Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHankó Balázs lesz az új kulturális miniszter
További Kultúr cikkek
Hankó Balázs azt mondta: „Nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom.” Köszönetet mondott Csák János leköszönő miniszternek, akitől az elmúlt években sokat tanult a vezetésről és a diplomáciáról. „Az ő munkáját kívánom folytatni” – hangsúlyozta.
A kormányzati tapasztalatairól azt mondta, már sokfajta helyzetben segítette az elmúlt években a kabinet munkáját: volt már tanácsadó, miniszteri biztos, helyettes államtitkár és államtitkár is. A KIM-ben 2022 nyarától felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként, majd 2022 decemberétől pedig négy terület, a felsőoktatás, szakképzés, felnőttképzés, innováció államtitkáraként végezte feladatát.
Ugyanakkor már 2010-től az egészségügyért felelős államtitkárságon tanácsadóként dolgozott, ezt követően pedig 2017-től mint az orvosegyetemek fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, majd 2020 nyarától mint felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár dolgozott Palkovics László miniszter mellett.
Így a hajnali munkakezdés már akkor a mindennapjaim részévé vált. Jól ismerem mind a minisztériumi, mind a kormányzati működést, és szeretek és tudok is sokat dolgozni
– fogalmazott Hankó Balázs.
Szakmai háttere
A szakmai hátteréről azt közölte, hogy eredendően gyógyszerész és egyetemi oktató, de az utóbbi években közszolgálatban dolgozott különféle vezetői állásokban.
„Úgy érzem, alapos ismeretekkel rendelkezem a felsőoktatás, és több szakterülettel a tudományirányítás és a közintézmények megújításával kapcsolatban. Hagyományos gyógyszerészi család tagjaként a történelem szeretete mellett nem is volt kérdés, hogy szüleim pályáját kövessem, így végeztem 2001-ben a Semmelweis Egyetemen is, ahol egyszerre kezdődött el a gyógyszerészi és az oktatási-kutatási pályám” – mondta a minisztérium élére felkért politikus.
Úgy folytatta, hogy az egyetem főgyógyszerészeként felelős volt az ország legnagyobb betegellátó intézményének, a Semmelweis Egyetemnek a gyógyszerellátásáért, több tantárgy oktatója volt, kutatási területe a gyógyszerészi gondozás és beteg-együttműködés a helyes gyógyszeralkalmazás érdekében.
Hozzátette: 2022-ben habilitált és 2023-ban kapta egyetemi tanári, professzori kinevezést a Semmelweisen; az egyetem vezetésében Merkely Béla rektor stratégiai helyettese volt a helyettes államtitkári kinevezéséig, 2020 nyaráig.
Családjáról azt mondta, hogy felesége is gyógyszerész, akivel közösen végeztek az egyetemen; négy gyermekük közül a legidősebb már egyetemista, második gyermekük most érettségizik, és immár a másik kettő is gimnazista. Közös kapocsnak nevezte, hogy családjuk elég aktív Gödöllő közösségi és egyházközösségi életben.
Férjként és apaként tehát sok tapasztalatom van a magyar családok öröméről és nehézségéről. Miniszterként kiemelt feladatnak tartom Magyarország családbarát szellemiségének megőrzését, s a családot alapítók teljes körű támogatását
– hangsúlyozta.
A kulturális területen két célt tűzött ki
Szakmai terveiről kiemelte, hogy mindenekelőtt a versenyképesség erősítése a feladata.
Mivel azt akarjuk, hogy legyenek sikeresebbek a magyar fiatalok, versenyképes egyetemek, XXI. századi szakképzés kell. Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia. Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb 100 intézménye között, legalább három az Európai legjobb 100-ban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa 10 leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra
– fogalmazott Hankó Balázs.
Az interjúban elhangzott az is, hogy a szakképzésben is van teendőnk: tavaly az EB-n a magyar szakképzés ezüstérmes lett, így most az a cél, hogy legközelebb legyen aranyérmes.
„A magyar családpolitika, családügy világszinten kiváló, csodájára járnak más országokból. A család mint közösségeink alapja, nemzetünk legfőbb építőegysége, értéke. A meghozott intézkedések kiteljesítése ezt erősíti, ezt kell hogy erősítse tovább. A célom, hogy a családpolitikánk eredményeit, lehetőségeit tovább erősítsem, és a fiatalok biztosak legyenek abban, hogy családot alapítani, gyermekeket nevelni érdemes és itthon érdemes” – hangsúlyozta.
A kulturális területen két célt tűzött ki: a nemzeti identitásunk megőrzését és a magyar kulturális élet értékközvetítő szerepének erősítését.
Arra törekszem, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket teremtenek, megbecsüljük és további alkotásra sarkalljuk. A magyar kultúra gazdag és különleges. Feladatom és szándékom, hogy egyszerre lehessen a népi kultúrát vagy az anyanyelv ápolását mindennapjaink részeként megtartani, és a magas kultúra alkotásait is megvédeni. Ez az a magyar modell, amelynek nemzetünk jövőjének Kárpát-medencei dimenzióban kell biztos alapot adnia, és ez az a versenyképességi fordulat melyet Európának is ajánlunk július 1-től kezdődő elnökségünk során
– mondta Hankó Balázs.
(Borítókép: Hankó Balázs 2023. november 9-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)