Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKözös nyilatkozattal tiltakoznak a kulturális élet szereplői a kormány törvényjavaslata ellen
További Kultúr cikkek
Közös nyilatkozattal állnak ki az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kezdeményezésére a budapesti kulturális élet és kultúrpolitika szereplői az ellen az egyelőre még csak „belengetett” új törvényjavaslat ellen, amely soha nem látott központosítást hozhat a kultúra területén.
Mint megírtuk, az Index birtokába jutott az új kulturális törvényről szóló végleges előterjesztés, amely szerint példátlan központosítás jöhet létre: a kulturális élet szereplőinek munkáját a nemzetstratégiai intézmények felügyelhetik, ezek pedig a kormányzat Nemzeti Kulturális Tanács által közvetített kulturális stratégiájába simulnak bele. Korábban Csák János is reagált az Index feltáró anyagára, azt mondta, hogy az új kulturális törvény tervezetének jelenleg is tart az előkészítése, a sajtóban kiszivárgó részletek pedig korábbi változatokból származnak.
Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat most kezdeményezte egy közös nyilatkozat kiadását, amelyben főként a budapesti kulturális élet és a kultúrpolitika szereplői állnak ki közösen az egyelőre még csak „belengetett” állami centralizáció ellen. Attól tartanak ugyanis, hogy az „Egységes módszertani szerveződésnek” nevezett tervezet az új kulturális törvény kiszivárgott tervezete, és hogy a kabinet újfent egyeztetés nélkül, a kulturális terület jelentős részét kihagyva a tervekből, valódi társadalmi párbeszéd nélkül készül az Országgyűlés elé vinni az új kulturális törvényt.
A tervezet, azon túl, hogy számos ponton saját magának is ellentmond, gyakorlatilag kivitelezhetetlen, teljes mértékben szembemegy a kultúra természetével
–írták.
Megőriznék a függetlenségüket, egyeztetést követelnek
Béres András, Óbuda-Békásmegyer kultúráért felelős alpolgármesterének kezdeményezésére önkormányzati tisztségviselők, szakemberek, a kulturális élet és kultúrpolitika szereplői tiltakoznak az új kulturális kormányzati tervek ellen.
A nyilatkozatot elmondásuk szerint azért írták, hogy módot találjanak képviselt közösségeik függetlenségének megőrzésére a kultúra területén. Azt írják, hogy „színházak és galériák, múzeumok és irodalmi műhelyek, kulturális intézmények és független csoportok – mind félnek a belengetett állami centralizációtól”.
A nyilatkozatban leszögezik, hogy Magyarország kulturális törvényét, a kulturális élet szabályozását csak közösen, az érintettekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve lehet megalkotni.
Felszólítjuk a jelenlegi kultúrpolitika kormányzati felelőseit, hogy amennyiben a kulturális területen bármilyen törvénymódosításra készülnek, azt a legszélesebb körben vitassák meg, egyeztessenek a kulturális szektor szakembereivel, az érintett közösségekkel és az önkormányzatok, fenntartók képviselőivel
– áll a nyilatkozatban.
Azt írják még, hogy „a tervezetből kiolvasható a centralizálás folytatása, a források pazarlása, a hozzánemértés térnyerése és a politikai kontroll lehetősége”.
A mindenkori kormányzat feladata, hogy biztosítsa a szükséges erőforrásokat, védje a kultúra szabadságát és fogadja el függetlenségét. Ez mindannyiunk közös érdeke!
– jelentették ki a dokumentumban.
A nyilatkozathoz eddig csatlakozott:
- Ascher Tamás rendező,
- Beke Károly, Csokonai Nonprofit Kft., ügyvezető,
- Berg Dániel, II. kerület, alpolgármester,
- Béres András Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata alpolgármestere,
- Boross Martin rendező, a STEREO AKT és a STEREO Művház művészeti vezetője,
- Bozóki András politológus, egyetemi tanár,
- Bősz Anett, Budapest főpolgármester-helyettese,
- Faix Csaba, Budapest Brand, vezérigazgató,
- Fodor Tamás színész, rendező,
- Halmai Róbert kulturális szakértő,
- Horgas Péter tervező, a Civil Bázis elnöke,
- Kardos József kulturális menedzser, fesztiválszervező,
- Lányi András író, filozófus,
- Kemény Vagyim, Óbudai Anziksz, főszerkesztő,
- Mohácsi András képzőművész
- Muhi András, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke
- Radnóti Sándor egyetemi tanár, akadémikus
- Szabó György, Trafó managing director
- Upor László dramaturg, Freeszfe Egyesület
- Vass Lajos, Óbudai Társaskör, igazgató
A résztvevők a közös nyilatkozattétel mellett kezdeményezték egy új, független kulturális alap létrehozását, valamint egy állandó kulturális kerekasztal összehívását is.