Hét feleség és egyéb nyalánkságok: belestünk Picasso privát szférájába Juan Gyenes kamerájával

További Kultúr cikkek
A Látogatóban Picassónál. Juan Gyenes című kiállítás a Kaposváron született, de az 1940-ben Madridban letelepedő magyar fotóművész és Pablo Picasso egy évtizeden át tartó barátságát dokumentálja. Gyenes és a festőóriás az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek elejéig töltött sok időt egymás társaságában, három konkrét látogatás alkalmával. A fotók a Francia Riviérán, a La Galloise-ban, Vallaurisban, majd a cannes-i La Californie nevű kúriában, végül Mougins-ban, a Notre Dame de Vie-ben készültek.
A fél családja öngyilkos lett miatta, de ettől még utolérhetetlen zseni volt
A fél családja öngyilkos lett miatta, de ettől még utolérhetetlen zseni volt.
A Mai Manó Házban május 29-től megtekinthető kiállítás kurátora egy forgószél energiájával rendelkező, tarragonai születésű, tehát katalán művészettörténész, Elena Aparicio, aki korábban tíz évig Picasso szülővárosában, Málagában, a Picasso Múzeumban dolgozott, és aki nemcsak elmagyarázta, hanem afféle pantomimművészként el is játszotta, hogy miről szólnak a fotók.

A király fotósa
No de először lássuk, ki volt Juan Gyenes, vagy ahogy az 1912-ben Kaposváron született fotóművészt eredetileg hívták, Gyenes János. A kamasz már 14 évesen a fotózás szerelmese lett, 1927-ben, 15 évesen ő készítette Rippl-Rónai József utolsó fényképét a nagy művész halálos ágyán. 1936-ban és 1937-ben Londonban és Párizsban élt, pályafutása legalább annyira kalandos volt, mint legendás kortársáé, Robert Capáé. 1938-ban a The New York Times kairói tudósítója volt, aztán 1940-ben Madridban telepedett le, és nyolc évvel később megnyitott stúdiójában olyan világhírű művészek fordultak meg, mint Salvador Dalí, Pablo Picasso, Joan Miró, Herbert von Karajan vagy Charlie Chaplin. Elsőként készített fényképet az akkor tizennégy éves I. János Károlyról, a későbbi királyról. Így lett az udvar hivatalos fotósa, az általa készített portrék pedig spanyol bélyegekre és bankjegyekre is felkerültek.
Ez a kiállítás Budapesten debütál – mondta az Indexnek Elena Aparicio. – Az volt a szándékunk, amikor összeállítottuk az anyagot, hogy eltérjünk a megszokottól, próbáljunk bekukkantani Picasso ablakán, betekinteni a házába. Juan Gyenes fantasztikus fotókat készített. Amikor a Picasso Múzeumban dolgoztam, még nem is ismertem Gyenest. Ma már sajnálom, hogy csak mostanában ismerkedtem meg ennek a fantasztikus magyar fotóművésznek a munkásságával.
A szeme nem öregedett
Gyenes barátsága Picassóval három felvonásból állt: megismerkedés, fotózás, a fotók bemutatása. Ennek a barátságnak köszönhetően készíthette ezeket a fotókat a művész, amelyek hűen tükrözik Picasso egyéniségét.
Picasso szemei beszédesek – folytatta a kurátor. – Az egyik fotón, amely az ötvenes években készült, az idős Picasso szemei láthatók, amelyek ugyanolyan tüzesek, élettel teliek, mint a mellette lévő, 1917-ből látható önarcképrészleten. Lehet, hogy Picasso megöregedett, de a tekintete még 93 éves korában is olyan fiatalos volt, mint hetven évvel azelőtt.
Rendkívül érdekes elemezni Picasso viszonyát a nőkhöz, hiszen ahogy arról tavaly már írt az Index, a festőóriást megvádolták, hogy a nőket csak eszköznek tekintette, nem igazán tisztelte őket.
Picasso számára kétféle nő létezett – istennők és lábtörlők
Unokája szerint minden nővel volt szerelmi története.
Ez így nem igaz. Nézze, Picassónak hét hivatalos felesége volt, nem beszélve egyéb kapcsolatairól – mondta Elena. – Amíg lángolt a szerelem, addig izgalmas, tüzes, kavargó festményeken ábrázolta aktuális partnerét, amikor aztán kezdett ellaposodni a kapcsolat, már szögletesek lettek ezek a portrék. A mester festményeiből tökéletesen le lehet követni szerelmi életének alakulását.
A kiállítás – amely a Spanyol Nemzetközi Együttműködési és Fejlesztési Ügynökség, a budapesti spanyol nagykövetség és a Cervantes Intézet kooperációjának eredménye – augusztus 19-ig tekinthető meg a Mai Manó házban.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Dobó Kata 1,19 milliárd forintból rendez filmet
A Még egy kívánság producere Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor.
28 perce
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
1 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
3 órája
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
35 perce
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
4 órája
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
6 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
8 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
10 órája
- Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
56 perce
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek
A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.
március 24., 05:49
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
7 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
11 órája
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
12 órája
- Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés
Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.
58 perce