napról több portál úgy cikkezett, mintha egy gyenge koncertet kaptunk volna. Egyesek szerint a közönség nem volt túl energikus – sem a műsor –, holott ez nem így volt. Ennek megértéséhez a körülményeket kell figyelembe venni.
Míg a külföldi előadók koncertjén felállunk, tapsolunk, őrjöngünk, addig a magyaroknál ez akkor sem szokás, ha őrületes a buli: a lelátón ülők hiába élvezik belülről a koncertet, ez az arcukról vagy mozgásukról nem olvasható le, hozzáállásuk – esetükben ülésük – emiatt tűnhet visszafogottnak, unottnak. A magyar koncerteken a közönség nem emeli fel a fenekét a székről, csak végső esetben áll fel, hogy úgy mulasson.
Ahogyan azt is figyelembe kell venni, hogy a koncertet először május 25-ére, szombatra hirdették meg a szervezők, így a legelborultabb, Azahriah munkásságát a leginkább ismerő rajongók minden bizonnyal ekkor találkozhattak vele, illetve május 26-án, vasárnap.
Ennek fényében valószínűsíthető, hogy a pénteki, május 24-ére jegyet váltott közönség volt érzelmileg legkevésbé érintett, amely inkább a fomo miatt érkezett a bulira. Vagyis a szombati koncerten a rajongók már az ülőhelyeken is buliztak, de a vasárnapi tömeg is szép számmal mulatott a dalokra, már az aréna felé menet énekelte azokat – igaz, legtöbben Azahriah újabb számait ismerték, a régebbi, angol nyelvű szerzeményeket már kevesebben. Innen is látszik, hogy sokan tényleg csak az elmúlt időszakban ismerkedtek meg az előadó munkásságával.
A szervezők szerint a három koncert összköltsége meghaladta az egymilliárd forintot – írta meg az RTL. A koncepciót, a színpadi látványt az előadó álmodta meg, amely jól mutatja, hogy Azahriah-nak rááll a szeme az izgalmas dolgokra.
A három koncert szinte teljesen megegyezett, csupán egy-egy dalt cseréltek ki Azahriah setlistjében. A táncos és zenés produkciók, a látványelemek ugyanazok maradtak mindhárom alkalommal. Egyedül az előzenekaroknál volt nagyobb változás.
Az első és a harmadik napon Azahriah zenésztársa, DESH melegítette be a közönséget, míg május 25-én a két veteránból álló L’Entourloop zenélt a helyszínen levőknek. Azahriah néhány napja jelentette meg vadiúj számát, a Turn the Bass Down-t, amelyhez a L’Entourloop francia hiphop/reggag formáció biztosította az alapot.
Bár az első koncert után könnyen azt hihettük, a koncepció másodjára és harmadjára kifullad, elveszti az élvezhetőséget vagy érdekességét, épp az ellenkezője történt. A vizuális élmény megunhatatlannak bizonyult, olyan sokrétű és változatos dizájnelemek repkedtek a kivetítőkön, amelyeken folyamatosan új elemeket fedeztünk fel, vagyis
hiába volt ismerős, mindhárom nap lekötötte a figyelmünket.
Nemcsak a koncepció volt fáradhatatlan, de Azahriah, DESH, a zenészek (Ceryak István dobos, Gerendás Ruben basszusgitáros, Szabolcsi „Fészek” Bence gitáros, valamint a többi dobos, billentyűs, vonós és fúvós zenész) és a táncosok sem mutatták a lassulás jelét, amire egyetlen épkézláp magyarázat lehet: annyira feltöltötte őket a közönség szeretete és energiája, hogy akkor sem tudtak volna megzuhanni, ha az lett volna a terv.
Ami Azahriah hangulatát illeti: a második napra mintha megkönnyebbült volna, felszabadultabbnak tűnt, többet mosolygott, de megkockáztatjuk, többet kommunikált a közönséggel is, mint a nyitóesten. Lehet, hogy azért, mert a setje előtti szünetben éppen lánykérés történt a közönség soraiban? Méghozzá a csókkamerán...? De viccet félretéve, az első este drukkja másnapra elmúlhatott, Azahriah könnyedén játszott, az utolsó koncerten pedig már szó szerint a kisujjából rázta ki a koreográfiát – még úgy is, hogy elmondása szerint a harmadik buli atmoszférája is legalább annyira elképesztő volt, mint az elsőé.
Meglepetésekből talán az utolsó napra jutott a legtöbb. Azahriah először adta elő a három nap alatt a four moods 2 című dalt, amelyen Queen Omega működött közre. A valóságtól elrugaszkodott ötletnek tűnt, hogy az énekesnő feltűnjön a stadionban egy duett erejéig, ám a közös dalolás megvalósult, a brutális hangú trinidadi reggae-előadó a plafont is leénekelte – már ha lett volna olyan.
A bulira Magyar Péter is ellátogatott, a stadion előtt pedig a Tisza Párt gyűjtött aláírásokat – ottlétünkkor sikertelenül. Azahriah egyébként a politikáról is ejtett néhány szót, igaz, nem tartott hegyi beszédet, inkább csak kiemelte, hogy a koncert előítéletektől mentes esemény.
A zárókoncert utolsó két nótája előtt még az AWS Viszlát, nyár című slágere is elhangzott Azahriah előadásában, amely megríkatta a közönség néhány tagját, és minden bizonnyal kicsit Azi lelkét is ápolta. De nemcsak Siklósi Örs emlékére világítottak a lámpák, hanem a Supermanagement társalapítójáról, az áprilisban meghalt Ferich Balázsról is megemlékeztek a koncert után. A Blind Myself korábbi basszusgitárosának arcképét a stáb vitte végig a színpadon, tovább fokozva az eleve megható, „ezt is megcsináltuk” pillanatot.
A záró sorokból látszott, hogy Azahriah – kis túlzással – összehozta az országot.
Olyat tett le az asztalra, amit korábban senki ebben az országban. Önálló koncertet adott a Puskás Arénában. Nem egyet. Nem kettőt. Hármat. Ráadásul mind a hármat telt házzal. Az, hogy mennyire volt jó vagy rossz a koncert, döntsék el a résztvevők, egyvalami azonban biztos: még a security is dúdolta a dalokat, miközben videózta a produkciókat.
Mert akár tetszik, akár nem, Azahriah nemcsak a fiatalokhoz, hanem mindenkihez is szól. Minden dalszövegében találni valami örök érvényű igazságot, valami kapcsolódási pontot, valami értéket.
Egy ekkora kaliberű, és ilyen hosszasan (egy éven át) készülő projektet illene szeretni, bár az volna a szerencsés, ha „illene” nélkül is szerethető volna az ominózus esemény. Nem volt hibátlan, a zene és szöveg néha elcsúszott, a dekorelemek időnként értelmezhetetlenek voltak, ám a százötvenezer eladott jegy és a kismillió, a koncertek óta megosztott rajongói közösségimédia-poszt azt mutatja, a hallgatóságnak igenis tetszett Azahriah a Puskásban. Ha valamire, erre a három napra megérte hét hónapot várni.
(Borítókép: Azahriah 2024. május 26-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
